A módok és a módszerek olyan széles skálán mozognak, mint az énekhangok a Teatro alla Scalában.
Másik csapat veheti át a helyét.
135 meccs befolyásolása fűződik a nevéhez.
Több bírót is mérkőzések manipulálásával vádolnak, a Veszprém és a Győr meccseit is vizsgálták.
Nyolc játékost tiltottak le az utánpótlásból.
Kenesei Zoltán ellen vesztegetés miatt adtak ki elfogatóparancsot.
Csoportosan elkövetett csalás, illetve aktív és passzív korrupció gyanúja merült fel az egyik női páros mérkőzéssel kapcsolatban.
Fel kellett függeszteni a másodosztályú bajnokságot, 45 érintett van.
Ha a vádak igazak, akkor az Olimpiakosz Pireuszt még hárommillió euróra is büntethetik.
A Real Betis volt játékosai több százezer eurót kaptak a meccsek befolyásolásáért.
Raúl Bravót le is tartóztatták a Darko Kovačević elleni akció kiterveléséért.
2019. december 27., 21:42
A nyomozás során a Serie A-ban történt bundázási kísérletekre is találtak bizonyítékokat.
Lezárult a 2011-es Levante-Zaragoza ügye.
Még 2008-ban, a Siófok-ZTE-meccsen csaltak.
1919-ben történt baseball talán legnagyobb botránya, amikor a Chicago White Sox játékosai győzelem helyett eladták a bajnoki döntőt. Egy évszázad után viszont úgy tűnik, nem a bundázós sztori nem fekete-fehér. Mi vesz rá pár embert egy döntő gondos elcsalására és alvilági figurák bevonására?
2019. szeptember 5., 09:20
Nyolc ember, köztük négy bíró ellen emeltek vádat a kézilabdás bundaügyben. Egyikük rendőrként dolgozott.
Tisztességes megállapodásra törökedtek az első fokon bűnösnek talált labdarúgóval, de túl nagy volt a kockázat.
A realos Raúl Bravo és Borja Fernández is érintett.
Az FBI is nyomozott a 2008-ban jogerősen elítélt NBA-bíró Tim Donaghy ügyében. A bíró sosem tagadta, hogy gyanús ügyletei voltak, de hogy megbundázott volna akár több száz meccset is, azt sosem ismerte el, így a módszereiről is csak sejtések vannak.
1 millió fölött kaszálhattak egy-egy meccsel. Egyikük most is folyamatosan játszik az NB I.-ben.
A 2013-ban indult ügyben mindenki fellebbez.
2018. november 13., 20:13
1988-ban ezekben a napokban robbant ki a magyar futball legnagyobb bundabalhéja. Nem hogy a klubcsapatokat, de a válogatottat is a botrány állította össze: az játszik, aki szabadlábon van.
Az MLSZ szóvivője kifejtette, jogerős ítélet hiányában kaptak játékjogot, de ezt el is veszthetik a bundázók.
A bundamaffia kifinomult kódrendszerére is fény derült az újabb olaszországi letartóztatások során.
Hat vádlottat pénzbüntetésre ítélt a REAC-meccsek fogadási csalási ügyében az elsőfokú bíróság.
A decemberben kirobbant botrány után azért még megvárták az Ázsia-kupát a döntéssel.
2014. november 26., 13:50
Könyvet írtak a Magyarországon élő szingapúri bundakirályról, aki szerint bundázás mindig lesz.
Gabi még a Zaragozában a 2011-es záróbajnokin azt tette, amire a klub kérte. Lőtt kettőt, bent maradtak. Pintér Ádám a Zaragoza padján ült.
Dél-Afrikának például 5-0-ra csaltak el egy mérkőzést, de dán és portugál meccset is manipuláltak.
És azt tudta, hogy Pestről szabadon irányított a nemzetközi bundamaffia főnöke? Chris Eaton a FIFA bundaellenes programját dolgozta ki, az indítás napján kirúgták. Interjú elképesztő állításokkal.
Pomper Tibor vall a fogadási csalásokról, a közeg miatt éltek vele, de volt, aki önként jelentkezett.
2013. november 28., 11:46
Már Angliát is elérte a botrány, hat embert letartóztattak. A szálakat ismét Szingapúrban mozgatják.
A Facebookon keveredett gyanúba a ZTE-csatár, akiről egy közismert tippmixelő állította, benne van.
2013. szeptember 18., 12:12
Megkezdődött futball bundabotrány tárgyalása a bíróságon, de azonnal félbe is szakadt.
2013. szeptember 14., 13:47
Ivan Hodur kenőpénzt fogadott el meccsek manipulálásáért.
2013. szeptember 12., 21:50
2013. szeptember 12., 09:10
Több tucat futballistát vettek őrizetbe fogadási csalások miatt, az első osztályú Teplice is érintett.
2013. szeptember 12., 06:08
Több élvonalbeli játékos is rendőrkézen sportfogadási csalás gyanújával Csehországban.
2013. augusztus 30., 15:20
A ZTE-elnök feljelentést tett az MLSZ-nél.
Az olasz Lanzafame miatt borulhat minden az NB I.-ben, ha tényleg érintett a bundabotrányban.
Bundázás miatt ketten soha többet nem léphetnek pályára.
Schultz László, aki 22 hónapig ült előzetesben, bal szemével 26, a jobbal 24 százalékosan lát.
A bundabotrányban érintett edző szerződését a Haladás jogszerűen bontotta fel.
A koronatanú szerint a műsorvezető modell és a Siófok akkori edzője ugyanarra a meccsre fogadott.
Hét ember került képbe a közelmúltban, és már ötvenen vannak. A nyomozást februárban lezárják.
Vasile Miriuta és Sebők Vilmos neve is felmerült a román sajtóban. A gyanús meccsen egyikük sem játszott.
Magyarországon ötven embert gyanúsítottak meg 33 futballmeccs eredményének manipulálásával.
Európában 380 meccs nyolcmillió eurót hozott.
Három pontra csökkent a Juventus előnye.
2012. december 20., 16:42
Ante Sapina és Marijo Cvrtak is öt és fél év börtönbütetést kapott korábban.
A válogatott Kevin Sammut bundázott, a korábbi tíz év helyett örökös eltiltást kapott az UEFA-tól
Balogh Tamás felfüggesztett börtönbüntetését módosították.
A francia kézilabda-válogatottnál nem törődnek a bundagyanúval.
Karabatic, a világ egyik legjobb kézilabdázója nem fogadott a bundameccsekre, de a barátnője igen. Mindent bukhat az üresfejű.