Ki menti meg az összedőléstől az ország egyik legrégibb kastélyát?
Nem a família hóbortos tagjai tékozolták el a vagyont, később lopták szét.
Nem a família hóbortos tagjai tékozolták el a vagyont, később lopták szét.
2013-tól volt tagja a Magyar Művészeti Akadémiának.
Már csak a fővárosnak kell megállapodnia a magántőkével.
Az egykori paloták ismét lehetnének szállodák vagy nívós társasházak.
Egy kritikusa szerint jóval különb építész, mint akik a helyét ma elfoglalják.
Öt személynek nyújtotta át az építészeti tevékenységért kapható legrangosabb hazai szakmai kitüntetést.
Koncerttel, operával és balettel nyílik újra öt év után az Ybl Miklós által tervezett dalszínház.
A Villa Negra titka: titkos kapcsolat a törökök, Petőfi, Courbet, Tintoretto, Thomas Mann, Renoir, Rodin és a nácik között.
Kívül szép, belül kissé eklektikus. Hunglishman in Royal Guard Cafe.
Augusztus 1-től az Óbudai Egyetem része lesz.
Tavaly nyárig itt őrizték Szent István ereklyéjét.
A helyéről költözött át a Telekire az ócskapiac. Ferenc József elég ideges lett, mikor meglátta.
A 4,5 milliárdos projektről sokat ír a sajtó, de még a cég közleményében is vannak szamárságok az épületről. Kicsit helyrerakjuk őket.
Visszaállítják az eredeti, a maitól nagyon eltérő pompáját, miközben a legkorszerűbb technikával szerelik fel. Interjú Zoboki Gábor építésszel.
Az Ybl Miklós tervezte egykori neoreneszánsz, Duna-parti üzemi épület kiállítótérként nyílt meg.
A három éve átadott épület elég ramaty állapotban van. Szörnyülködjön mindenki olvasónk fotóin.
Hatalmas vihart kavart, hogy két új szintet húznának az Ybl-épületre, de a tervezők szerint észrevehetetlenek lesznek az új lakások a tetején.
Pedig mindössze kétemeletes az Ybl tervezte ház a Múzeum körúton. Már hirdetik az új lakásokat.
A Várkert Kioszk kívülről villának tűnik, pedig egykor többszintes gépcsarnokot rejtett. A most induló felújítás előtt jártuk be a házat a tervezővel.
Ceruzához és koporsóhoz is szokták hasonlítani az Ybl-tervezte torony pótlását.
És miért kell megint fákat kivágni ehhez? A tervezőkkel beszélgettünk, akik eloszlattak egy csomó rémhírt a városi kertészettel kapcsolatban.
Az MTA épületére Ybl Miklós is adott be tervet, de egy nappal később visszavonta.
Nem éppen szent földre épült: akkoriban ez volt Pest legszéle, ahol állatviadalokat tartottak.
Meglepően széles a választék a 3 milliárdos ipari létesítménytől a 18 milliós lakásig. Összeszedtük az összes piacon levő Ybl-ingatlant.
Átadják, átadják másodszor is! Mi pedig bejártuk.
7. Majdnem havi 2 milliót kérnek a svábhegyi hernyóban, de hatéves képekkel hirdetik “Azért akkor, mikor havi majd' kétmilliót ki tudnék adni egy ingatlanra, nem hiszem, hogy meghozza a kedvemet a melósok konyhapulton hagyott ásványvize és a mellette maradt kábelhulladék, a dobozban összerakott maradék anyag, a nappali padlóján a csimbókba gyúrt szemét és a plafonra tervezett csillár helyén lógó tyúkbél.
A szabadkígyósi Wenckheim-kastély parkja nekem ugyan emlékezetesebb, mint maga az épület (egyetlen fenyőfán annyi lefele kukucskáló erdei fülesbaglyot nem láttam még máshol), de meg kell hagyni, hogy remek munka az is.
Mindannyian ismerjük Nagycenket a kastélyról, a Széchenyi-mauzóleumról vagy a kisvasútról, de azt talán kevesen tudjátok, hogy itt van az ország legfrankóbb tematikus játszótere.
Fotó: Puffancs - indafoto.hu Az Ybl év kapcsán az Urbanistán is olvashattatok ezt-azt a mester munkáiról, elveszett épületeinek külön posztot is szenteltünk.
A levéltári adatbázis leírása szerint "Azonosítatlan villa.