Döbbenetes állapotokról vallottak a mentésirányítók, így kénytelenek dolgozni
Az OMSZ reagált az állításokra.
Az OMSZ reagált az állításokra.
A szülők nem értek oda időben.
Több mentőegység is a helyszínre érkezett.
A férfi gallyakból rakott tüzet, és olvasztott havat ivott, hogy életben maradjon.
Öt új, gyorsbeavatkozó egységet állítanak szolgálatba Budapesten.
Az Országos Mentőszolgálat számolt be az esetről.
Az ügyben az Országos Mentőszolgálat állásfoglalást tett közzé.
Az OMSZ szerint viszont lejáratás folyik ellenük.
Győrfi Pál is megszólalt a mentőautóban történt verekedésről.
Győrfi Pál szerint lejárató kampány folyik.
Fulladásos esetek is a várólistán voltak.
Egy elemző szerint viszont rendszerhiba állhat a mentők szállítási hibájának hátterében.
Mentőhelikopterrel vitték kórházba.
A MOK titkára a napokban több szabálytalanságot talált, a mentőszolgálat tisztázta a félreértéseket.
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint csak 2-3 óránként érkezik egy beteg.
Az OMSZ szóvivője szerint az orvosi kamara félelmei eddig nem igazolódtak be.
Az Országos Mentőszolgálat főigazgatója mindent elmondott az Indexnek, amit tudni kell.
Tíz napból ötször 12 órát kellene dolgozniuk.
Rendet vágnak az ügyeleti ellátási káoszban.
A jegyző elmondása szerint felelősséget éreznek a városban élők pihenéshez való jogának megóvása iránt.
Egy sebesültet súlyos sérülésekkel vittek kórházba.
A harmadfokú hőségriasztás vasárnap éjfélig van érvényben.
A mentőknek többször is akadt dolguk, de jellemzően csak kisebb sérülések miatt.
Szolnok közelében lett rosszul egy utas.
A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.
Ide is megérkezik az egységes ügyeleti ellátás.
A helyszínre mentőhajót és mentőhelikoptert is riasztottak.
Nem értek be a kórházba.
Reagált a mentőszolgálat is.
Az egyik beteg késsel fenyegette bajtársukat.
A gyerekek azon versenyeztek, ki tud tovább víz alatt maradni.
Az iskola falai között folyt a küzdelem az életéért.
Az OMSZ az Indexnek írt levelében cáfolta ezt.
A férfit a tűzoltók szabadították ki a roncsokból.
Hat embert szállítottak kórházba.
Csató Gábor a nagy budapesti átalakításról.
Több mint 54 ezer esetben a telefonos tanácsadás is elegendőnek bizonyult.
Az ingyenes programba már több mint hatszázezer 65 év feletti ember regisztrált.
A csecsemő már nem lélegzett.
A beteg már nem lélegzett.
A szóvivő beismerte, több alkalommal is szabálytalankodott.
A baleset után négy embert kórházba vittek.
A mentőszolgálat az Index megkeresésére közölte az okokat.
Érdemes volt felemelni a kagylót.
A mentőszolgálat szóvivője azt is elárulta, miképp változott a hívásvárakozási idő.
Az első hétvége tapasztalatai mutattak problémákat Pest vármegyében.
Elérték a teljesítőképességük teljes határát.
A beteg már nem lélegzett, amikor a mentősök a helyszínre érkeztek.
De a fővárosban még változások jönnek.
Több diák is hányingerre, szédülésre panaszkodott.
Jövő csütörtöktől átalakul a megszokott ellátási rendszer.
Vidéki állomásokról vezényelnek mentőket Budapestre.
Mulasztás történhetett az OMSZ szerint.
A törvényszék szerint is kötelező részt venni a háziorvosoknak az ügyeleti ellátásban.
A felnőttháziorvosi ügyeletek 80 százaléka is megszűnik.
A recepciósok végül a mentők segítségét kérték.
Az ellátott betegek száma már elérte a háromszázezret.
A hazafelé vezető hosszú úton pedig már olyan fáradtak, hogy attól félnek, elalszanak.
Győrfi Pál szerint a legtöbben szívesen élnek a lehetőséggel.
A szilveszteri veszélyekre hívták fel a figyelmet.