Észak-Korea ballisztikus rakétát lőtt ki, provokációt feltételeznek a hátterében
Dél-Korea szerint a rakétaindítás provokáció, veszélyt jelent a Koreai-félsziget békéjére.
Dél-Korea szerint a rakétaindítás provokáció, veszélyt jelent a Koreai-félsziget békéjére.
Feszült helyzetet tisztázna Kínával az amerikai vezetés.
Virág Barnabás négy területen ajánlott megoldást a nemzetközi jegybanki közösség számára.
Az idei kötelezettségállomány az 500 milliárd eurót is meghaladhatja.
Ennek ismeretében válik láthatóvá, miként lehetett volna elkerülni a háborút.
A külügyminiszter Floridából üzent.
272,3 milliárd forint adózás előtti eredménnyel zárta az első három negyedévet.
Most látszik az igazi arca: gyengül, éppen ezért veszélyes.
Ötszáz millió dollár értékű katonai segélyről tárgyalnak Washingtonnal.
Egy éve rontották negatívra a szlovák államadósság-kötelezettségek osztályzatának kilátását.
Be kellene látni, a stabil arab rendszerek meggyengítése csak az iszlám fundamentalizmust segíti. Hegyi Gyula írása.
Az ellenzéknek más stratégiára, a kormánynak szövetségesekre lenne szüksége. Fodor Gábor véleménycikke.
2022 nehéz év volt, 2023-ban békét vár.
A 30 év alattiak jelenleg a megbecsülést és a stabilitást hiányolják a leginkább.
Mindenki azt kérdezgeti, Alekszandr Vucsics beveti-e a hadsereget.
Szerintük Magyarország az utolsó hely, ahol kormányválságra lehet számítani.
Van visszaút, a gazdaság növekedési üteme jövőre visszatérhet a 3 százalékhoz közeli szintekre.
Pedig gyakran egy lábon egyensúlyoznak az ágon.
A Liaoning kínai repülőgéphordozót gyakorlat közben többször megközelítette a Mustin amerikai romboló.
Kimutatták, ez a siker egyik alapja a futballban. Két magyar klub is a legjobbak között.
Az eredményt egy mondatban foglalta össze a német külügyi szóvivő.
Felmérték a vagyont, az értékpapírok megvannak.