389 találat az Indexről, és 46 a környékéről.

Kiderült, mibe érdemes most fektetni, ha nagyot akarunk kaszálni
Részletes felmérés látott napvilágot a jelenlegi helyzetről.

Érkezik az év legnagyobb kamatesője
Több mint 2200 milliárd forint sorsa dől el.

Donald Trump padlógázra lépett, így hat a visszatérése Magyarországra
Terítéken a gazdaság, a tőzsde, Szécsényi Bálint, az Equilor elnök-vezérigazgatója tiszta vizet öntött a pohárba.

Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni
100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.

Karácsony Gergely szerint a kormány ki akar hátrálni a rákosrendezői közlekedésfejlesztési vállalásokból
A főpolgármester azt írta, a fejlesztések többe kerülnek, mint a rendbetétel.

Ezermilliárdok forognak kockán, sorban állnak a magyarok pénzéért
Sokan bírálják a kormányt, amiért ezt kegyként tálalja.

Nagy Márton pénzesőt ígért, ez több mint 800 ezer családot érint
A miniszter szerint a középosztály erősítésén dolgoznak.

Befektetné a pénzét? Ezekre érdemes odafigyelnie!
A pénzügyi tervezés első, és talán legfontosabb kérdése, hogy mit szeretnénk elérni a befektetéssel? Már erre is nagyon sokféle válasz létezik, de milyen más szempontokra kell mindenképp figyelni, hogy jól gazdálkodjunk a pénzünkkel?

Nagy Márton felhívást intézett a magyarokhoz: Döntsenek körültekintően!
Fontos kérdésben szólalt meg a miniszter.

Öveket becsatolni: minden jel arra utal, hogy nem 2025-ben oldódnak a lakhatási nehézségek
Budapesten 1 millió forint az átlagos négyzetméterár, míg a legtöbb kerületben 200 ezer forint felett vannak a bérleti díjak.

Hirtelen előkerültek a magyar startupok, és meg is váltják őket
Ismét beindulhat az aranyláz.

Csillagászati összegű befektetésre készül Donald Trump milliárdos arab barátja
Korábban jól járt Elon Muskkal is a közel-keleti milliárdos.

A pénzpiacok „Vajákos Birije” ismét belengette: jön a hatalmas összeomlás
2011 óta folyamatosan várja.

Felfoghatatlan összeget pumpál a Microsoft a mesterséges intelligenciába
Csúcsra jár az AI-verseny, aminek élére tör az amerikai IT-óriás.

Economx: Pánikszerűen menekítik a pénzt a németek
Rengeteg német váltotta át készpénzre az eddig aranytartalékban parkoltatott befektetését.

Változtatott a kormány egy nagy visszhangot kapott program szabályain
Eltűnt az egyik pont.

A világban uralkodó bizonytalansággal beköszöntött a modern kori aranyláz
Az arany ára történelmi csúcsra emelkedett 2024-ben.


A legbiztonságosabbnak tartott befektetési eszköz is Trump várható lépéseit kémleli
A figyelem a megválasztott elnök gazdaságpolitikai döntéseire irányul.

Itt a nagy állampapír cserebere és egy új ajánlat
Erről mindenkinek érdemes tudnia.

Elkelt a Tőzsdepalota, mutatjuk, ki áll a háttérben
Megújulhat az üresen álló épület, ismét Budapest építészeti örökségének ékes példája lehet.

Varga Mihály: Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál
A pénzügyminiszter szerint ezzel elsők vagyunk az unióban.

Vespucci Partners: Magyar siker az altatáshoz használt maszkok piacán
Időt és pénzt lehet spórolni azzal, ha kevesebb beteget kell a szükségesnél hosszabb ideig ápolni.

A befektetési célú lakásvásárlás korlátozását javasolja Karácsony Gergely
Tízpontos tervezetének egyik kulcspontja ez a javaslat.

Ön mennyire tudatosan tervezi a pénzügyi jövőjét?
Egy OECD-kutatásban a magyarok kifejezetten jól teljesítettek ami a pénzügyi ismereteket illeti. De mi a helyzet a pénzügyi magatartással és attitűddel? Ezúttal erről is kérdezzük olvasóinkat.

Nem jöttek be a jóslatok, óriásit kaszálhat a régiónk
Hatalmas befektetési hullám jöhet.

Botrány készülődik Donald Trump ománi luxusprojektje miatt
Szálloda, golfpálya, üzletek és villák épülnek, mindez szaúdi pénzből.

Jön a Cápák között legújabb évada
Több cápa is búcsúzik a műsortól.


Japán hitelminősítő ajánlja befektetésre Magyarországot
Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán közölte a hírt.

Az eredeti számok többszöröséért fejleszthették a Sony két hétig élő csodajátékát
A gödör egyre mélyebb.

Ingatlanmágnássá tehet a lottóötös, de nem mindegy, hol nézelődünk
Meglepetések az árakban, máris más szemmel nézünk a budapesti összegekre.

Kazah hídfőállásról hódítaná meg Ázsiát a magyar piacvezető
Húszmilliárd forintos projektről van szó.

Új lakástámogatás jöhet, ám megint csak a tehetősebbek járhatnak jól
A koncepció a megtakarítások feltörésén alapszik.

Vidéken akár már az egyetemi évek alatt megtérülhet az ingatlanbefektetés
MBH Index: A főváros több pontján egymillió forint feletti négyzetméterárral kell számolni.

Mit hozhat Délkelet-Ázsiának Elon Musk műholdas internete?
A milliárdos amerikai vállalkozó ezúttal nem a Teslát tolja az ázsiai kontinensen.

Nagy bejelentést tett a világ egyik legnépszerűbb virtuális bankja
Ezúttal nem a felhasználók, hanem a befektetni vágyók örülhetnek.

Az MBH elárulta, milyen jövő vár a Magyar Telekomra
Több kockázatot is rejt magában a vállalat.

Kíméletlen jósláslat érkezett, egész Európa más forgatókönyvre készült
Összeomlásra készülnek Németországban.

Fenyvesi Péter: A minimális befektetési összeg 500 millió forint
Kiderült, hogyan segítenek a magántőkelapok az energiafüggetlenségben a kormánynak

Egy magyar holding afrikai aranybányával és saját kriptovalutával
Egy magyar vállalkozás a kriptovaluták világát konzervatív eszközökkel forradalmasítaná. Egészen pontosan arannyal. De mégis hogyan találkozik a nemesfém a blokklánc technológiával? Az ötletgazdával, Dr. Varga Zoltánnal beszélgettünk arról, hogyan lesz az aranyból kriptovaluta.

A győri ETO tulajdonosa bejelentette, jöhet az új stadion
Világi Oszkár az Indexnek beszélt a beruházásról és az új vásárlásairól.

Menekítik a pénzüket a magyarok ezekből a befektetésekből
Az is kiderült, hogy hova helyezik át inkább a pénzüket.

Eddig kiaknázatlan terület válhat a befektetők egyik fő célpontjává
A világ egyik legmagasabb hitelminősítéssel rendelkező országáról van szó.

A kisvállalkozások versenyképességét segítené a kormány új akcióterve
Nagy Márton szerint így biztosabbá válhat a mikro-, kis- és közepes vállalkozások működése.

Ítéletet mondtak Magyarországról a nemzetközi hitelminősítők
Jelentésükben kitértek az államháztartási hiány, a GDP, az infláció és a bankrendszer alakulására is.

A kkv-kért és start-up-okért felelős dél-koreai miniszterrel tárgyalt Nagy Márton
A két ország további gazdasági együttműködéséről.

Csillagászati értékű beruházásba kezdhet a Disney Floridában
Átszámítva nagyjából 6100 milliárd forint a projekt összértéke.

Így derülhet ki minden titok a nyugdíjakról
Évente egyszer mindenki megtudhatja a pontos összeget.

Magyarország sikeres európai és német gazdaságban érdekelt
Gyümölcsöző és jó az együttműködés a német cégekkel – mondta a tárcavezető.

Ajándék 100 ezer forintok tarthatják pályán az állampapírt
Aduász a Kincstár paklijában: a vonzerőt a 20 százalékos adóvisszatérítés adja.

Csúcsra tört és rég nem látott számokat produkált az ingatlanpiac
Nőtt a befektetések vonzereje.

Ezekre az offshore cégekre vágynak a magyar szupergazdagok
Nem találná ki, melyek a legkedveltebb célpontok.

Nincs több titok, így takarítanak meg a magyarok
37 százalék a fizetés megérkezését követően félreteszi az elkülöníteni szándékozott összeget.