Levegőt sem vett a csodalény, úgy úszott észbontó világcsúcsot
A surranópályán jött, mint Czene Attila Atlantában.
A surranópályán jött, mint Czene Attila Atlantában.
Még a víz alatt is hallották a közönség tombolását.
A WA kuvaiti elnökét kétes ügyei miatt kitiltották az Egyesült Államokból.
Kinyomja a 145 kilót a francia erőművész.
2007 óta nem fordult elő, hogy aranyérem nélkül zártuk a medencés számokat.
Az amerikaiak nyerték a medencés versenyeket, egy magyar sorozat megszakadt, egy folytatódott.
Nagy csatában maradtunk alul a favorit amerikaiakkal szemben.
Száznyolcvan fokos fordulat a medencében.
Jansik Szilárd: Ez így iszonyatosan kevés. Varga Zsolt: Mindenki szálljon magába.
Pádár és Márton a 6. helyen zárt, Németh, Kapás és Sebestyén is döntőbe jutott.
Ez a találkozó számukra papíron kötelező győzelem lett volna, ettől pedig még nehezebb volt a végjáték.
Varga Zsolt címvédő együttese hiába vezetett 8–4-re is, végül saját magát verte meg.
A Dohában 10 km-en aranyérmes magyar kiválóság 800 méter gyorson is igazolta jó formáját.
Szövetségi kapitány korábban még nem indult olyan „elképesztő bizalmi hendikeppel”, mint a Mihók, Cseh páros.
Sebestyén Dalma és Szabó Szebasztián nem jutott döntőbe a dohai világeseményen.
Ausztrália erejéből csak a szépítésre futotta a végén.
Az 1500 méteres körben több mint félperces hátrányt dolgozott le.
A magyar úszó kiválóan taktikázott és hajrázott, második vb-címét nyerte, először 10 km-en. Betlehem Dávid 6. lett, és párizsi kvótát szerzett.
Közben az Antenna Hungária százfős kreatív stábja Doha felé vette az irányt.
„Ez nekünk egyáltalán nem fér bele a felkészülésünkbe.”
Az idei mezőny mintegy harmada indul.
Kovács Benedek és Kós Hubert is bejutott a 200 hát fináléjába.
A spanyolok három góllal is vezettek már a második félidőben, mindhiába.
Márton Richárd a hetedik helyen zárta a férfi 200 pillangó fináléját.
Vogel Soma megbabonázta a tengerentúliakat, akik három büntetőt is kihagytak.
A bejelentés a magyar sportolók fejlődését is szolgálja.
Michael Phelps utolsó egyéni rekordja is elesett. Szabó nem jutott döntőbe.
Ezúttal megvolt a csapatban a szükséges tűz, és jócskán javult a védekezés is.
A védekezésre ugyanakkor nem lehet büszke Bíró Attila együttese.
Olasz Anna a 16. helyen zárt a világbajnokságon.
Már az is sejthető, hogy a spanyolokkal találkozhatunk a négy közé jutásért.
A férfiaknál egy változás történt a legutóbbi csapathoz képest.
13 másodpercet vert a másodikra.
A világbajnoki ezüstérmes gárda csapatépítő jelleggel Erdélybe utazott.
Szerinte a szövetség kényszerhelyzetben is a lehető legjobb megoldásra jutott.
Eb-arany, vb-ezüst és olimpiai bronz a közel hat év után távozó szövetségi kapitány érdemsora.
Gálicz Péter úgy véli, nem ez volt a csúcspontja, a legjobb szeretne lenni.
Csak négy pohárral ivott, állítása szerint nem volt ittas állapotban.
Ismert szórakozóhely a belváros kellős közepén.
Több óra kiesett az emlékezetéből a vb búcsúbuliján.
Meccsek, hangulatok, libabőrök.
Az úszószövetség elnöke elvárásokról és a helyezések alulértékeléséről is beszélt.
Mentorszerepről, családról, az átalakult olimpiai kvalifikációról is beszélt a 25 esztendős úszó.
A pillangózó fenomén olyan választékosan öltözködik, mint egy filmszínész.
A FINA kuvaiti elnöke elismerően szólt a magyarországi rendezésről.
Drámai csatával búcsúzott a Margitsziget: Spanyolország története során harmadszor lett világbajnok.
Jansik szerint sok volt az egyénieskedés; Zalánki úgy fogalmazott, nem is volt igazi csapatjáték.
Ez viszont így is a valaha volt második leggyengébb világbajnoki szereplésünk...
Akik megmentették a magyar póló becsületét.
Igazi érzelmi hullámvasút volt a szombat este a Margitszigeten.
Mínusz négyről tettük szorossá a végjátékot, de az utolsó percben egy amerikai büntető lezárta a csatát.
Az Egyesült Államok megvédte a címét.
Edzője szerint a budapesti vb-n két aranyat nyerő klasszis 100 pillangón is rekordot úszhat.
Az amerikai válogatott edzője, Anna Volosina exkluzív interjút adott az Indexnek.
Vári Attila szerint az augusztus végi Európa-bajnokságon a férfiválogatott is bizonyítani fog.
Varga Dénes tehetségével egy párhuzamos valóságban vidám mesefigurák játszanak?
Montenegró ellen kezdtük, Montenegró ellen fejezzük be a vb-t – ám egészen más célokkal.
A Spanyolország–Horvátország-elődöntő győztesével találkoznak a fináléban.
„Nehéz volt elaludni a tegnapi meccs után...”
Tizenhét évet kellett várni az újabb aranyesélyre – Budapesten írhatnak történelmet Magyari Aldáék.