A Meta ismét törölte Toroczkai László Facebook-oldalát
A DSA-rendelettől vár megoldást.
A DSA-rendelettől vár megoldást.
Több közösségimédia-platform is érintett az orosznak tulajdonított akcióban.
Nem tartják be az uniós jogszabályokat.
A Mi Hazánk elnöke szerint már ez is egy kisebb győzelem.
A hírre a TikTok és a Meta is reagált.
Együtt vacsoráztak hálaadáskor.
A vállalat visszaélt erőfölényével, és versenyellenes magatartást tanúsított.
A Meta alapítója „emós” énekhangon dalolászik.
Több mint 15 millió dollár bírság megfizetésére kötelezték a céget.
Több oka is van a döntésnek.
Többnyire fogkrémet vagy borospoharat vettek belőlük az alkalmazottak.
Újabb 21 országban lesz hamarosan elérhető a Meta AI.
Állítása szerint a Fehér Ház nyomására tettek így, és már bánja.
Dávid Dóra tisztázta, mire van ráhatása a Metánál.
Nem ez az első eset.
Dávid Dóra ugyanis a Meta jogtanácsosa is egyben.
A Meta-vezér eltekintett kontrollált higgadtságától, végül maga kért elnézést frusztráltsága miatt.
Állítása szerint bárhol, bármikor kész kiállni a Meta vezérigazgatója ellen.
Szinte eltűntek a politikai hirdetések a Facebookról.
Még sok a kamugép.
Nem lesz elérhető itt a vállalat egyik újdonsága, mert „kiszámíthatatlan” a környezet.
A Meta elnöke elérzékenyült Trump reakciójától.
Korlátozott darabszámban lehet majd osztogatni.
Egy fontos kitétele azonban így is volt a techóriásnak.
A felfüggesztés indoklás nélkül érkezik.
Egy hónapok óta fennálló hibát kell orvosolni.
Az előzetes vizsgálatok alapján a Meta megsérti az EU digitális piacokról szóló szabályozását.
Az ember helyett cseveg a Meta által tesztelt új funkció.
Az adatvédelmi hivatalok kérték, hogy ne használják fel az európai felhasználók adatait.
Az új funkciót minden hírverés nélkül, világszerte az összes felhasználó számára bevezetik.
Lehet-e még jövője a Facebooknak a boomer vezetőkkel?
Több dologgal is vádolja a vállalatot.
Azt nem tudni, hogy pontosan miért kaptak tiltást.
Az EMIH vezetője az Indexnek nyilatkozott a történtekről.
A mesterséges intelligencia veszélyeire figyelmeztetett Keleti Arthur.
A nyomokat eltüntették, miután őrizetbe vették Juraj Cintulát.
Aggódik az Európai Bizottság.
10 évet élt a szolgáltatás.
A dark weben terjedő úgynevezett pedofil kézikönyv terjedését is megállítanák.
A Facebook és az Instagram sem tesz eleget a követelményeknek.
Nagy összeget kockáztatnak a vállalatok a szabályok megsértésével.
Zuhanásnak indult a Meta részvényárfolyama.
Jön az AI a Meta alkalmazásaiba.
A politikai kommunikáció nehéztüzérsége.
Hamarosan mindenre fény derül.
A többi mesterséges intelligencia nem tudta kihasználni az ismert sebezhetőségeket.
Már két éve is felvetették, hogy problémák vannak a közösségi oldallal.
Ezúttal a fiatalkorúak védelme a cél.
Lehet, hogy túl sok szó esett a fekete lyukakról?
Egymillió óránál több átírt videón tanították a GPT-4-et.
Nem ketrecharc, de ez a verseny is érdekes.
Sorra dőlnek ki a népszerű alkalmazások.
Az Instagramon debütálhat először az új funkció.
A hírt még februárban jelentették be.
A szakember szerint a cég hozzájárul az öngyilkossági adatok emelkedéséhez.
Gyorsan változnak a dolgok.
Ezúttal a Messenger dolgozóit szanálták.
Van egy kis baj, amit a Facebook leállása hozott felszínre.
Mutatjuk a legjobbakat!