Az LMP jelentősen megemelné a főpolgármester és a polgármesterek fizetését
A párt szerint megalázóan keveset keresnek a városvezetők.
A párt szerint megalázóan keveset keresnek a városvezetők.
Átmenetileg ingyenes lehet a parkolás a Hegyvidéken.
Már a Magyar Nemzeti Bank is közleményt osztott meg az ügyben.
Hiába hívta fel erre a figyelmet korábban az egyik miniszter.
Az is kiderült, minek köszönhető az előrelépés.
Korábban is kitörhetett volna már a botrány, de valaki bevédte a plébánost.
Az ezer eurós minimálbért a nemzetgazdasági miniszter szerint 2028-ra érhetjük el.
Hiába a sztrájk, a szakszervezet továbbra sem tud megállapodni a vállalattal.
Hónapok óta nem kaptak fizetést.
A teljes munkaidőben dolgozók csaknem felének volt bruttó 450 ezer forintnál alacsonyabb a bére.
A megállapodás mérföldkőnek számít.
Csillagászati összeg landolhat a számláján.
Egyikük az Európai Bizottsághoz fordult az ügyben.
A kormánynak nem sikerült megállapodnia a pedagógusok szakszervezetével.
Szeptember 1-től kezdve válhat elérhetővé.
A tíz legjobban fizető járásba a fővárosi kerületeken kívül még Budakeszi fért be.
A megkérdezettek csaknem kétharmada elégedetlen a fizetésével.
Kérdés, enyhíti-e a fájdalmat, vagy tovább fertőződik a seb.
Érdemes mielőbb rendezni a tartozást, illetve intézkedni akkor is, ha az adószámlán túlfizetés van.
Érdemes azt is megnézni, miként fest ez a valóságban.
Ez idáig kétezer autóbuszra került fel a POS-terminál.
Az Index ezúttal nem tehetett fel kérdéseket Gulyás Gergelynek és Vitályos Eszternek.
Vajon a fesztiválozók szerint mennyiből lehet megélni ma Magyarországon? A videóból kiderül!
Elzárták a kohászat pénzcsapjait.
Egy jogalkotási vita áll a nemfizetés hátterében. Az ügyben a Kúria mondja ki a végső szót.
A vállalat a termékek árának ötszörösét is kiszabhatja büntetésként.
A DK elnöke felháborodott a kormánytagok béremelésén.
Ígéretet is tett a Tisza Párt elnöke.
Közzétették a Tisza Párt uniós politikusainak vagyonbevallását.
2024-ben 5500 diákkal kevesebben jelentkeztek az egyetemekre, mint egy évvel korábban. Volt szak, amit egyetlen embert jelölt az első helyen.
Dől a lé a brit uralkodóhoz
Megérkeztek a legfrissebb adatok.
Itt a lista, meglepő, kié az első hely.
Toronymagasan vezet a magyar miniszterelnök.
Korábban már megígérte a kabinet, hogy változtatások lesznek.
Évek óta a románokkal és bolgárokkal versenyzünk hátul, miközben a többi ország elsprintel mellettünk.
Az EU egyik biztosa is megszólalt a döntést követően.
A párt EP-képviselői összesen 4,6 millió forintot adományoznak el minden hónapban.
A kormány szerint az elmúlt időszakban számos téves következtetés jelent meg a szegénységről.
Elvégzését sokan természetesnek veszik, ám annak hiánya annál inkább feltűnik.
Akár 800 ezer felhasználó kártyájáról vonhattak le jogtalanul pénzt.
Reagált a Magyar Nemzeti Bank az Indexnek a technikai probléma miatt tévesen terhelt bankkártyák ügyében.
Reagált az OTP Bank.
Abban az álomban ringatják magukat, hogy egyszer majd megjön a bérük.
Aranyklinika nagyjából negyed milliárd forint osztalékot fizetett ki a tavalyi évre.
Résztvevőként Marco Rossi csapata sem jár rosszul.
Decemberben átlagosan közel 26 százalékos volt a növekedés.
Az egy számjegyű kamatokra ugyanakkor még várni kell.
A KSH szerint tovább nőttek a keresetek.
A szerb szakember csütörtökön jelentette be, hogy távozik Budapestről.
A fővárosban majdnem 200 ezer forinttal többet lehet keresni, mint Szabolcsban.
A bíróságok fennállását féltik az alacsonynak tartott fizetések miatt.
Szerintük a bírák helyzete hátrányosan befolyásolja az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Magyarország már csak Bulgáriát előzi meg az egy főre jutó fogyasztásban.
Schmitt Pálnak és Áder Jánosnak sem lehet oka panaszra.
Ön keres ennyit?
Megkezdték a cégek a nyári szezonra való toborzást.