1516 találat az Indexről, és a környékéről.
A torinóiak emberelőnyben zártak.
A Juventus aláírt papírral tudja igazolni álláspontját.
Az elmúlt két évtized két legmeghatározóbb játékosa nélkül jön a rajt.
Csúcstalálkozó helyett mészárlás.
Elmaradt fizetését kéri számon a Juventuson.
Milliárd eurós tételekről beszélhetünk.
Bírósági perre megy volt csapata ellen.
Sikere esetén jótékony célokra fordítaná a kártérítést.
Az olasz doppingellenes ügynökség ideiglenesen felfüggesztette a francia futballista játékjogát.
A játékosok a rivális klubon élcelődtek, a drukkerek rasszista magatartást tanúsítottak.
A végén még a pontszerzésnek is örülhettek Belottiék.
Lerabolták az elitet az angolok, a németek és az arabok, már az is siker, ha a legjobbak maradtak.
Könnyen lehet, hogy ezen úszik el az átigazolás.
Könyörtelen gólvágó vált a csatárból, aki valójában egyáltalán nem tudott futballozni.
Hozzá foghatót sosem láttunk. És nem is fogunk soha.
Lázasan készülnek az európai topcsapatok a közelgő bajnoki rajtra.
A Chelsea megúszta pénzbírsággal.
Nem tud kiállni a csapat.
Mbappé utódja 80 millió euróért érkezik, de nem mindenki boldog emiatt.
Ha mindez nem lenne elég, egy szemmel jól látható pénzbüntetést is kapott.
Az U17-es Európa-bajnokot a Mönchengladbach is szerződtetné.
Az idei év lehet az igazi kiugrás Dárdai Bencének.
A Parma 45 évesen is aktív kapuslegendáját megkörnyékezték a Közel-Keletről.
Nem minden a pénz.
Felidézzük a Meteort, a Juventust és az Atlast is.
Kellenek új arcok a nemzetközi porondra, vagy tényleg jöjjön inkább a Szuperliga?
A támadó középpályás jelenleg 35 éves, néhány szezon még beleférhet a világ összes pénzéért.
Képzelje el élete legnagyobb gólját – Ibrahimovic meglőtte...
A torinóiak nem fellebbeznek a döntés ellen, ezzel az Olasz Labdarúgó-szövetség ügyészsége lezártnak tekinti a vizsgálatot.
Giroud fejese döntött, a torinóiaknak maximum az Európa-liga marad.
A vártnál kisebb büntetést kapott a Juventus.
Újra csúcsra érhet a PSG és Manchester City. Ér-e BL-indulást a Liverpool csodálatos feltámadása?
A Juventust a 97. perc mentette meg a 14 éve nem látott kudarctól.
Az Atalanta ugyanakkor lassan a BL-indulásról is lemondhat.
A francia válogatottra hiába várt az elmúlt két évben.
Hét forduló alatt csupán három pont kell a dél-olaszoknak, hogy csúcsra érjenek.
Lassan tényleg az marad a kérdés, hogy akar-e bárki más nyerni.
Az AS Roma edzője akkor sem haragszik, ha nem teljesít jól a csapat.
A torinóiak ezzel felléptek a tabella harmadik helyére, a döntés azonban még nem végleges.
Az összes párharc nyitott a visszavágók előtt.
El is szabadultak az indulatok, három piros lap esett a büntető után!
Tornyosulnak a problémák az angol csapatnál.
Sorsoltak a második számú európai kupasorozatban.
Szalai Attiláék hiába győzték le a rekordert, nem jutottak a nyolc közé. Az MU és a Juve viszont igen.
A Napoli lassan már akkor is bajnok, ha nem csinál semmit.
Nem a magyar bajnok a nyolcaddöntős El-mezőny erősorrendjének sereghajtója.
A vendégcsapatok egy gólt sem tudtak szerezni vasárnap.
A Roma az eddig nyeretlen otthonában maradt alul.
Egymást követő harmadik meccsét nyerte meg a rekordbajnok.
Egy lépéssel közelebb vagyunk ahhoz, hogy kiderüljön, melyik csapat lehet az FTC El-ellenfele.
Hiába a PSG remek hajrája, a továbbjutás már az első felvonáson eldőlhetett.
Legalábbis jó néhány, hoztunk néhány ékes példát Európából.
Lesznek honfitársai bőven az új csapatában.
Tovább gyűrűdzik a Juventus botránya.
A Napoli, a Roma és az AC Milan ellen is vizsgálat indult, akár a nemzetközi kupákból is kizárhatják a topcsapatokat.
A tizenöt pont levonására válaszul tizenöt százalékot engedtek a jegyáraikból.
Az olasz rekordbajnokot egyszer már elmeszelték 2006-ban.
Az al-Nasszr havi szinten majdnem ennyit kereső légiósának állítólag 20 millió euróval tartoznak.
A bajnoki cím már a pályán is elúszóban volt, most az európai kupaporondnak is búcsút inthetnek.
Szexuális zaklatás kapcsán nyomoznak ellen.