Bejelentést tett a MÁV-csoport, megújul a vállalat vezetése
Mindössze négy cég marad a csoportban.
Mindössze négy cég marad a csoportban.
A baleset miatt fennakadások vannak a vonalon.
Már nem kell késésekkel számolni.
Késő este állhat helyre a menetrend.
Nagy a késés a székesfehérvári vonalon.
Pótlóbuszok szállítják az utasokat Kispest és Pestszentimre között.
Győrnél és Záhonynál is késésekre kell számítani.
A helyszínelés ideje alatt a vonatok a két állomás között nem közlekedhetnek.
A MÁV szerint az esti órákig jelentős késésekre kell számítani.
Szünetel a közlekedés Nagykanizsa és Nagyrécse között.
Vége a korlátozásoknak, de „pár perces késések még előfordulnak.”
Az InterCityn utazókat a katasztrófavédők segítségével szállították át.
Felújítások miatt hosszabb menetidővel kell számolni.
A hiba elhárítása több órát vesz igénybe.
Egy vágányon halad a forgalom.
A hosszabb menetidő mellett kimaradó járatok is előfordulhatnak.
Néhol 120 percet is várniuk kellett az utasoknak.
A helyszínelés végéig csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Dunakeszi és Göd között.
Esetenként 40-60 perccel hosszabb menetidőre kell számítani.
A helyszínelés várhatóan késő éjszakáig tart.
Technikai átállás az oka.
Félórás, ötvenperces késésekre kell számítani.
A miskolci fővonalon a menetidő 10-20 perccel nőhet.
Pótlóbuszok közlekednek az érintett szakaszon.
Jelentősen megnő a menetidő.
Ráadásul járatkimaradásokkal is számolni kell.
Késésekre, járatkimaradásokra is számíthatnak az utasok.
Egy nemzetközi járat szenvedett balesetet.
Meghosszabbodott menetidőre számíthatnak az arra közlekedők.
Az erős szél nehezíti az oltást.
A kiérkező mentők sem tudtak segíteni rajta.
Késésekre lehet számítani.
Hajdúhadház és Újfehértó között történt az incidens.
A rendszer karbantartása miatt.
Változásokra kell számítani szerdán.
A helyszínelés idejére leállt a közlekedés is.
A Déli pályaudvar és Kelenföld állomás között lesznek változások.
Az egyik vágányon biztosítóberendezési hiba lassította a vonatközlekedést.
Megrongálódott a felsővezeték.
Szerda este közölték a hírt.
Hosszabb menetidőre kell számítani az érintett vonalon.
A vonatok helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat.
Az elgázolt ember fejsérülést szenvedett, a helyszínre mentőhelikopter is érkezett.
Esetenként az elővárosi vonatok helyett Tatabánya és Tata között pótlóbusz közlekedik.
Balatonlelle felső és Balatonboglár között egy darabig nem járnak a vonatok.
Más vonalakon is késésekre kell számítani.
A pályaszakasz helyreállítása hosszabb időt fog igénybe venni.
A fénysorompó jól működött.
Egy kitört síndarab miatt.
Még tart a helyszínelés.
Kora estig tarthat a helyszínelés.
A Balatontól északra több járat egyáltalán nem, vagy csak rövidített útvonalon közlekedik.
Több vonalon késésekre, rövidített útvonalra, illetve járatkimaradásra lehet számítani.
Siófok, Zamárdi, Miskolc és Eger is érintett.
A hatvani vonalon késésre kell számítani.
Síntörés miatt változott a közlekedés több helyen is.
Meghibásodott a biztosítóberendezés.
Csúcsidőben hosszabb eljutási idővel kell számolni Szeged és Hódmezővásárhely között.
Az utasok a Nyugatiból Rákospalota–Újpestre a szobi Z70-es vonatokkal juthatnak el.