Fulladás okozta a görög válogatott labdarúgó halálát
Az idegenkezűséget kizárták.
Az idegenkezűséget kizárták.
A nyáron Görögországba igazolt játékos korábbi sérülése miatt kimaradt a nemzeti csapat keretéből.
2021-ben diagnosztizálták nála a kórt, amely Karsai Dániellel is végzett.
Kilencvenkét éves korában.
A külföldi sajtóban is megemlékeztek az eredményeiről.
83 éves volt.
Az angol válogatott első külföldi kapitánya 76 évet élt.
A legendás rádiós 77 éves volt.
Júniusban ismét megszavazták, de októberben már nem léphet hivatalba.
Rövid betegség után hunyt el.
Halálokozás és hullagyalázás ügyében indított nyomozást a rendőrség.
A Magyar Vívószövetség mellett az FTC is saját halottjának tekinti az edzőt.
A hírek szerint a fiatal édesanya már legalább öt napja halott volt, amikor a rendőrök rátaláltak.
Szomorú eredménnyel zárult a nyomozás.
Az általa is kidolgozott oltóanyagot már tesztelik.
A Veszprémi Petőfi Színház jelentette be a gyászhírt.
72 éves volt, az atlétikai és a síszövetség főtitkáraként is dolgozott korábban.
99 évet élt.
Egy hónappal a születésnapja előtt érte őt a halál.
24 órája próbálják feldolgozni a tragikus hírt.
A DVTK a saját halottjának tekinti az egykori kiválóságot.
A fiatal sportoló környezetében mindenkit sokkolt a hír.
A Széchenyi-díjas szociológus életének 93. évében távozott.
Felesége karjai közt halt meg a Vasas-legenda.
Április 2-ről 3-ra virradó éjjel lett rosszul.
A halál okát egyelőre nem közölték.
A miskolci gyermekrehabilitáció megalapítója 81 éves volt.
2004-ben Szabó Lőrinc-díjban részesült.
A hollywoodi filmiparban igazi legendának számított.
A Família Kft., az Angyalbőrben és a Linda című sorozatot is ő rendezte.
A Magyar Népköztársasági Sportérdemérem arany fokozatát is megkapta.
A Ferencváros legendája 74 éves volt.
A kiváló kenus az 1975-ös vb-n egy arany- és egy bronzérmet szerzett Árva Gáborral.
A korábbi junior válogatott és korosztályos Grand Slam-résztvevő elveszítette utolsó csatáját.
A sorozatban öt bajnoki címet szerző Montrealból már csak a 91 éves Don Marshall él.
Újságíróként és sportvezetőként is elismert tagja volt a magyar futballtársadalomnak.
A Vármúzeum egykori igazgatója 59 éves volt.
Több ismert személy halálát is bejelentették a héten.
Hazája válogatottjában összesen négyszer szerepelt.
A berlini kórház intenzív osztályán négy napig küzdöttek az életéért.
A színművész 91 éves volt.
Hosszan tartó betegség után, 71 évesen hunyt el.
Rákbetegségben szenvedett a klublegenda.
Több ezer rászorulón segített a mindenki által kedvelt mentőápoló.
Maddy Cusacket mindenki szerette a csapatánál.
2002-ben az MSZP országos listájáról jutott be a parlamentbe.
A gyászhirdetést már feladták.
A Magyar Versmondók Egyesületének elnöke volt.
A versenyző 4-5 évesen kapta az első kismotorját, és 9 évesen már versenyzett.
A többszörös magyar bajnok iránti tiszteletből visszavonultatják az 521-es rajtszámot.
A tízszeres magyar és kétszeres cseh bajnok harmincegy éves volt.
A II. világháború utáni Olaszország leghosszabb ideig hivatalban volt miniszterelnöke 86 évet élt.
Már csak ketten maradtak közöttünk az 1955-ös Európa-bajnok magyar válogatottból.
Egy hét múlva vesznek végső búcsút a legendás műsorvezetőtől.
Mindenkit váratlanul ért a gyászhír.
Egy ország kereste őt.
Ő volt az első nő, akit Svájcban miniszterré neveztek ki.