Settenkedő járművek veszélyeztetik a gyalogosokat, de van megoldás
Rászokunk a fülelésre.
Rászokunk a fülelésre.
A zajoknak fontos szerepe van az alvásunk minőségének alakulásában.
Nagyobb zaj és hanghatások várhatók Magyarország-szerte.
Egy kutatás szerint a nagyobb zajhatásoknak lehet köze a szívproblémákhoz.
Stresszes, de kedves.
Lehet, hogy ön is mizofóniában szenved.
A mesterséges kísérleti adatok teljesen félrevihetik a kutatókat.
Sokan a nyugalom miatt költöztek oda, ebből azonban semmi sem maradt.
Keddtől péntekig, 9 óra és 18 óra között.
Kiderült, hogy a zavaró ingereket nem tudjuk egyszerűen kizárni, az agy aktívan dolgozik az elnyomásukon.
Egy kutatás kétmillió embert vizsgálva kereste a kapcsolatot a zaj és az Alzheimer között.
Reggel 8-tól este 8-ig.
Sportpályákra és zöldterületre vágytak, turistabusz-parkolót kaphatnak helyette.
A Nógrád megyei Nagyoroszin halad át az észak-déli nemzetközi kamionforgalom java. Az ablaktól két méterre elzúgó teherautók szinte beköltöztek a helyiek házaiba. Zaj, por, folyamatos talajrengés.
A főváros a lakossági zajpanaszok miatt új környezeti hatástanulmányt tervez, elkészültéig felfüggesztenék a munkákat.
Emberek milliói hallanak véget nem érő döngicsélést, ami elől nem menekülhetnek. Környezetük legtöbbször bolondnak tartja őket, és némelyikük tényleg megbolondul.
A hangpróba alatt hat-hét helyszín szólt egyszerre.
Egyre vadabb ötletek látnak napvilágot a Liszt Ferenc Repülőtér jövőjével kapcsolatban, már az is felmerült, hogy a fapadosokat egy másik reptérre tennék át. Mivel járna ez, és valós, vagy csak a választásokig kitartó ígéret lesz?
A zajszennyezés komoly egészségügyi probléma, ez ellen próbál hatékonyabban fellépni a kormány.
Olyan, mintha szerszámmal vernék a tengeralattjáró falát a matrózok.
Sok a betegség és a zaj, a hatékonyság pedig alacsony, a dolgozóknak és a cégnek sem jó.
Állandóan zúg a tetőtérbe telepített csúcstechnika. Patthelyzetben van a kisgyermekes család: azt nem akarják, hogy a cég elvigye az állomást, de így nincs egy nyugodt, csöndes percük se.
Perek sorát helyezik kilátásba, ha tényleg meglépi a minisztérium, hogy a zajkibocsátás csökkentése helyett felemelik a határértéket.
A minisztérium szerint a zajkibocsátást nem lehet határérték alatt tartani, így inkább felemelnék a határértéket. Elkészült a módosítási tervezet.
Éjszakai repülést gyakorolnak csütörtökig minden este a kecskeméti pilóták. Eger, Miskolc, Szolnok és még jópár város környéke készülhet.
De tényleg olyan jó Thurston Moore, mint Jimi Hendrix? Most az álomzenekarával jön az A38-ra.
A kiállításmegnyitón egy villamosvezető feljelentette a tévéseket, rendőrök jöttek igazoltatni őket.
A környékbeli lakók pert nyertek a rendezvényközponttal szemben.
Rengeteg városnak - sőt egy kis inuit halászfalunak is - van saját hangtérképe, tele izgalmasabbnál izgalmasabb mintákkal.
Olyan, mintha valaki egy nagy dunsztosüvegbe zárt volna minket, és most gumizta volna rá a celofánt az üvegre. És nagyon hiányoztak a zajok, utána viszont nagyon hangos volt a szerkesztőség.
Nem is gondolná, mennyire veszélyes eljönni otthonról. Pedig a hallásáról van szó!
A helyi lakosok nem tudnak aludni a 22 millió bőröndhúzogató turistától. Jövő májustól 500 euróra büntethetik a renitenseket.