A gyártók adócsökkentést javasolnak.
Nemzetbiztonsági kockázatra hivatkoznak.
Born in Barcelona, made in Győr. Már nem csak négykarikás modelleket gyártanak.
Augusztus elején jegyezték be a céget.
Egyre népszerűbbek, ám keveset tudni róluk. Milyen hatásuk lesz az autópiacra a kínai elektromos autóknak?
Kevés szó esik a járművekkel kapcsolatos tudás fontosságáról. Íme egy kis hiánypótlás.
A kék sarokban az elektromobilitás, a pirosban a hagyományos autók. De kell-e győztes egyáltalán?
A kínai gyártó júliusban az új autók eladásának a 25 százalékát tette ki.
Zsugorodnak a bevételek.
Hogyan lett a telefonakkumulátor-gyártóból a Volkswagen és a Tesla kíméletlen versenytársa?
Egyre feszültebbé vált a kapcsolat az utóbbi években.
Szeptember 30-ig kell meghozni a döntést.
Az autópiac egyik legnagyobb kérdését vizsgáltuk meg.
Ki fogja lecserélni a 4,1 millió autót elektromosra?
Gyorstöltőre vár az európai autógyártás.
Michael Breme elmondta, mi a véleménye a magyar kormányról.
A kőkorszakhoz hasonlóan véget ér az olaj és a gáz korszaka is.
Berlinből jelentkezett be Szijjártó Péter.
6,4 millió eurót kell fizetniük.
Nem látszik még az igazi hatása.
Utánajártunk, miért maradt le az európai autóipar a kínaival szemben.
A növekedés végül csökkenésbe fordult.
A magyar kormány ezt biztosan nem támogatja.
Tárgyalást folytatott hétfőn a kormányfő.
Szijjártó Péter ismertette a részleteket.
Egy friss amerikai jelentésből derült ki.
Találkozhat a kelet és a nyugat ipara, a belső égés és a halk suhanás.
A járműmérnöki tanszék oktatói is folyamatosan bővítik tudásukat.
A miniszter elmondta, mi jelenti a jövőt.
Magyarország egyensúlyt keres az imbolygó hajóban.
Eközben rekordot dönt a használtautó-piac, miközben az árak is konszolidálódnak.
Hivatalosan is politikai szintre lépett az elektromos autók ügye.
Nem halványodnak a kérdőjelek a közlekedés jövője körül.
Botka László kijelentette, a beruházás ellenére nem lépett be a Fideszbe, nem vesz részt a Békemeneten, és a Fradi is le van tiltva.
Jól halad a gyárépítés is.
2023. december 22., 20:15
Minden, amit a BYD-ról tudni érdemes.
2026-ig évente több mint 250 ezer akkumulátoros járművet szeretne értékesíteni Európában.
2023. november 24., 06:04
Magyarország is fontos szerepet játszik.
2023. november 16., 08:12
Gerd Walker: Akkumulátor nélkül nincs elektromos autó.
A magyar kormány elköteleződött az elektromos autózás iránt.
Csaknem megduplázta adózott eredményét.
A magyar telephelyre támaszkodik a konszern. Az Index az igazgatótanács elnökét kérdezte.
A váci telephely 1999-ben kezdte meg a termelést.
2023. szeptember 24., 10:25
Az álláspontok még mindig távol vannak.
2023. szeptember 13., 19:57
Úgy tűnik, nem az elektrifikáció az egyetlen lehetőség a karbonsemleges közlekedéshez.
2023. szeptember 10., 14:02
Kivitelezhetetlennek tűnik az EU terve.
2023. szeptember 9., 19:08
A Mozilla adatvédelmi vizsgálatán minden autógyár elbukott.
2023. szeptember 8., 13:33
Több napig zárva maradnak a gyár kapui.
2023. szeptember 5., 19:08
A külügyminiszter Münchenben mondott beszédet.
2023. szeptember 4., 05:52
Ellepik az ázsiai gyártók a müncheni autókiállítást.
A vállalatnak át kell állnia környezetbarát üzemmódra.
A miniszter szerint felértékelődött a megbízható partnerségek jelentősége.
A brutális drágulás menet közbeni értéknövekedést eredményezett.
4,5 milliárd euró értékű beruházás várható.
Ez a jövő, nem kell tőle félni – mondta az Indexnek az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja.
A kecskeméti gyár közzétette a 2022-es beszámolóját.
Azt is elmondta, hogy nem a közép-európai országok Kína legfontosabb európai partnerei.
Eközben a Nyugat agyelszívásba kezdett Kelet-Európa kárára.
Az első negyedévben 2,7 millió új személygépkocsit helyeztek forgalomba.
Ha nem szedi össze magát az ipar, annak súlyos következményei lehetnek.