Tömegbaleset történt az M1-esen, több kilométeres a torlódás
Az M7-esen is baleset történt.
Az M7-esen is baleset történt.
A sofőrt a rendőrség előállította.
Az M5-ösön is torlódik a forgalom baleset miatt.
A balesetről egy videót is megosztottak.
Torlódik a forgalom.
Megvárta az utolsó utáni pillanatot.
Torlódásra kell számítani.
Aki teheti, messzire kerülje el a sztrádát.
Egy másik balesetet figyeltek, erre ők is összeütköztek.
Több mint negyven jármű tört össze a balesetben.
A Magyar Építők vezérigazgatója elmondta, a felújítás után most jöhet a bővítés.
A sztráda érintett szakaszát lezárták.
A kocsiban négyen utaztak.
Egy másik jármű fedélzeti kamerája az egészet rögzítette.
A vagyoni hátrány csaknem hetvenmillió forint.
Durva forgalomkorlátozásra kell készülni.
Országszerte balesetek, torlódások nehezítik a közlekedést.
Nyitott platója okozta a gondot.
Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom.
Angliában adták volna el az árut.
Halálos baleset is történt.
Lassan oszlik fel a forgalomkorlátozás.
Munkavégzés és baleset is nehezíti a közlekedést.
Hat autó érintett a karambolban.
Szombathelynél halálos baleset történt.
Egy tehergépkocsi és egy személyautó ütközött.
Két helyen is karambol történt.
Az ország több pontján akadozik a közlekedés.
Érdemes Komárom felé kerülni a műszaki mentés ideje alatt.
A menetidő akár 50 perccel is megnövekedhet.
Két baleset is történt a sztrádán, egy ember meghalt, többen megsérültek.
Balesetek miatt lassul a forgalom.
Az M7-esen is sokan haladnak a Balaton felé, emiatt lassul a forgalom.
Az érintett szakaszt teljes egészében lezárták, torlódásra kell számítani.
Már az M51-es autóút és az 51-es főút is torlódik.
A terelés okoz nehézséget.
A torlódás 2-3 kilométeres.
A sztráda érintett szakaszán forgalomkorlátozásra kell számítani.
Június 9-ig útépítési munkálatok lassítják a forgalmat.
Torlódik a forgalom.
Érdemes Győrön keresztül kerülni.
Erős a forgalom Budapest felé az M3-as és az M7-es sztrádán is.
Hatalmas füst borította be a sztrádát.
Teljes útlezárás van érvényben.
Budapest irányába torlódik a forgalom.
Baleset és felújítás egyaránt nehezíti a közlekedést.
A Magyar Közút hívta fel a figyelmet.
Erős a forgalom az utakon.
Egy ember az autóba szorult.
Nyerges vontató ütközött össze egy kisteherautóval.
Kamion és egy személyautó ütközött össze.
Araszolva lehet csak haladni.
Budapest felé ütköztek autók.
Egy sávon haladhat majd a forgalom.
Az egyik szakaszon szalagkorlátnak ütközött egy autó.
Az eset miatt egy sávon halad a forgalom az érintett útszakaszon.
A szerencsétlen manőverről egy videót is megosztottak.
Nagy torlódásra kell számítani.
Fémdarabok hullottak a burkolatra.