183 találat az Indexről, és a környékéről.
A politikus harmadjára nyerhet egyéniben a választókerületben, ha ismét megválasztják.
Wintermantel Zsolt szerint Varju László egy bűnöző.
A botrányairól ismert politikus az Indexnek elmondta: korszakzárást szeretne.
Az alföldi város vezetője szerint megoldást kell találni a kialakult patthelyzetre, mert az önkormányzat a csőd szélén táncol.
Az elemzők szerint a kormánypárti szavazók magabiztosnak és aktívnak bizonyultak.
Voksolások sorát bonyolították le, a III. kerületben a letartóztatott MSZP-s politikus helye üresedett meg.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton is több posztot közölt a Tisza Párt vezetőjéről.
Az országos következmények nyomában.
A kormányfő gratulált az eredményhez.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint kiszárad a Tisza.
A Tisza Párt rajthoz sem állt, Dúró Dóra 20 százalék közeli eredményt ért el.
A Tisza Párt elnöke Orbán Viktornak üzent.
Tolnában előre lefutottnak tűnik a választás.
A Második Reformkor Párt elnöke a vasárnapi időközi választáson való részvételre buzdít.
Magyar Péter embereit közben hirdetéssel gyurcsányosítanák a „Bonyhádi Demokraták”.
Azután mondott le mandátumáról, hogy elítélték garázdaság és testi sértés miatt.
A tét a parlamenti mandátumok sorsa.
2024. december 23., 09:13
A választás eredménye némileg meglepő, ugyanis júniusban még a Fidesz győzött ugyanitt.
2024. december 14., 15:45
A városvezetést körüllengő korrupciós botrány árnyékában így látták jobbnak.
Így szeretnének borsot törni a Fidesz orra alá.
2024. november 30., 15:49
Eddig nem vett fel íveket az óbudai indulásért.
2024. november 24., 14:05
2025. január 12-én eldől, ki kerül be az Országgyűlésbe.
2024. november 18., 18:37
Egy igazgató áll a ringbe a párt képviseletében.
2024. november 18., 14:53
Az ellenzéki párt szerint csak az ő jelöltjük képes legyőzni a Fideszt Tolna megyében.
2024. november 16., 16:35
A szocialisták szerint választottjuk „harcedzett politikus”.
2024. november 15., 08:51
Sorakoznak a jelöltek.
2024. november 12., 21:27
Döntött a Mi Hazánk.
2024. november 11., 16:54
Csupán egy szűkszavú válaszban reagáltak.
Folytatódott az üzengetés.
A független képviselő a Tisza Párt döntését bírálta.
A jelölt személyéről még egyeztetések zajlanak.
A szervezet azt is meghatározta, mire koncentrál a következő egy évben.
A Nemzeti Választási Iroda új javaslattal állt elő.
Az elemzők sem tudják a jó választ.
Időközi választást tartottak.
Megüresedett egy hely az Országgyűlésben, kérdés, hogy élnek-e a lehetőséggel.
2024. szeptember 29., 06:22
Az előző hétvégén hatalmas fölénnyel győzött az ellenzék Pécsett.
2024. szeptember 22., 21:17
Csaknem 440 szavazattal győzött a kormánypárti képviselővel szemben.
2024. szeptember 15., 22:01
Közölték az eredményeket.
2024. szeptember 15., 13:35
Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.
2024. szeptember 1., 21:35
Összesen 147 ember szavazott.
Azt hihettük, hogy június 9-én minden eldőlt, jön a következő kör.
Nem kizárt, hogy időközi választást kell tartani.
A francia elnök pártja óriási vereséget szenvedett.
Az időközi választáson két konzervatív bástya dőlt le.
2023. december 15., 17:06
Az Alkotmánybíróság szerint a módosításnak alkotmányosan elfogadható indoka volt.
Rishi Sunak kormányfő mosolya azonban így sem őszinte.
Időközi választásokat tartottak.
Nem tudnak együtt dolgozni, de muszáj lesz.
318-an szavaztak az egyedüliként induló független jelöltre.
Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.
Figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Maruzsa Valéria Veronika független jelölt győzött.
Az egyik ellenzéki párt az Alkotmánybírósághoz fordul.
Több településen választanak ma.
A váratlanul elhunyt Bajkai István helyére léphet az űrkutatásért felelős miniszteri biztos.
A szavazatok háromnegyedét szerezte meg.
Függetlenként, de a Fidesz támogatásával indult az időközi választásokon.
A polgármester februári lemondása után most döntenek a szavazók.
Érvénytelen szavazat nélkül zajlott le a voksolás.