Hiába drágul a kávé, mégis egyre többet iszunk belőle
Nem csak az ára, a fogyasztása is növekedik.
Nem csak az ára, a fogyasztása is növekedik.
Nem tudja, mikor fizeti ki végre a szövetség.
Komoly fájdalomdíj a 23 éves kőszegi lánynak.
Karácsony Gergely 200 millió forintot osztott ki a fővárosi vezetők körében.
Ez már végképp túlzás, a BKK vezérigazgatója nem érdemel jutalmat – írta.
A felhasználók nem túl elégedettek.
Résztvevőként Marco Rossi csapata sem jár rosszul.
A felső kategóriás ingatlanok piacán a határ a csillagos ég.
Bolla Tibor 2022-es munkájáért 9,6 millió forint prémiumot vett fel.
Idén sem.
Minden bérfejlesztésükről lerántották a leplet.
Törvénymódosítással állítaná le a kormány a vízdíj ügyben akadékoskodó Tüttő Kata főpolgármester-helyettest.
Változás jön az X feliratkozói rendszerében.
Karácsony Gergely korábban fegyelmit is adott a fővárosi önkormányzat vagyonkezelőjének.
Mártha Imre szerint megélhetési politikus a Fidesz frakcióvezetője.
A Fővárosi Önkormányzat elmondta, hogy miért tartják indokoltnak ezt.
Belenéztünk a kockás füzetekbe, hogy lássuk, mennyire fékezett a habzás.
Banai Péter Benő a 13. havi nyugdíjról is szót ejtett.
A pénzügyminiszter szerint a nyugdíjasokat nehéz időkben is megbecsülés illeti.
Orbán Viktor hangsúlyozta, a nyugdíjak értékét is igyekszik megvédeni a kormány.
Fiával együtt közel 200 millió forintot kaptak.
Az emelés egy átlagnyugdíjnál havi 7800 forint többletet jelent.
A cégóriás így hálálja meg az alkalmazottainak, hogy kiváló évet zártak.
Október 11-én indul a bemutató időszak.
A kór nem kíméli a jutalomban részesülőket sem.
Csak a rendszerváltás óta nem látott éves gazdasági növekedés kell hozzá. A negyedéves adatok alapján meg is lesz.
Minden hatodik honfitársunk a prémiumot szereti.
A koronavírus-járvány alapvetően befolyásolta az olaszok fogyasztási szokásait, de a Ferrero-termékek iránti globális kereslet átlagosan nem csökkent.
Négy éve láttak neki a Bambi újragondolásának Dorogi Éváék az Art Water Kft.-ben. Az eredeti üdítő gyártását 1971-ben szüntették meg, most négyféle ízben születik újjá a legendás soft drink.
Hogy a munkavállalók könnyebben átvészeljék ezt az időszakot. Senkit nem rúgnak ki, és mindenki megkapja a rendes fizetését is.
Pár éve egy botrány után a kormány visszafizettette a cégek vezetőivel a több tízmilliós jutalmakat. 2019-ben már sokkal kevesebben éltek a lehetőséggel, de nem kopott ki teljesen a tradíció.
Arturo Vidal szerint 2,4 millió euró prémiumot nyelt be a klubja.
Ha tavalyi bérek alapján számolja a prémiumot a cég, akkor 60 ezer forintot spórolnak minden dolgozón.
A NAV munkatársai lefoglalták a 250 ezer forint értékű prémet.
A prémium maximális összege 18 ezer forint, ez 80 ezer forintos nyugdíjtól jár.
A csoportból való kijutásért 500 ezer jár.
Tavaly 35 százalékkal több pénzt, 2.5 milliárdot kaptak így a dolgozók, mint 2016-ban. Polt hivatalában jártak a legmagasabb összegek.
Nyolc sportolónk jön el milliós prémiummal Phjongcshangból.
Jövő pénteken kezdi el kiküldeni a posta a 10 ezres Erzsébet-utalványokat.
A fiatalabb, nyugdíjszerű ellátásban részesülők is kapnak átlagosan 24 ezer forintot novemberben.
De a posta vezérigazgatójának is 5 millió forint járt. Kaszáltak tavaly az állami cégvezetők.
A globális felmelegedés jót tesz a sörpiacnak!
Az uniós pénzek lehívását pörgetnék fel ezzel.
Az állami intézmények közül Matolcsyék osztották a legnagyobb bónuszt az év végén.
Tállai András elégedett a NAV dolgozóival, akik közel 13 ezer milliárd adót szedtek be.
A cég szerint az egyszerű dolgozók is jól jártak, jön például a fél százalékos béremelés.
Más országok bőkezűbbek voltak a pénzosztásnál.
Állítólag ennyi a prémium, ha a norvégok ellen sikerül kiharcolni az Eb-részvételt.
A menekültválság alatt csendben megjött az ajándék az állami cégvezéreknek, lesz olyan vezető, aki nagyjából 30 millióval kereshet majd többet évente. Még nem számolták ki, mennyi közpénzbe kerül mindez.