35 találat az Indexről, és a környékéről.
Fedezze fel, melyik dal hódított az ön születésnapján! Ossza meg a saját születési dátumát és az adott dalt kommentben!
Rendhagyó slágerlista 2013-ból.
Ezelőtt az Aladdin betétdala, az A Whole New World jutott idáig utoljára.
2021. november 13., 12:12
A svéd együttes Voyage című albumán 40 éve először szerepelnek új dalok.
Hat év után jelentkezett új dallal, amely egy hét alatt félresöpört mindent.
Az amerikai iTunes listáját pár óra alatt átrendezte a tragédia híre.
Eddig az All I Want For Christmas Is You volt a britek karácsonyi kedvence, de a múlt héten meggondolták magukat a tömegek és átálltak a Wham!-re. Rekord!
A Live Around The World koncertlemez az első új album Freddie Mercury halála óta.
Az énekes 79 éves, és Rough And Rowdy Way című lemeze a lista elején debütált.
A fogadóirodák előrejelzései alapján minden évben előre lehet tudni, ki nyer majd, szóval valószínűleg idén se tévedtek volna.
Amíg A Dal című műsort alig nézte valaki a tévében, addig a YouTube-on tarol a győztes szám. Nagy pechje Rácz Gergőnek, hogy lemaradt az Eurovízióról.
A brit énekes lett a legidősebb előadó, aki felkerült a brit slágerlistára.
Ez a brit nyugdíjas a járókeretével nem csak az udvarát, hanem az egész világot is meghódította, 125 ezren küldtek neki lapot, a dala éppen No1.
A legtöbbször eladott, illetve meghallgatott dalok hivatalos listáján a brexit alkalmából Beethoven bekerült Post Malone és Selena Gomez közé.
2019. december 18., 15:55
LadBaby a felhasználóneve és ellopta tavaly a briteknél intézménynek számító Christmas No1-t. Úgy tűnik, ugyanazzal a poénnal idén is ő fog győzni.
...Mármint a csúcsra. Repülnek a parókák, No1 lett a Shallow a briteknél!
1998. október 19-én öt legenda egyszerre robbantott. Hármójuknak összejött, kettejüknek viszont ez volt az utolsó nagy dobása.
Az 1996-os Eb-re írodott dal jön szembe mindenütt. A refrén szállóige lett. Újra vezeti a slágerlistát.
Aktivisták hekkelték meg a hivatalos slágerlistát, A boszorkány halott című dal második helyre jutott.
2017. december 24., 10:40
Akarta, meg is szerezte. Ed Sheerant még Eminem se tudta lenyomni, pedig Ed Sheeran segített neki. Az év karácsonyi dalai itt!
2017. szeptember 29., 21:31
Azt hitték, a régi zeneipar összeomlása jót tesz majd mindenkinek, eljön a popzenében is a demokrácia kora. Pont az ellenkezője valósult meg.
2017. augusztus 31., 05:10
Új dalával megtöri a nyár slágerének egyeduralmát, bár a várakozások szerint csak rövid időre.
A angol énekesnő 21 címá albuma 319. hete szerepel a Billboard listáján, erre eddig még egy énekesnő sem volt képes.
2016. december 23., 20:44
Ha ön látta az Igazából szerelem című filmet, tudja, miért ilyen fontos a karácsonyi No1. Elmondjuk, hogy az idei miért még fontosabb.
Örömtelenül jelentjük, hogy a zeneipar újra ott tart, ahol a '70-es években: hivatalosan is felesleges a videóklip.
A fizikai és az online eladásokban is tarolt ezen a héten.
2015. augusztus 28., 08:30
Nem tudunk lejönni az élményről: a Szigeten is fellépő nevek lepték el a a magyar slágerlistákat.
A slágerlistákat jövő hónaptól a streamelt tartalom is befolyásolja. A zeneipar ujjong.
Az online eladásokat is beleszámolják a slágerlistába, nagy a változás. A DJ-szövetség elnöke használ iTunest, de a jelszavát nem tudja.
Hivatalos közösségi adatokon alapuló zenei slágerlistát indított az Artisjus.
2011. december 19., 17:35
A brit kutatók által használt algoritmus viszonylag nagy pontossággal képes megbecsülni, hogy melyik dalból lesz sláger.
2011. augusztus 12., 07:39
Jazztől a női orgazmushangokig: összeválogattunk néhány olyan slágert, amelyek ugyan nélkülözik a velős szöveget, mégis tapadnak.
Rekordhosszú Gaga-interjú jelenik meg, miközben az énekesnő lenyomja a halott Lennont és Jackót.
A Pimpinkin nevű nyúlról éneklő Csicsi a Mahasz legújabb slágerlistáján megelőzte Dopemant - tudtuk meg az alig néhány éves művésznő hírleveléből.