Tűz ütött ki egy akkumulátorgyárban Dél-Koreában
16 holttestet találtak.
16 holttestet találtak.
Három vízsugárral próbálják megfékezni a tüzet.
Forgalomkorlátozásokra kell számítani.
A hajdani nyúltelepen műanyag ládák égtek 80–100 négyzetméteren.
A tűzben senki nem sérült meg.
A balesethez a mentőket is riasztották.
Több ezer embert kellett evakuálni.
Az épületet lakhatatlanná tette, a tulajdonosok ideiglenesen rokonokhoz költöztek.
A tűzoltók megakadályozták a szomszédos családi ház kigyulladását.
A Mexikói úton keletkezett tűz.
Az eseményen igazi fesztiválhangulat várja az érdeklődő közönséget.
A vonat az átjárótól mintegy kétszáz méterre állt meg.
A tűzoltók is kivonultak.
Balesetekről, torlódásokról érkezett hír, egy lakókocsi lángokba borult.
Fotók készültek az esetről.
A belügyminiszter javaslatára.
Sokkos állapotban vitték kórházba.
A holttestet a tűzoltók találták meg az elszenesedett romok átvizsgálásakor.
Öten már biztosan meghaltak.
Az M0-son pedig 10 kilométeres a sor.
Egy idős nő életét vesztette a helyszínen.
Az érintett szakaszon egy sávon haladnak a járművek.
Lángolt az alagsor.
A helyszínre a tűzoltókat és a mentőket is riasztották.
Lehetséges, hogy egy elektromos hősugárzó okozta a tüzet.
Tűzoltók jelentek meg a helyszínen.
Egy 14 emeletes épületben csaptak fel a lángok.
A ház lakhatatlanná vált.
A tűz körülményeit még vizsgálják.
A miskolci tűzoltók mentették ki.
A tűz a mennyezetre is átterjedt.
A tűzoltók a romok között találták meg a mozgásában korlátozott férfi holttestét.
Gondokat okozott a hóhelyzet.
A tűzoltók egy összeégett holttestet találtak.
Pedig nem volt rá ok.
Megszólalt a vállalat.
Sok gondot okozott a havazás.
Több mint félmillió forintos kár érte az egyik lakót.
Három gázpalackot is ki kellett hozni az épületből.
A szén-monoxid színtelen, szagtalan, sem az emberek, sem az állatok nem tudják érzékelni.
Ki kellett emelni a gyermeket, de később vigaszdíjat kapott.
Pánikba esik, lefagy, kapkod vagy higgadtan teszi, amit kell, ha szirénázó jármű közeledik? Közlekedésbiztonsági szakértők meséltek a legnagyobb hibákról, a megfelelő reakciókról, és az is szóba került, miért van az, hogy egy mentő szándékosan lassan halad, miközben szirénázik.
Biatorbágyon is kigyulladt egy ház, bent égett egy ember.
Pár napja tankolták tele.
A hatóságok már a helyszínen vannak.
A tűz keletkezési körülményeinek feltárására a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárást indít.
Az esethez a gödöllői hivatásos tűzoltók és az Aqua ÖTE önkéntesei siettek ki.
Az ingatlanban egy gázpalack is felrobbant.
A jármű a VIII. kerületben gyulladt ki.
Az oltást nehezítette, hogy az épületben nemcsak gázpalack, hanem vadászfegyverek is voltak.
Szeptember 9-én este vesztette életét.
Mennek a trükközések, hogy megoldják a létszámhiányt.
A baleset miatt a szerelvény nem tud tovább menni.
Egy billencses teherautó szenvedett balesetet az M0-s autóút M5-ös autópálya felé vezető oldalán.
A torlódás meghaladta a 10 kilométert.
Eredetileg Ausztriába utaztak volna.
Sok esetben pontatlanok vagy ki sincsenek téve a házszám- és utcanévtáblák.
Berendezési tárgyak égtek az egyik helyiségben.