
David Pressman interjút adott a CNN-nek, keményen kritizálta Orbán Viktor rendszerét
Szerinte ami Magyarországon zajlik, „az nem konzervativizmus, hanem korrupció”.
Szerinte ami Magyarországon zajlik, „az nem konzervativizmus, hanem korrupció”.
Az Egyesült Államok volt budapesti nagykövetét Orbán Viktorról és a demokráciáról kérdezték.
A volt nagykövet ügyvédként fog dolgozni.
Magyar Péterről, felmérésekről, a vagyonnyilatkozatáról és az FTC céljairól kérdeztük a Fidesz ügyvezető-alelnökét és a Fradi elnökét.
Még be sem tette a lábát Magyarországra, már haza akarták küldeni.
A szaktárca vezetője olyan nagykövetre számít, aki építi a két ország közötti kapcsolatokat.
A volt amerikai nagykövet részletesen beszélt a magyar kormányhoz fűződő viszonyáról.
„Valaki ugyanis egy nagyon súlyos ügyben nem mond igazat” – írta.
„Köszönöm, hogy befogadtak a nemzetükbe és az otthonaikba. Viszontlátásra!” – írta a nagykövet.
Már most azt ígérte, hogy fordulat áll be a magyar–amerikai kapcsolatokban.
A Fidesz frakcióvezetője szerint muszáj ünneprontónak lennie.
Rogán Antal lemondását követelték a résztvevők.
Már készülnek a jogi lépésre.
Korábban már felbukkant a miniszterelnök vejének a neve, mint lehetséges érintettje a szankcióknak.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke mellett többen is véleményt mondtak a történtekről.
Az elemző azt írta, David Pressman a két ország közötti együttműködést próbálta tönkretenni.
A főpolgármester búcsúlátogatáson fogadta az Egyesült Államok nagykövetét.
Egyre nagyobb hullámokat vet, hogy két héttel a Biden-adminisztráció távozása előtt szankciós listára tették a minisztert.
A miniszter Orbán Viktor indiai útjáról is beszélt.
Kocsis Máté szerint Rogán Antal szankciós listára helyezése átlátszó húzás.
Bryan E. Leib bízik a magyar–amerikai kapcsolatok javulásában.
David Pressman szerint az új adminisztráció nem változtatja majd meg a jelenlegi döntést.
A diplomata mandátuma január közepén jár le.
A díjat Iványi Gábor adja át.
Hont András évértékelő írása a NER elmúlt évéről.
A nagykövet bejegyzése alatt kommentelt Bryan E. Leib.
Az Egyesült Államok magyarországi nagykövete az Európai Bizottság új tagjaival tárgyalt.
A nagykövet közölte, nagy megtiszteltetés volt Budapesten az Egyesült Államok elnökét képviselni.
Egy névtelenséget kérő forrás árulta el a lehetséges befutókat.
Az amerikai elnökválasztás eredménye mindent megváltoztat.
Egykori barátja üzent a Tisza Párt elnökének.
A nagykövet közölte: a szövetséggel való hazardírozás hosszú távon mindig vesztes vállalkozás lesz.
Bayer Zsolt, Toroczkai László és Menczer Tamás is szentelt néhány sort a a nagykövet távozásának.
David Pressman szerint már a találkozó ténye is önmagáért beszél.
Fókuszba kerültek a nemzetiségek, a kisebbségek, a vallások, valamint az LMBTQ+-közösség.
A nagykövet szerint a kormányfő külpolitikája rendíthetetlen válaszokra készteti szövetségeseit.
A házelnök megtagadta az ellenzéki képviselőktől, hogy a Parlamentben tárgyaljanak.
Az orosz–ukrán háború végének fontos részleteit is elmondta.
Az amerikai nagykövet is reagált a miniszterelnök beszédére.
A miniszterelnök utazását több európai vezető is elítélte.
Orbán Balázs politikai igazgató szerint Magyarország a közép-európaiság-tudat meghatározó állama.
„Nincs még egy olyan szövetségesünk vagy partnerünk, aki hozzá hasonlóan kampányolna” – mondta.
Szerinte a nagykövet be akar avatkozni a magyar politikába.
A főtéma a washingtoni NATO-csúcs volt.
Éles vita alakult ki az elmúlt napokban David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete és a Szuverenitásvédelmi Hivatal között.
A Carson Coma pedig még fel is lépett az eseményen.
A nagykövet szerint a kormány támadásai erodálják a magyarok szabadságjogait.
Trump Jr. úgy véli, hogy Orbán Viktortól megőrülnek a liberálisok.
Orbán Viktor politikai igazgatója szerint a nagykövet „minden szégyenérzet nélkül” hazudik.
Interjút adott a budapesti amerikai nagykövet.
Részletek jelentek meg a nagykövet szombati beszédéből.
Petőfi Sándor szavaival ünnepelték a Budapest Pride kezdetét.
Az amerikai nagykövet közösségi oldalán méltatta a zenészt.
A budapesti amerikai nagykövet szerint komolyan kell venni az ilyen fenyegetéseket.
Szerinte a magyar javaslat nem állja meg a helyét a valóságban.
Csínján bánt a szavakkal, röviden, tömören reagált.
A Jólvanezígy című műsorban fejtette ki álláspontját a filmkritikus.
Tovább bővült a David Pressmannel találkozó influenszerek sora.
A fél magyar influenszervilágnak beszólt a youtuber, PamKutyáék kapták a legtöbb savat.
Az amerikai nagykövet szerint a magyar politika illúzióra épít.