Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Pedig férje, Schobert Norbi mindenáron rá akarta beszélni.

    Rubint Réka kendőzetlen őszinteséggel vallott arról, miért döntött úgy, hogy nem bővíti tovább Schobert Norberttel közös családját. A fitneszlady három gyermek édesanyja: Lara már 20 éves, Norbika 18, Zalán pedig 13, akikre nagyon büszke, azt azonban mostanra nagyon megbánta, hogy csemetéit nem ajándékozta meg még egy kistestvérrel.

    Mint meséli, férje két évvel azt követően, hogy a kis Zalán megszületett, felvetette, hogy szeretne még egy gyermeket, ám Rubint inkább az önmegvalósításra szeretett volna koncentrálni. Elmondása szerint örült annak, hogy végre nem szoptat és nem pelenkázik.

    Egyetlenegy dolgot sajnálok, hogy nem vállaltam a negyediket, amire a férjem mindenáron rá akart beszélni, és akkor én azt mondtam, hogy hármat már szültem. Magamnak szültem, tehát teljesen egyedül. Mondhatom azt, jó, nyilván, ott volt a Norbi, de nálunk maximálisan úgy állt fel a családi modell, hogy ő elment a mamutot levadászni, hazahúzni, én pedig otthon voltam a gyerekekkel. Aztán a harmadiknál, Zalánnak a fogantatásakor volt bennem egy hiányérzet

    – vallotta be a fitneszlady a Mutasd magad! című műsorban Ágai Kis András csatornáján, melyre a 24.hu bukkant rá. Rubint többek között arról is említést tett, hogy alig várja, hogy nagyszülői örömök elé nézzen.

    Kicsit önző lettem és azt mondtam, hogy nem. Én már megcselekedtem. Azért még jó lenne egy pici, de nem baj. Pár év, és remélem, hogy elindul a kisunokáknak a sora.

    Alig várom, hogy lecseréljük a házukban a nyolcfős étkezőasztalt egy 16 fősre. Mert ha belehúznak a gyerekek, és mondjuk mindhármójuknak lesz két gyereke, akkor is hat unokám lesz. De hogyha három, akkor kilenc. Úgyhogy nagyon várom.”

    A teljes beszélgetés ide kattintva érhető el. 

  • Nekik ez így természetes.

    A fesztiválszezon Sebestyén Balázs és felesége, Viki életében két közös gyermek, a 15 éves Benett és a 9 éves Noel mellett is egyet jelent a bulizós időszakkal, de ez már 15 évvel ezelőtt is így volt, amikor összeházasodtak. Azonban a rádiós műsorvezető, aki a legújabb Best magazin címlapján látható nejével, nem mindig a szerelmével kapcsolódik ki: sokak nagy megdöbbenésére külön-külön is belevetik magukat az éjszakába. Féltékenységnek azonban nincs helye, megbíznak egymásban, és nem tartják fontosnak, hogy ellenőrizzék a másikat.

    Mi nagyon toljuk ezt a különbulit. Nálunk nincs ráflesselve, ki mit csinál. Viki iszonyatosan tolja, minden héten. Most jön a fesztiválszezon. Fel sem merül, hogy ne menjen. Partizzon, bulizzon, érezze jól magát. Vannak, akiknél elképzelhetetlen, hogy külön menjenek. Azt is megértem. Ők együtt szeretnek, szerintem az is egy jó dolog. Nincs ez így nagyon kőbe vésve

    – magyarázta Sebestyén, aki nemrég a felesége nélkül ment spirituális utazásra.

    (via Blikk)

  • Gőzerővel készül a folytatás.

    Javában forog a 2022-ben bemutatott Wednesday című netflixes sorozat második évada, amely a címszereplőt alakító Jenna Ortega számára is elhozta a nagy áttörést. A forgatási munkálatok kezdetéről egy csoportkép is készült, de egy kedvcsinálóban az új színészek nevét is leleplezték. Azt már néhány hónapja tudni lehet, hogy a folytatásban Steve Buscemi és Thandiwe Newton is szerepet kap majd, de azóta kiderült, hogy újabb nevek csatlakoznak a stábhoz: Joanna Lumley, Billie Piper, Heather Matarazzo, Haley Joel Osment és Christopher Lloyd is az újoncok között van.

    A 85 esztendős Christopher Llyodot senkinek sem kell bemutatni, ugyanis valóságos színészlegenda, akire a legtöbben a Vissza a jövőbe-trilógia Dokijaként emlékezhetnek, de ő volt a '90-es évek élőszereplős Addams Family-filmjeinek Fester bácsija is. Alfred Gough és Miles Millar showrunner duója mellett Tim Burton is visszatér a rendezői székbe. 

    A szereplőgárdát leleplező kedvcsinálót alább tekintheti meg:

     (via IGN)

  • Az influenszer a matekot találta egyedül hasznosnak az életben.

    Kőgazdag fiatalok című realityből megismert Herceg Csabi az érettségi időszak közepette nem tudta megállni, hogy ne ossza meg a véleményét az iskolai végzettségről. A tehetős fiatal a Ripostnak mesélte el erről a gondolatait.

    „Hát úgy gondolom, hogy az érettségi a mai világban már nagyon fontos, már alapdolognak számít, ugyanis utcaseprőnek sem mehet el az ember érettségi nélkül. Nem lehet csak az álmokra alapozni, így fontos, csak nem nekem” – kezdte a lapnak Herceg, aki saját esetében szükségtelennek látta a végzettséget.

    Nekem nem volt szükségem az érettségire, viszont az érettséginek szüksége lett volna rám! Mert ha nekem lenne, akkor sokkal menőbb dolog lenne, és többen akarnának. Nem érzem a hiányát, mivel nem láttam értelmét bejárni. Én tanítottam a tanárokat, nem ők engem! Teljesen elég az, ami nekem van, mert szerintem eléggé megcsináltam magamat érettségi nélkül is.

    Hozzátette, a szünetekért jobban lelkesedett, mint a tantárgyakért, azonban a matematikát tényleg hasznosnak találta az életben. Az influenszer elmondása szerint utóbbi tantárgyból soha nem akadtak gondjai.

    Matekból egyébként nagyon ott vagyok. Ha van egy kis matekverseny, arra bármikor vagyok. Főleg, ha pénzt kell számolni, Einstein se bír velem

    – mondta Kőgazdag Csabi, aki ugyan gyorsan, a szünetekben megtanulta a tananyagot a felelésekhez, de egész fiatal kora óta azon járt az esze, hogyan tudna pénzt keresni.

    Több időt fektettem abba, hogyan keressek pénzt, mintsem hogyan tanuljak, bár úgy gondolom, ez a kettő egymáshoz dukál. Nagyon ritka, hogy valaki jó oktatás nélkül tudjon sok pénzt keresni, ezért is vagyok különleges.

Rovatok