Nem tud semmit apjáról Angelina Jolie és Brad Pitt fia, Maddox
Egy riporternek úgy nyilatkozott, hogy nem tudja apja meglátogatja-e őt az egyetemen.
Egy riporternek úgy nyilatkozott, hogy nem tudja apja meglátogatja-e őt az egyetemen.
Egy férfi szólt a közelben lévő rendőröknek, a kisfiúhoz mentőt is hívtak, de szerencsére nem lett komoly baja.
Szeretnéd, hogy többet olvasson a gyereked? Ne akkor kapj észbe, amikor már folyton a telefonján lóg, és azt se tudja, hol a könyvespolc a lakásban.
Az írónő majdnem száz évig élt, de közben két gyerek életét is tönkretette.
Egy vizsgálatban kimutatták, hogy a cigi génmódosulást okoz a spermákban, ami károsíthatja a születendő gyerek egészségét.
Jogerősen helybenhagyták az elsőfokú ítéletet. A vádlott 26 évig volt intézményvezető, ebből 12 évig több kiskorú fiút is szexuálisan zaklatott.
Jól érzi magát. A válás ellenére, örökké hálás lesz volt férjének közös gyermekükért.
Az édesanya ügyvédje elárulta, próbálnak megegyezni L. L. Junoirral, de addig is Csilla csak telefonon beszélhet Lacikával.
Vágyik a társra, ismerősei segítenek neki párt találni.
A nagyobbik fiú L.L. Juniornál van, az anyuka napok óta nem is találkozhatott vele.
A Fiumei úti sírkertben helyezik örök nyugalomra Dávidkát, a temetésen minden fehér lesz.
Egy tréfás reklámról volt szó mindössze.
Összeszedtük a tragédiával kapcsolatos információkat. L.L. Junior nagyobbik fia nem tudja feldolgozni testvére elvesztését.
A pár 8 hónapja vált el. A biztonsági őrként dolgozó férfi ötéves kislányával is végzett.
Bízik az igazságszolgáltatásban, alig bírja felfogni, mi történt.
Németh Lajos focizik, maratont fut, gyerekkorában pedig olyan ügyesen mászott rudat, hogy mondókát írtak róla osztálytársai.
Mindennap nézi a műsort, de ő biztosan nem vállalná be az ottani körülményeket.
Extrém megterheléssel járhat az őszi átállás, de egy kis odafigyeléssel megelőzhetjük a komolyabb tüneteket.
Középiskoláig csak a gyerekek 24 százaléka, egyetemig pedig mindössze a 3 százalékuk jut el.
Olvasóink szerint az egykeségnek is megvannak a maga előnyei és hátrányai, de ugyanígy annak is, ha testvérek közt nő fel az ember.
Lehet, hogy önnek is azért fáj gyakran a háta, mert rossz táskát hordott gyerekkorában. 14 éves korig kellene nagyon odafigyelni az iskolatáska-vásárlás alapszabályaira; gerincgyógyásszal vettük végig, mik is ezek.
Minden kismama megérdemli, hogy mielőbb felgyógyuljon a szülés okozta kellemetlenségekből. Ebben segítenek a 100%-os tisztaságú illóolajok.
A bölcsibe, óvodába szoktatás érzelmileg egy nehéz időszak a család, de legfőképp a gyermek és az anya életében.
Először küzdhetnek meg egymással a 7-9 éves kisfiúk és kislányok az olimpiára igyekvő sportág Eb-jén.
Idegesítő tud lenni, ha egy gyerek egy percre sem bír nyugton maradni, de gondoljunk arra, hogy ez valójában az egészségét szolgálja.
Súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt hallgatták ki a rendőrök a férfit.
Harminccentis műbránerrel rohangáló, 11 éves gyerekekkel nem lehet helyettesíteni a vicces forgatókönyvet. A Jó srácok azért megpróbálta.
A Ponyvaregény rendezője 56 éves korában az első gyermekét várja a feleségével.
A filmrendező 35 éves felesége terhes.
Hatályon kívül helyezhetik azt a rendelkezést, ami szerint 20 nap után az amerikai államnak kell gondoskodnia a kiskorú bevándorlókról.
Némelyik tudományos kutatással az orvosok csak saját magukat akarták igazolni - tekintet nélkül a páciensekre.
Egyes pénzintézetek automatikusan nullának tekintik az így szerzett jövedelmet, és ez gond lehet a hitelbírálatnál.
2014-ben ikrekkel volt terhes, lányának, Millának is lett volna egy ikertestvére, de a magzat felszívódott.
A legfiatalabb áldozat nyolc hónapos volt.
A hegyekbe, a tengerpartra mennél, esetleg itthon a Balatonra, vagy valami egzotikus országba? Mutatjuk, hogyan tudod megelőzni a nyári bajokat!
A moziból rossz arcú gengszterként ismert 75 éves színész habozás nélkül rohant segíteni.
Alig nagyobb az esélyük, mint fiatal szülők esetén.
Vízitúrázni voltunk az Apa + Én táborban, ahol átélhető mesévé változtatták az evezést. Mire jó egy olyan nyári program, ahova nem jöhetnek az anyukák?
Az ügyészség szerint a szülők az egyéves épségét veszélyeztették azzal, hogy kivitték, majd másra bízták a nem engedélyezett tüntetésen.
A fogyatékos gyerekeket nevelő szülők alig jutnak el nyaralni az anyagi feltételek és az akadálymentes szálláshelyek csekély száma miatt.
Mike Berry blogbejegyzésben ír arról, miért helyezi előtérbe feleségét a gyerekeivel szemben.
Minden a legnagyobb rendben, a rapper nagyon boldog.
Némelyikük nem érez magában elég türelmet, mások egyszerűen nem arra születtek, hogy anyák vagy apák legyenek.
A műsorvezetőnő megmutatta, hogyan festett bikiniben várandósan, és hogy néz ki most.
Ne helyette cselekedj, inkább terelgesd, hogy stresszmentesen tudja növelni a hatékonyságát. Mutatjuk, hogyan.
Az aranyat érő anyatej összetétele mindig változik.
A trambulinok, ugrálóvárak, vízicsúszdák, kalandpályák, gokartpályák negyedével volt valami baj.
Úgy fest, hogy kislányt vár az énekesnő és mesterszakács párja.
A 3 éves gyerek sértetlenül megúszta a zuhanást.
Feleségével anno vérszerződést kötött. Most jurtát épít lánya "keresztelőjére".
Tények és titkok, amiket eddig senki sem hallhatott. Gyerekről, szerelmi életről, vagyonról. Ráadásul érkezik még egy rész.
Német kutatók szerint a nemi szerepek változása nyomon követhető a gyerekek rajzain is.
Bobo baba megtanított minket arra, hogy az erőszak utánzással terjed.
Nem kell kipróbálni a másik kettőt, a tudomány megmondja, miért rossz ötlet széthagyni a legót.
A Cryo-Save AG a Magyarországon található három őssejtbank egyike volt, nemrégiben azonban nyomtalanul eltűnt.
Egyelőre szeretnék élvezi a boldogságukat, de már tervezgetik a közös babát.
Az anya életmódja nagyban befolyásolja a gyerek túlsúlyosságát.
"Ha így megy tovább, egy darab szar lesz a bolygónkból, és nem akarom a gyermekemet itt felnevelni" - nyilatkozta az énekesnő.