Egyetlen dologban reménykedik a halálát illetően a mai napon eutanáziára váró nő
A kegyes halál lehetőségéhez pszichiátriai okokból folyamodott egy 34 éves nő.
A kegyes halál lehetőségéhez pszichiátriai okokból folyamodott egy 34 éves nő.
Minden hatalom, amely saját erőszakos önérvényesítését szolgálja, le kell lepleződjön Krisztus hatalmi igénye előtt.
Betegsége ellenére vett részt a katolikus egyházfő a vigílián.
A leukémia sajnos nem válogat: a 34 éves magyar lány Amerikában került kórházba egy éve, pár nappal karácsony előtt.
Meglett mindene, gyors autók, jakuzzi, luxusvilla, de kivolt idegileg. Nem volt boldog, vérzett a szíve, csorgott belőle a halál.
Az ország csodatévőként tisztelt helyei gyönyörű túraútvonalakon járhatók be.
Ezekkel az üzenetekkel a tarsolyában magabiztos, kíváncsi, szeretetteljes felnőtt válhat belőle.
Ne zárd ki a reményt, tanuld meg jobban kezelni a rossz híreket.
Vannak időszakok, amikor szinte már képtelenségnek tűnik reménykedni. A szakértő elmondta, hogyan lehet mégis.
Nem csoda, ha a tavalyi év után eleged van mindenből. De vannak stratégiák, amiknek a segítségével felélesztheted a reményt, hogy innentől jobb lesz.
Tari Katalinnal beszélgettünk, aki nyolc éve tünetmentes az áttétes tüdőrák után.
Erről szól a Remény című film: nemcsak a halálos betegséggel való szembenézésről, de arról is, mire ébreszt ez rá egy házasságban.
Stellan Skarsgård a rendszer miatt sem költözne az Egyesült Államokba, meg hát a nyolc gyereket sem tudná magával vinni. Interjú.
A remény az ember életének egyik legfontosabb mozgatórugója.
A kanadai Kourtney Roy úgy fotózza magát a teljesen átlagos helyszíneken, mintha próbababa lenne egy furcsa rituálé kellős közepén.
Gyönyörű képek érkeztek egy új pályázatra, melynek témája a remény.
Diktátorok, katasztrófák, pusztuló bolygó. Van bármi okunk az elégedettségre?
Tüdőrákkal, csont-, nyirokcsomó- és agyi áttéttel került kórházba a gyöngyöspatai patikusnő, aki történetével mindenkinek erőt adhat.
Ismerd meg őket, és kérd a közbenjárásukat!
Az USA-ban a szegény fehéreket összetöri az amerikai álom. És aki feladja a reményt is a felemelkedésre, annak elég gyorsan leég a gyertyája.
Visszakapod általuk a reményt.
Visszakapod általuk a reményt.
Vajon mi lehetett a titok? Mutatjuk a tényeket, amiket biztosan tudunk.
Vajon mi lehetett a titok? Mutatjuk a tényeket, amiket biztosan tudunk.
A szeretet, a család támogatása mindennél többet ér.
A szeretet, a család támogatása mindennél többet ér.
Christina Applegate szavai sokaknak erőt adhatnak.
Christina Applegate szavai sokaknak erőt adhatnak.
Irigykedik a celebekre? Pedig sokan közülük gyerekkorukban a közelében nem voltak mostani külsejüknek. GMH!!
Olvasónk 32 éves, sosem volt párkapcsolata. Szerinte általában nem ő rontja el, meg is mondja, miért.
Mégsem igaz a mondás. A parlagi sast még tojásként megmentették, de most társával együtt megmérgezték.
A Reményhez című vers megzenésítésével mutatkozik be a 2015-ös Red Bull Pilvaker.
A Remény és a Gvadányi utca kereszteződésénél.
A jelek szerint igen: két holland művész négy éve 25 emberrel kezdte a Rio de Janeiro-i favelák színesre pingálását, ma már 800 fővel dolgoznak rajta.
A rajzon balta van, de nincs gáz.
Általában ezeket érezzük és ilyen sorrendben egy kapcsolat vége után. Önnek is mind ismerős?