802 találat az Indexről, és a környékéről.
Hűséget esküdtek.
A Sixtus-kápolna és a Westminster-apátság kapujában el kell tenni a fényképezőgépeket.
A találkozón érintettek egy személyes témát is.
„Isten hozott” – kezdte beszédét az egyházfő.
Irány a Vatikán.
A nyilatkozat szerint Isten a férfit és a nőt biológiailag különböző lényeknek teremtette meg.
Az egyházfő az elmúlt hetekben kerülte a hosszú beszédeket.
Az egyházfő kezdetben kerekesszékben, majd széken ülve vezette a vigíliát.
Nagypéntekesti meditációkat tart a szentatya a keresztúton.
Kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap.
A szövegét is maga olvasta fel.
Az egyházfő szerint Brüsszelnek tiszteletben kell tartania Magyarország sajátosságait.
Ferenc pápa szerint a megtört életek újraszövése és a fájdalom gyógyítása nagy kihívást jelent.
Ferenc pápa többször betegeskedett idén télen is, nagyon rossz egészségi állapotban van.
A beszédeit egy ideje már nem ő olvassa fel.
A Vatikán már reagált is a fejleményre.
A Pápai Teológiai Akadémia elnöke a vatikáni médiának adott interjút.
Az államtitkár közölte a magyar kormány hivatalos álláspontját.
Nagy hatással volt rá a magyarországi látogatása.
A szentszéki hivatalok ezentúl csak meghatározott összegig dönthetnek szabadon a finanszírozásról.
Az áldozatnak is tanúskodnia kell.
Az Italy Start szerint csak egy érv szól a magyar jelölt ellen.
2023. december 31., 10:38
Ferenc és Benedek pápa nézetei nem mindenben egyeztek.
2023. december 28., 17:46
A Vatikán korábban jelezte: „Isten mindenkit szívesen lát.”
2023. december 27., 15:40
Nagyszerű bormarketing.
2023. december 24., 16:23
Az olaszországi templomoknál tovább erősítették a biztonsági készültséget.
2023. december 23., 14:53
December 24-én fél nyolckor kezdődik a katolikus egyházfő által vezetett ünnepi liturgia.
2023. december 16., 20:24
Több év börtönbüntetésre ítéltek egy bíborost.
2023. december 13., 08:52
A vádlottak között egy bíboros is van.
A pápa november 6. óta nem maga mondja el beszédeit.
Bár távolinak tűnik mindaz a pompa, ami a királyi családokat körbeveszi, hozzánk egészen hasonlóan karácsonyoznak. Mások pedig igazán különlegesen.
Beszédében az izraeli túszok szabadon engedését és a gázai lakosság megsegítését szorgalmazta.
2023. november 26., 15:01
Vatikáni rezidenciájának ablakából közvetítették a szentatya üzenetét.
2023. november 25., 11:19
A tervek szerint vasárnap nyilvános megjelenése is lenne.
2023. november 25., 10:06
Talán így még nem is gondoltál arra a városállamra, amely kétségtelenül a világ egyik legnagyobb látványossága.
2023. november 16., 09:26
Egy püspök aggasztónak nevezte a mozgalom terjedését.
2023. november 14., 12:40
Van olyan város is a listán, amelynek még egy falunyi lakossága sincs.
2023. november 13., 18:47
Olasz állampolgárságot is kapott, hogy a Vatikánban kezelhessék tovább.
Az LMBTQ, a női papság bevezetése és a papi nőtlenség eltörlése is köztük van.
A Vatikán egykoron a legnagyobb gonosztevőket a kor szokásainak megfelelően, gyakran brutális módszerekkel büntette.
Korábban egy másik papja gyilkosságot követett el.
Az olasz misszionárius már 3 millió ételt szolgált fel.
A náci Németországgal szembeni kiállást elmulasztó pápa tudhatott a haláltáborokról.
A Vatikánvároshoz vezető római utcákon megsokszorozták a fegyveres katonák számát.
A Szentszék már készen áll a feladatra.
A teológus jelenleg Linzben tanít.
Bírálta azokat is, akik szkeptikusak a klímaváltozással kapcsolatban.
A tanácskozáson több százan vesznek részt.
Különleges ajándékot is kapott a Szentatya.
2023. szeptember 8., 18:40
A Szentatya nem hagyta magát.
2023. augusztus 28., 07:24
A magyar és az ukrán elnök megállapodtak, hogy érdemi és konkrét lépéseket tesznek a kárpátaljai magyarság érdekében.
2023. augusztus 25., 14:35
Kijevből egyenesen Rómába, a Vatikánba vezetett a köztársasági elnök útja.
2023. augusztus 25., 11:02
Ukrajnából Rómába ment az államfő.
2023. augusztus 22., 06:44
Az Index információi szerint mindkét találkozó témája az orosz–ukrán konfliktus.
2023. augusztus 7., 08:55
Az egyházfő aggodalmát fejezte ki az újságíróknak.
2023. augusztus 4., 16:17
Interjút is adott az egyházfő.
2023. augusztus 4., 11:24
A transzneműek sírva távoztak a Vatikánból.
Ferenc pápát felszólították.
Fontmilliárdokat mozgattak meg a szövevényes tranzakciók során.
Egyes elméletek szerint az egyháznak is köze van az esethez.