Sorsfordító döntés előtt a magyar ökölvívás, az életben maradás a tét
Ezért tárgyalt Kovács Kokó Istvánnal a legitim világszövetség elnöke.
Ezért tárgyalt Kovács Kokó Istvánnal a legitim világszövetség elnöke.
Ki kell lépni az IBA-ból, különben felejtsük el az olimpiát. Megváltak a kapitánytól, akit négy hónapja nem is láttak.
Nem nyugszanak a kedélyek az olimpiai bajnok sportoló körül.
Egyetlen ütés után diadalmaskodott ellenfele felett.
A magyar híresség nem kímélte ellenfelét, ő is az elődöntőbe jutott.
Nermin Rapkicnak esélye sem volt.
Még a kiharapott füldarab is visszakerült jogos gazdájához…
Táptalaj az összeesküvés-elméleteknek.
A 27 éves influenszer még magyar bajnok sem tudna lenni.
Drámai pillanatok a ringben, Kunkli Tivadar visszatér.
Vannak, akik már sejtik, ki lesz Jake Paul következő ellenfele.
Bedöglött a Netflix, 280 millió előfizető hoppon maradt.
31 milliárdért csapnak össze, 31 év korkülönbséggel. Az esélyeket illetően a sportág magyar kulcsfigurái is megosztottak.
Telt ház előtt esnek egymásnak a Hell Boxing Kings vasárnapi fordulóján.
Ugyanakkor úgy véli, hogy még sosem volt ilyen támogató a közeg.
Ellenfele, Kassai László fel sem került a jelöltlistára.
És a NOB is Iman Helif mellé áll.
Akár újra is oszthatják a párizsi érmeket, Hámori Luca is érintett lehet.
A vizsgálatokat állítólag egy párizsi és egy algíri kórházban végezték el 2023-ban.
Váratlan kihívója akadt Kokónak.
Forrong az egyik legősibb olimpiai sportág.
A szervezet Puerto Ricó-i választókongresszusán erősítették meg tisztében.
A párizsi olimpián ötödik helyezett ökölvívó beszélt az ominózus meccs előtti órákról, illetve a jövőről is.
Az utolsó mérkőzésre soha nem került sor.
Debütált a Kovács Kokó István életéről készült dokusorozat.
Folytatódik a huzavona az egyik legrégebbi olimpiai sportág körül.
Thomas Bach nem kér a Gazprom által uralt grémiumból.
A Sztárbox és a HELL Boxing Kings rengeteget tehet sportáguk népszerűsítéséért.
Egyelőre nem tudni, mi is történt pontosan.
A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.
Daniel Dubois 96 ezer néző előtt ötször padlóztatta Anthony Joshuát.
Nem tudja, mikor fizeti ki végre a szövetség.
Szerinte elcsajosodott a világ.
Egy biztonsági őr állítólag mindent látott, de nem sietett a fiatal sportoló segítségére.
Schóbert Lara, Szecsei Valter és Lmen Prala vitte a prímet vasárnap este a Sztárboxban.
A Sztárboxban kiütésből és odamondásból sem volt hiány, de a generációk csatáját is lejátszották.
A 31 év korkülönbség óriási rizikófaktor.
A főpróbán már túl vannak.
A sportág ötkarikás jövője miatt az IBA-nak nagyon fontos lesz a márciusi esemény.
Pénzjutalmat is kap.
Ügyvédje elmondása szerint a bokszoló rengeteget szenvedett.
Lánya és unokái, köztük Márton Viviana, gyászolják.
Szerintük ez a lépés sértené a személyes adatok védelmét.
Eddig mindketten megállíthatatlanok voltak.
Rendezetlen tiniévei alatt 16 nevelőszülőnél fordult meg, még a hajléktalanságot is megtapasztalhatta.
Még az elnök is üzent a bokszolónak.
Megnyilvánult mindenki, aki számít, de az is, aki nem.
Gyulay Zsolt szerint elhamarkodott döntés született a MÖSZ részéről.
Az első összecsapásokat szeptember 1-jén rendezik.
Az IBA orosz elnöke azt firtatta, mi van a Hámori Lucát kiejtő bokszoló lába között.
Nem tudtam uralkodni magamon, mert sértette a méltóságom – nyilatkozta.
Felbolydult a magyar boksztársadalom.
Sport és politika ütközőtere lett a párizsi olimpia.
Ez a történet már nem a fair playről, nem a genderről és legfőképp nem a sportról szól.
Komoly fájdalomdíj a 23 éves kőszegi lánynak.
A 25 éves sportoló reméli, hogy jó példa lehet a következő generáció számára.