Megélhetési problémákkal küzd a 75 éves színész.
Többen is saját halottjuknak tekintik a színészt.
„Hangja mindig itt cseng a fülemben” – mondta az igazgató.
A napokban töltötte be 70. életévét.
A teátrum évadzáró társulati ülésén szombaton több művészeti díjat is átadtak.
A színész arról is beszélt, miért kellett elhagynia szülőfaluját.
Még csak most lenne 80 éves.
Csaknem ezer négyzetméterrel bővül a teátrum.
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
2022. december 28., 11:50
Az életéről van szó.
A Portugálban.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész élete legboldogabb pillanatairól mesélt.
Mosónők az irodalomban.
A József Attila Színházban lépnek fel a Szibériai csárdással.
A József Attila Színház színészei önmagukat alakítják.
A József Attila Színház új bemutatója egyszerre kikapcsol és bekapcsol.
Az előadás közben lett rosszul a színházban, azóta stabilizálták az állapotot.
Bálint András nem pályázik újra, Nemcsák Károly nekifut megint. Öt évre szóló igazgatói posztokat lehet nyerni.
Kabarészínészként mindenki ismerhette, de József Attila-estje is volt.
Ennyivel tartoznak a Fővárosi Önkormányzatnak.
A színház csak tévedésből szerepelt a végrehajtás alatt állók listáján.
Egy 2007-es, be nem fizetett munkaügyi bírság miatt került fel a NAV listájára.
Ennyiből újítják fel a színházat, mely Nemcsák Károly vezetése alatt sok nézőt vesztett.
A József Attila és az Újszínház elvesztette látogatói egyharmadát, jegyárbevételének felét-harmadát, miközben a fővárosi színházak fele növelte bevételét. A városvezetés állítólag elégedett, de Alföldi szerint tárgyaltak vele az Újszínház átvételéről.
Az Index megszerezte Nemcsák Károly titkolt pályázatát, amivel a József Attila Színház igazgatói posztjára került. A színész családja megszállta az intézményt, és ő magának osztja a főszerepeket.
A József Attila színház örökös tagját a Rákosi-rendszerben kitelepítették, epizódszerepeiért többször is díjazták.
A József Attila Színház örökös tagja 93 éves volt.
A Csodalámpa és a Színészárvákért Alapítvány Gesztesi Károllyal és Puskás Péterrel farsangozik.
2011. december 20., 21:15
Pert nyert az Index, a szakmai bizottsági ülések jegyzőkönyve is nyilvános az első fokú ítélet szerint.
A szakmai bizottság üléseinek jegyzőkönyveiért perelünk, de a kivonatokból is kiderül: Dörnert szakmaiatlannak tartották, Nemcsáknál előre féltek, családi vállalkozást csinál a József Attilából.
2011. augusztus 11., 12:19
Nemcsák Károly 59 embert elküld, de azokkal a színészekkel, akikkel sikerül megállapodnia, vállalkozói szerződést köt.
A gazdaréti Batman Horgas Pétert birkózta le a színházvezetői pályázaton.
Sem Tarlós István, sem helyettese nem ment el a József Attila Színház utolsó társulati ülésére.
A főpolgármester-helyettes egy hangfelvétel szerint többször is azt mondta, hogy köthet szerződéseket Koltay. Pedig ezért rúgták ki.
A leváltott igazgató Tarlós Istvánnak üzent. Állítólag sóval vetették volna be a József Attila Színház helyét.
Ugyan csak április elején nevezték ki a József Attila Színház élére, de már megrendült benne a bizalom.
A Honfoglalás rendezője az igazgatói posztra kiírt pályázaton is indulni szeretne.
A Főváros pályázatot ír ki, hogy önkormányzati támogatás nélkül üzemeltessék a színházat. A társulatot nem kell megtartani.
A főpolgármester egy hónapja még biztatta Méhes László igazgatót és a társulatot képviselő Esztergályos Cecíliát.
Méhes László hét hónapig vezette a színházat. Tarlós István ígéretet tett, hogy nem zárják be.
Az évad vége után a Főváros mást kezdene az épülettel, bár még nem tudják, mit. A színház már nem lesz fontos szempont.
2010. november 25., 11:52
Kétszázmilliós tartozás és 15 ruhásszekrénnyi irat halmozódott fel az évek alatt. A nyáron az új igazgató nyakába zuhant minden.