Index Vakbarát Hírportál

Egy éve jártuk be a Fácánost, ahol nem csak a híres Fácán nagyvendéglő, meg egy másik korabeli hotel romjai maradtak meg a háború előtti évekből, hanem az úgy nevezett Horthy-villa is. A neoklasszicista épület volt a Horthy-család nyaralója, állítólag ide jártak fel bulizni a fiúk. A birtok többi házával ellentétben viszonylag jó állapotban vészelte át a belügyes évtizedeket, meg az utóbbi évek lakatlanságát. Ahogy akkor is írtam, a házat a Zugligeti út túloldalán működő Zugligeti Általános Iskola kapja meg: idén el is kezdik a munkákat.

A terület megnyitásával lassan térré bővül a négy út (Zugligeti, Béla király, Janka, Harangvölgyi) találkozása. Vagyis ez a terület:

A buszforduló és az iskola miatt eddig is fontos csomópont volt, meg aztán innen indulnak a kirándulók Disznófő felé, és a Harangvölgyből is ide érkeznek a síelők, sítúrázók (meg a szánkózók is időnként, bár nekik ott az Anna-rét, itt azért könnyen pórul járhatnak.) A spontán teresedést most mederbe terelik, és rendezik a közlekedést. 

A Kossuth tér sarkán álló különös sorsú MTESZ-székház sorsát - mely leginkább arról ismert, hogy ennek az aljában volt a metróállomás - végigkövettük az Urbanistán. Az 1972-ben emelt, Pintér Béla tervezte modern irodaház a történetét itt foglaltam össze, amikor kiderült, hogy szeretnének kicsit ráncfelvarrást végrehajtani rajta. Ez aztán nem sokkal később bontásra módosult, a helyén a háború előtt tervezett homlokzattal építenek fel egy új irodaházat.

A lebontott épület nem volt igazán népszerű (bár van még jobban utált Pintér-mű is, a Hilton a Várban), de voltak olyan részletei, amelyeket azok is szerettek, akik esetleg gyűlölik a későmodern építészetet. Ilyen volt például a földszinten az ívesen kanyarodó lépcső, és mellette az a dombormű, amelyen egészen különös alakok láthatók.

A történeti kastélykertekről szóló cikkeket olyan lelkesen olvastátok az Urbanistán, meg aztán én is annyira beleszerelmesedtem a műemléki tájépítészetbe, hogy elhatároztam, kicsit jobban belemászunk a témába. Leültem hát beszélgetni a szakma egyik legjelesebb hazai képviselőjével, Alföldy Gábor tájépítésszel. Az Europa Nostra-érmes, Angliában képzett szakember nem csak a blogon bemutatott rekonstrukcióknál játszott meghatározó szerepet, de az elmúlt években megvalósult, mintegy harminc fejlesztés felénél is. Természetesen az alapoktól kezdtük.

A Hadik a legtöbbünknek egy kávéházat jelent, pedig nem messze tőle, egy másik épület is viseli a legendás huszártábornok nevét. Ráadásul jóval több köze van hozzá: ez a Hadik-laktanya. A főépülete a Bartók Béla útra néz, de egy fél háztömböt elfoglal, a Zenta utcára és a Budafoki útra is van homlokzata. A 19. század végén épült, aztán már a 30-as években elkezdtek rá újabb emeleteket húzni, és a bővítgetés később persze tovább folytatódott.

Ahogy a Diktatúrák árnyékában című könyvében írja Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor, már a Horthy-érában is titkosszolgálat működött itt, a hagyománnyal pedig a kommunisták sem szakítottak. Annyit fejlesztettek rajta, hogy a pincében cellákat alakítottak ki, és ott kínozták a foglyokat, akárcsak a Rajk-villában. Na meg persze átnevezték az egészet Zalka Máténak.

Ma is az elhárításé a tömb, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat székel benne. A baj csak annyi, hogy az épületük szó szerint elkezdett leomlani.

Egy éve mutattam be az Urbanistán az épülő Újpesti Piac és Vásárcsarnok, meg az újjászülető Szent István tér terveit. Idén nyáron átadják a kész épületet, amit még a bérlők beköltözése előtt járhattam be. A ház terveivel, adataival, a tér átalakulásával nem terhelnék senkit ismét, akit érdekel, olvassa el a részletes előzményeket. 

A lényeg röviden annyi, hogy új piac épül Újpesten a Firka Stúdió tervei alapján, de nem a régi helyén, hanem kicsit arrébb, a korábbi plébánia telkén. A lepukkant csarnokokat lebontják, így tágas tér alakulhat ki a templom előtt, az új épület pedig városias módon tudja lezárni a főtér hátulját. Ha végeztek a bontással, megkezdődhet a következő ütem, egy lábakon álló promenád építése, amely az első emelet szintjén csatlakozik az új épülethez.

Nézzük meg gyorsan kívülről, aztán járjuk be a pincétől a padlásig.

Budapest egyik legmenőbb nevű utcája, az Elnök utca a józsefvárosi Tisztviselőtelepen található, az Orczy-kertet köti össze a Népligettel. Van a megjelenésében valami elnöki, tekintélyes és széles, inkább út, mint utca – régen villamos, aztán troli járt rajta, ma már csak éjszakai buszjárat (a troli infrastruktúra egy része a mai napig megvan, és időről időre felmerül a 83-as vonal meghosszabbítása a Népliget felé, 2012-ben a VEKE, 2014-ben a BKK is foglalkozott a lehetőséggel). Születése óta egyszer sem nevezték át, a szocializmus alatt sem lett belőle Tanácselnök vagy TSZ-elnök utca. De kiről kaphatta a nevét eredetileg? Ki lehetett az Elnök?

Balogh Ákos Gergely vendégposztja. Gondozásában jelenik meg először Tolnai Lajos eddig kiadatlan regénye a Tisztviselőtelepről, az  Új föld, új szerencse.

Budapest és Bécs testvérvárosi versengése a boldog békeidőkben, egymásra kölcsönösen ható fejlődése albumok, könyvek és tanulmányok kedvenc témája. Három évvel ezelőtt A Duna fővárosai. Bécs, Budapest – Párhuzamos városképek 1850-1920 című kiállítás fotópárjai szintén erre a leginkább nosztalgikus szemmel nézett korszakra tekintettek vissza.

A város-összehasonlító projekt következő állomása a két főváros 1918 és 1970 között lezajlott építészeti fejlődésével foglalkozik. Az első világháború után a Monarchia romjain megszülető Ausztria és Magyarország az egykori közös ország kicsiny utódállama lett Közép-Európa újrarajzolt térképén, egyszerre aránytalanul nagynak tűnő fővárosokkal. Az egyelőre még csak Bécsben látható kiállításon közel százötven képpár mutatja be a két város 20. századi urbanisztikai fejlődését a lakhatás, a sebesség városa, a fény és elektromosság, háború és diktatúrák, a város múltja, a vertikalitás, a jóléti állam és a Duna fővárosai témáin keresztül.

Mivel tudom, hogy egy csomó ember egyből azt szeretné tudni, ez most egy Liget-projekt melletti vagy elleni cikk, gyorsan tisztázzuk az elején: egy olyan összetett programról van szó, aminek nem lehet minden elemét utálni vagy szeretni. (Nem kezelünk semmit csomagban.) A magam részéről ellenzem például, hogy épületeket emeljünk a Városligetbe, ráadásul ezért fákat vágjunk ki (vagy telepítsünk át úgy, hogy nem tudni, túlélik-e), hogy jelentősen megnöveljük a park turistaforgalmát, és olyan nevetséges historizáló házutánzatokat húzzunk fel, mint az Innováció Háza. Ugyanakkor nagyon örülök a parkrekonstrukciónak, az autóforgalom kizárásának a Kós Károly sétányról, az aszfaltozott felületek csökkentésének, a betonromok eltakarításának, a megújuló Olof Palme Háznak, vagy annak, hogy ha már új épületek születnek, akkor azok között többségben lesznek a színvonalas kortárs alkotások. 

Utoljára négy éve volt egy kétrészes, nagy átfogó poszt az Urbanistán a Városligetről, amikor az egész tervről kifaggathattuk a Városliget Zrt.-t egy közösségi interjú formájában. Most ismét leültünk, hogy elmeséljék, hogyan is áll a fejlesztés. A beszélgetés egy hatalmas makett mellett zajlott, amely – függetlenül attól, hogy a tartalmának mely elemével tudok azonosulni – baromi jól néz ki. Elkértem a látványtervét, és bepöttyöztem azokat a helyszíneket, amelyeket fontosnak tartok (biztos lesz valami, ami kimaradt). Mivel rengeteg elemről van szó, csak egy rövid felsorolást teszek most közzé:

• mi is ez,
• hogy áll a fejlesztés,
• mikorra készül el,
• mi a véleményem róla.

Igyekeztem mindegyik pontnál a legrövidebbre szorítkozni, főleg azoknál, amelyekről már korábban bővebben írtam, szóval az alábbi írás nem tud minden részletre kiterjedni. Na, akkor lássuk őket szépen sorban, balra föntről, óramutató járásával megegyezően.

Ma végre megtörtént az, amire már nagyon sokan vártunk: elkezdték leszedni a Corvin Áruház burkolatát, hogy kivillanjon alóla a hófehér eredeti homlokzat. Na jó, persze valójában nem az tűnik elő, hiszen mint arról korábban is szó volt az Urbanistán eredetileg egy romos homlokzatot rejtettek a fémlemezek alá.

A Corvin Áruház 1926 és 1929 között épült, és átadásakor nagyon menő hely volt, amikor pedig beépítették Budapest első mozgólépcsőjét, akkor pláne. Aztán ugye jött egy világháború, meg 1956. Szóval egyes vélemények szerint a hatvanas évekre jellemző modern burkolatnak nem csak esztétikai funkciója volt újranyitásakor, hanem praktikus is: a lepotyogó épületelemektől is óvni akarták a járókelőket.

A Váci úti irodakorridor már elég régóta Budapest legpezsgőbben fejlődő területe, és még jókora potenciál van benne. A fővárosi átlaghoz képest általában nívósabb épületeket emelnek itt (és amúgy is úgy tűnik, hogy jelenleg az irodafejlesztések jellemzően igényesebbek a lakóprojektekhez képest az egész városban). Viszont abba kevesen gondolnak bele, hogy ezek az irodaházak gyakran egy háztömböt fognak át, vagyis ha a Váci úton egy új homlokzatsor épül, akkor az azt jelenti, hogy a párhuzamosan futó, általában jóval keskenyebb, közvetlen szomszédaiban is ugyanez történik. Persze nem feltétlenül ugyanennyire igényesen. 

Egy épületet sokféleképpen nevezhetnek el. Van, hogy egy tulajdonsága, van, hogy egy tulajdonosa, esetleg az építtetője vagy a tervezője nyomán. Azt a házat azonban, amit a köznyelv Rajk-villa néven emleget, az egyik foglya miatt hívnak így. A századfordulós nyaralót hamarosan teljesen felújítják, és egy kortárs épülettel kiegészülve ez lesz a Normafa új fogadóközpontja. Utoljára még körülnéztünk a házban, amely máig magán viseli az egykori ÁVH-központ nyomait.

Az elmúlt hetekben porig rombolt Olimpia Hotel közvetlen szomszédságában áll egy házikó. Nem nagyon tűnik fel senkinek: nagy bozótos veszi körbe, a valóban gyönyörű öreg fák közt jó pár gyomfa is felnőtt. Bár többszintes, sőt tornya is van, alighanem csak az szúrja ki, aki kifejezetten keresi. Ha valaki észre is vesz, nem szentel neki túl sok figyelmet, hiszen ütött-kopott épület, tele a szocializmus évtizedeire jellemző toldásokkal, foldásokkal.

Az Üllői út mindenképpen izgalmas keresztmetszete a városnak: itt van az ország legmagasabb toronyháza, miközben a nagy része apró családi házak közt fut. Érint hatalmas stadiont, a körút legöregebb épületét, és olyan remekművek szegélyezik, mint Lechner Iparművészeti Múzeuma vagy Pollack Ludovikája. A bemutatására most három kerület helytörténeti gyűjteménye fogott össze:  a XVIII. kerületi Tomory Lajos Múzeum, a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény, és a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény.

Tegnap egy olyan kiállítást nyílt meg az utóbbiban, amelyik a három intézmény anyagából válogatva mutatja meg, milyen volt az élet a Kálvin tér és a Béke tér között, az előző századfordulótól az 1980-as évek közepéig (amikor is a hármas metró átadásával gyökeresen megváltozott az út megjelenése). Ha úgy tetszik, egy képzeletbeli villamosutazásra hívják a látogatókat, akik végig zötykölődhetnek, az akkor még külön településként funkcionáló lőrinci, kispesti, vagy épp budapesti szakaszokon.

Pedig csak egy kis kávézó egy felüljáró tövében. Hét remek ingatlanhirdetés.

A hétvégén gurult méregbe Zsanett, hogy az alig egy hónapja átadott józsefvárosi Orczy-parkban kiszáradtak a növények. Mint írta:

"felháborító hogy itt van ez a gyönyörű park, másfél évre le volt zárva a lakosság elől, teleültették virágokkal, iszonyat sok pénzt beletoltak, és tényleg így kell kinéznie egy virágágyásnak? Egy csomó helyen a fű ki van égve"

Elmondása szerint a száraz részeken öntözőrendszer sincs, és nem is látta még, hogy öntöznék a parkot, padig naponta jár arra futni.

A nyolcezer forintos havi bérleti díj elég álomszerűnek hangzik, még Budapest legszegényebb negyedében is. Egy idős hölgy azonban az USA legdrágább környékén lakott ennyiért, vagyis alig több mint 28 dollárért. Ott, ahol mások 3-5 ezer dollárt (vagyis olyan egymillió forint környékén) fizetnek havonta, vagy akár többet is. Egyszerűen így alakultak a dolgok.

Greenwich Village Manhattan bohém negyede volt, aztán mint sok más hasonló környék elindult a dzsentrifikáció útján. Ez olyan jól ment, hogy mára az egész USA egyik legdrágább környéke lett. Amikor rangsorba állították az Egyesült Államok irányítószámait, hogy melyikhez tartoznak a legmagasabb árú ingatlanok, a Village (ahogy a helyiek hívják a környéket)

Na most, itt bérelt egészen a közelmúltig lakást magának egy Patricia O’Grady nevű hölgy, nevetségesen olcsón. 

A Budapest100 az egész várost megmozgató civil esemény, amely 2011-ben indult az OSA Archívum és a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) kezdeményezésére. Eredetileg a százéves házak ünnepe volt, de már nem az építés éve, hanem más szálak fűzik össze a megnyíló épületeket. Két éve a Nagykörút, tavaly a rakpartok, idén a terek, a terek övezte házak, a bennük élők és történeteik lesznek a főszereplők május első hétvégéjén. Idén 23 téren 45 házat nyitnak meg az önkéntesek és a lakók, a részletes programfüzet már letölthető.

A Fortepan kezdettől fogja a Budapest100 kezét, most egy ingyenes telefonos applikációval készült a Budapest100-ra. A ForteGo kísérleti változata pillanatnyilag 250 képpel működik, a hétvégén kaput táró házak és terek fotóival. Az app segít rátalálni az eredeti helyszínre, ráadásul ilyen volt – ilyen lett képpár is készíthető vele.

Az Urbanista most tizenöt Fortepan fotóval ad rövid tér- és programtörténeti áttekintést. Nyiss kaput, beszélgess lakókkal, hozd el a saját történetedet! Kezdődik a Budapest100.

Hogy a Duna mennyire el van választva a várostól, és mennyire nem használjuk ki a lehetőségeit Budapesten, az akkora közhely, hogy már szinte ciki keseregni rajta. Mondjuk annyi jó van benne, hogy egy csomó gerillaakcióra sarkallja a kreatívabb elméket, tulajdonképpen ennek köszönhetjük a Valyót. (Tényleg, láttátok már az új Valyo Kikötőt az Összekötőnél? Baromi jó, tessék kipróbálni.) Különösen izgalmasak azok az elképzelések, amelyek a Dunába ömlő termálvízre épülnek, legyen szó bár egyszerű pancsikálásról, vagy a betonból épült Kifolyóról.

A MOME Építészeti Intézetének három diákja – Hegyi Fanni, Dresch Anna, Suriny Balázs – éppen ez utóbbi kettőből merített ihletet, amikor megalkotta a Thermal point elnevezésű projektjüket, amellyel második helyet értek el az indonéz Architecture Festival építészeti versenyen.

A múlt héten adták át a budapesti Katona József Színházban az Év tájépítésze díjat. Ahogy arról már szó esett, a döntőbe öt versenyző került, s mind az öt mellett egy-egy újságíró mondott amolyan védőbeszédet. Engem is felkértek egy ilyen laudáció megírására és előadására, és ahogy tavaly is, most is lehozom ezt a blogon.

Akkor a Pagony iroda munkásságát mutattam be, most Szabó Gábor három történeti-kertrekonstrukciója mellett érvelttem. Mint azt olvashattátok, végül ő hozta el a díjat, aminek nagyon örültem. Alább le is írom miért. Íme az egész beszéd – át is adom a szót magamnak.

Budapesten, a Tavaszmező utca és a Horváth Mihály tér szegletén áll egy régi, klinkertéglás meseház, oldalfülkéjében Madonna-szoborral. A Szent József templom mögött még a vidéki Józsefvárosban járunk, ódon épületek, vadszőlő, az ablakokban muskátli. A vakolat pereg, az idő áll, vagy legalábbis évtizedekben mérik: a cukrászda ötven, a patika legalább száz éve működik. A sarokházban egy bolhapiacon vásárolt és a Fortepannak adományozott hagyaték miatt jártunk, évszázados család- és háztörténetet találtunk.

A Budapest100 valami ilyesmit keres és mutat be az idén is: a terek, a terek övezte házak, a bennük élők és történeteik lesznek a főszereplők május első hétvégéjén. A Horváth Mihály téren lesz épülettörténeti séta és intenzív helytörténet bárasztalok mellett. A programfüzet elkészült, lapozzattok bele.

Mindannyian tudjuk, hogy nem azért épül annyi unalmas, lélekölő társasház Budapesten, mert rosszak az építészeink. Leginkább a befektetőkön múlik, hogy mindenből a legnagyobb hasznot szeretnék kihozni, és a legolcsóbban szeretnék megúszni a tervezést. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem érdemes jó építészeket képezni, sőt. Nem csak azért, mert időnként lehetőséget kapnak arra, hogy valami jót alkossanak, de azért is, mert az sem mindegy, hogy a szerény adottságokkal hogyan gazdálkodik a tervező.

Nagy Tamás, Ybl-díjas építészt, a MOME Építészeti Intézetének egyetemi tanárát elsősorban templomtervezőként ismeri a nagyközönség: a dunaújvárosi evangélikus templom megérdemelten szerepel a 111 híres magyar ház listáján.  Ám gyakorlatilag minden területen alkotott már maradandót irodaháztól emlékművön át a lakóházakig, ráadásul munkásságát számtalan publikáció és oktatási tevékenysége teszi teljessé.

A budapesti Katona József Színházban adták át tegnap a tájépítészszakma egyik legfontosabb elismerését, az Év tájépítésze díjat Szabó Gábornak, a Tér-Team vezetőjének. A rangos címet három történelmi kert – a dégi és a keszthelyi Festetics-kastély parkja, valamint a pesti Múzeumkert – rekonstrukciójával nyerte el.

A MOME Építészeti Intézete és az Urbanista közös sorozatát ott hagytuk abba, hogy Ferkai András kétrészes videóban mesélt nekünk arról, hogyan változott a lakásállomány Budapesten. Hogy milyen volt a század elején épült sötét bérházakban élni, és mit szóltak a magyar építészek, mikor megtudták, hogy a szovjet panel lesz a követendő példa. Mivel a sorozat célja, hogy bemutassuk mennyiféle területtel foglalkozik az intézet, egy látszólag teljesen más téma következik: a belsőépítészet. Valójában azonban szervesen kapcsolódunk az előzőhöz, ahogy az építészet és a várostervezés is elválaszthatatlanok.

Fülöp Krisztina, a MOME oktatója (kinek nevével a Manninger-villa felújítása kapcsán találkozhattunk) egyik munkáját mutatja be, ahol egy eredetileg 30-as években épült, azóta többször átépített, kibővített villa belső kialakítása volt a feladata. 

„Józsefváros, a legszolidabb”– írta Babits a Mikszáth Kálmán térről és környékéről a harmincas években. Az arisztokratikus és konszolidált atmoszféra viszonylag újkeletű, az 1820-as években még egészen vadregényes volt itt az élet. A városi paloták és a „kis Vatikán” decens épületei mocsaras tó, rozzant viskók, vágóhíd és szemétdombok helyén nőttek. A Mágnásfertályt pedig – ahogy a mai Palotanegyedet becézték akkoriban – leginkább botrányfészekként emlegették. Akkor is őrizte kissé vidékies hangulatát, amikor a közeli körutakon már régen villamos járt.

A mágnásfertály három tere nyit az idei Budapest100-ra. A Gutenberg térről és a legkorábban nyíló pesti pálinkásbolt boglyas, sűrű hajú, éjszemű kisasszonyairól írtunk korábban, most jöjjön két sokáig névtelen, de annál kedvesebb: a Mikszáth Kálmán és a Lőrinc pap tér.

Egy hónapja esett szó arról, hogy Fonyód századfordulós villanegyedének szélén lebontottak egy nyaralót, hogy a helyére 51 lakásos társasházat építsenek. Az önkormányzat azóta sem válaszolt a kérdéseimre (ahogy amúgy korábbi ingatlanügyekben is hallgat). A beruházó és a tervező viszont egyből megkeresett, és készségesen megígérték, hogy részletes információkat, illetve látványterveket küldenek a projektről. Így is történt.

Az Ybl-díjas Szendrő Péter, az új ház tervezője pontokba szedve foglalta össze az elmúlt évek történetét és a tervezés folyamatát. Rengeteg dokumentumot mellékelt, melyek bizonyítják, hogy minden törvényesen zajlik – ezt amúgy egy percig nem vontam kétségbe –, és kihangsúlyozta,  hogy nem csak egy nyaralót bontanak el, hanem "egy nagyobb vállalati üdülőt, rengeteg kiszolgáló épülettel", így az új beépítés kisebb lesz. (A magassága és a tömege természetesen nagyobb.)

Bár továbbra is sajnálom a nyaralót, a villanegyed erodálását elhibázott döntésnek, az új épületet pedig túlzó méretűnek tartom, természetesen bemutatom az ő véleményüket is, a friss látványtervekkel. Át is adom a szót Szendrő Péternek:

Mit keres egy kötelező olvasmány vidéki írója Buda legfranciásabb kis terén? Karinthy Frigyest, a legnépszerűbb kortárs térfoglaló törzstagot is meglepte a bronzba öntött Gárdonyi Géza felbukkanása a sokáig névtelen, utcák találkozásánál kialakult zsebkendőnyi placcon. A Hadik kávéházat divatba hozó lágymányosi istennők legvadabb vörösrúzsos szája csókolta életre a teret, amelynek környékén írók párhuzamos életei kuszálódtak: egymás lábnyomába lépett Nemes Nagy Ágnes és Karinthy, Kosztolányi és Ottlik.

Ezek a történetek és más városi legendák is előkerülnek az idei Budapest100-on. A tavasz legizgalmasabb programja a terekre és környékbeli házakra nyitja rá a kaput május első hétvégéjén. Less be.

A magyar építészek állítólag elszörnyülködtek, amikor a Szovjetunióban meglátták, hogy mostantól milyen primitív technológiával kell dolgozniuk – meséli Ferkai András, Ybl-díjas építésztörténész, a MOME Építészeti és Elméleti Intézetének oktatója az alábbi videóban.