Georgia a portugálok legyőzésével a nyolcaddöntőben megkapta a spanyolokat
Szombaton Svájc–Olaszország találkozóval folytatódik az Eb.
Szombaton Svájc–Olaszország találkozóval folytatódik az Eb.
Ez az összeg pedig tovább nőhet nyolcaddöntős szereplés esetén.
Fénykép is készült Budapesten a csatárról, akinek több helyen eltört az arccsontja, és mostantól az otthonában lábadozik.
A Bayern München korábbi másodedzője azt is elmondta, mi lehetne a magyar válogatott titkos fegyvere a nyolcaddöntőben.
Pedig még a keretből is majdnem kimaradt.
Volt, aki kétszer is jegy nélkül akart a stadionba lépni.
Egy számunkra kedvezőtlen eredmény után azonban még szerdán is izgulhatunk.
A válogatott csatár hálásan köszöni azt a sok kedves üzenetet, amit kapott.
Szerinte a futás megnehezíti, hogy az orvosok nyugodtak maradjanak az adott szituációban.
A szurkolónak mindig igaza van: Varga Barnabás sérülése hozta a fordulatot, és végig úgy kellett volna játszani, mint az utolsó percekben.
Csoboth Kevin gólja élet- és kapitánymentő volt.
Komolyan megváltoztak az erőviszonyok.
Az Európa-bajnokság 11. játéknapjának legfontosabb történései egy helyen.
A skót szoknyások hazamentek, a magyarok maradtak. Egyelőre a stadionban, reméljük, az Eb-n is.
A válogatott játékosok Varga Barnabásnak ajánlották a Skócia elleni drámai sikert.
Varga Barnabás ijesztő sérülése után sem tört meg a csapat, Csoboth Kevin volt a hős.
A rémisztő ütközése után hordágyon levitt Varga Barnabásért is meg kellett nyerni ezt a meccset. Megtettük!
Kezdés 21 órakor – kövesse élőben az Indexen!
Érdemes Szoboszlai Dominik csapattársát figyelni.
Nemzetközi klasszikus verseny a különböző korok remekműveivel.
Az alkotmányjogász figyelmeztette a skótokat, hogy semmi jóra ne számítsanak.
Csoboth Kevin: Éreztem a kapufám után, hogy lesz még lehetőség. Sallai Roland: A meccs végén amit tettünk, az megmutatta, hogy milyen fantasztikus csapat vagyunk.
Ehhez persze elengedhetetlen, hogy a magyar csapat legyőzze Skóciát.
A Liverpool játékosa a teljes szombati edzést kihagyta.
A sajtónyilvános edzésről három mezőnyjátékos hiányzott.
Mibe kapaszkodhat Marco Rossi csapata az utolsó csoportmérkőzés előtt?
A freiburgi támadó szerint ezután jöhet majd a matek, hogy ez mire lehet elég.
Még soha nem vezetett mérkőzést számunkra.
Skóciát jóval a mieink mögé rangsorolta a FIFA.
Két vereség ide vagy oda – 25 százalék az esélyünk a továbbjutásra.
A második gólt követően csapatkapitányunk is elfáradt, fejben leginkább.
Minden újságíró szeme láttára.
Gündogan: Ha ezt a Premier League-ben lefújják, az egész világ fetreng a nevetéstől.
Stuttgarti vereségével nehéz helyzetbe került Marco Rossi csapata.
Kezdés 18 órakor a házigazda németek ellen.
Meglátogattuk a mieink edzőközpontját és annak környékét.
A német lapok három éve neonáci csoportként hivatkoztak a Carpathian Brigade-ra.
Az Európa-bajnokság hatodik játéknapjának legfontosabb történései egy helyen.
Exkluzív interjú a Bayern München magyar kapusedzőjével, Horváth Bettinával, akivel az Eb-esélyekről és a női labdarúgás rejtelmeiről is beszéltünk.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya két okból is szégyellte magát az elmúlt napokban. Revansra vágyik.
A tréningen Loic Nego mellett Balogh Botond sem tudott részt venni.
Stuttgartban más szokás járja, mint Gelsenkirchenben. Videó!
Kaptak néhány nehéz kérdést, de jól állták a sarat.
A szakember úgy látta: sajnos nosztalgia-tizenegy lépett pályára múlt szombaton.
Vasárnap nem a magyar válogatott erősségeiből indult ki a Rossi-csapat. De mi lesz szerdán?
A világbajnok és a BL-győztes labdarúgó Szoboszlait világklasszis játékosként jellemezte.
A magyar támadó robusztus alkata meghódította az internetet.
A korábbi legendás válogatott futballistát jó pár dolog meglepte a kölni stadion nézőterén.
Marco Rossi csapata június 19-én csap össze a házigazdákkal Stuttgartban.
A magyar kezdőben 285 mérkőzés szerepelt összesen a lábakban ebben a szezonban, a svájciaknál 426.
Yakin volt a meccs embere, a komplett védelmünk pocsék volt a németek szerint.
Megkérdeztük a szurkolókat, hogyan vélekednek a magyar válogatott esélyeiről.
A magyar gólt szerző Varga Barnabás szerint csapatként nem voltak elég élesek a Svájc elleni Eb-nyitány elején.
Nagy kár az első 55 percért és a két félidő végéért.
A németországi premieren már a 14. percben hátrányba került a magyar válogatott.
Testközelből élhetik át a németek, milyen is a magyar virtus.
A külgazdasági és külügyminiszter reméli, hogy a magyar szurkolóktól lesz hangos Köln.
Az Európa-bajnokság második játéknapjának legfontosabb történései egy helyen.
Xhakának jólesett Rossi bókja, és úgy pakolt, hogy sokáig maradhasson az Eb-n…