
Büszkeség és jobbítélet
Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.
Orbán nem putyinista, hanem egy fordított woke, aki keresztény-nemzeti „safe space”-ek alapításával igyekszik alátámasztani jóemberségét.
A hatályos jogszabályok szerint a köztársasági elnöknek még csak indokolnia sem kell a döntését.
A közjogi méltóságok közül eddig csak Antall József temetését nyilvánították gyásznappá.
Összegyűjtöttük, hova vezetett a korábbi államfők első útja.
A harminc éve elhunyt Eörsi Gyulára emlékezünk.
Az Országgyűlés ma dönt Magyarország nyolcadik köztársasági elnökéről. Összeállítás a korábbi államfőválasztásokról.
A Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyen tartják a szertartást.
A Fiumei úti sírkertben a Nemzeti Örökség Intézete által szervezett rendezvényen emlékeztek a volt köztársasági elnökre.
Tíz éve hunyt el az iskolateremtő jogtudós, köztársasági elnök.
Közeledik Mádl Ferenc volt köztársasági elnök halálának évfordulója.
Június elsején 30 munkatárssal kezdik meg a nemzetközi összehasonlító és utólagos hatásvizsgálatokat végző munkát.
Népszavazás a reformkommunista esélyes ellen, váratlan Torgyán-visszalépés, és a vakondok. Összeszedtük, ki hogyan került az államfői székbe.
Az avatáson Kövér László is beszédet mondott.
A Magyar Idők durván nekiment három fideszes polgármesternek, a XII. kerületi most válaszolt.
Miután a kerületi polgármesterek megfúrták a Mádl Ferenc út tervét, visszavonták a javaslatot.
Attól félnek, hogy a tisztelgést felülírná a sok bosszúság. A BAH-csomópontot adnák cserébe.
Ha elfogadja a fővárosi közgyűlés, több ezer budainak változtatja meg a lakcímét.
Tavaly négyszer csinált valamit, amit idén tizenhétszer. Vajon mi lehet az?