Egyre súlyosbodik a botrány P. Diddy körül, és ez még csak a jéghegy csúcsa
Több híres név is előkerülhet még az ügyben.
Több híres név is előkerülhet még az ügyben.
A férfi kóros elmeállapotban szenvedett a bűncselekmények elkövetésekor.
A rendőrségi feljelentést követően derült ki a tanár múltja.
Szinte minden héten egy újabb nő áll elő hasonló történettel.
Elrendelt távoltartás megszegése esetén akár szabadságvesztés büntetést is kiszabhatnak.
Csütörtöktől bűncselekménynek minősül az úgynevezett „abortuszhoz fűződő jog” elleni tiltakozás.
Snapchaten és Instagramon vadászott, 3500 áldozata volt.
Az áldozat csak hosszú terápia után kezdett felépülni.
Az elkövetőt újra letartóztatták, az ügyészség zaklatás és szeméremsértés vétségével vádolja.
Mégsem olyan jó ember a „Szörnyeteg”?
Miközben ajánlatokkal bombázta női útitársát, szexuális cselekményt végzett a férfi.
További áldozatok tanúskodnának ellene.
A versenyt felfüggesztették.
Az énekesnő szerint a történések kimerítik a gyűlölet-bűncselekmény fogalmát.
Az intézmény próbálta eltussolni az ügyet. Azóta már az igazgatót is kirúgták.
Ügyvédje elmondása szerint a bokszoló rengeteget szenvedett.
Nem tudtam uralkodni magamon, mert sértette a méltóságom – nyilatkozta.
Plusz egy kis szexkereskedelem és erőszakos fogva tartás is belefért.
Négyötödük a csikán, a fogdosás után rendőri segítséget sem mert kérni.
Csak a rendőrséghez tudott fordulni, minkettejükkel szemben eljárás indult.
A megszállott férfi csellel hálózta be a popsztárt, ám végül rendőri segítséggel váltak el útjaik.
Több mint kétezer bejelentés érkezett 2023-ban.
A napokban kezdeményezték a letartóztatását.
Németországból hozták Budapestre.
Kisgyermekek szeme láttára erőszakoskodott.
A fenyegetőző férfi ellen zaklatás miatt indult eljárás.
A helytelen döntések izgalmasabbak.
Egyszerre többen is lemondtak a címükről.
A nő 8000 levelet küldött neki.
Nemzetbiztonsági fenyegetéssé nyilvánították a nők elleni erőszakot.
Álprofilokon keresztül fenyegette az érintetteket.
Az Index úgy tudja, még egy zaklató van.
Állítólag ok nélkül.
Sok traumát szenvedett el gyerekként.
Rejtett kamerás felvételen a találkozójuk.
Éveken át terrorizálta a gyereket.
A kiskorú feljelentette a munkáltatónál.
Megszakadhat Geri Halliwell és a Forma–1-es Christian Horner kapcsolata.
Továbbra sem csillapodnak a kedélyek – titkos üzenetek kerültek nyilvánosságra.
Egyiküket abortuszra kényszeríthette.
Szerintük ez élet-halál kérdés.
Az ismertség árnyoldalai közül talán ez a legrémisztőbb.
A feltételezett támadót az előadó lakása előtt kapcsolták le.
Zaklatással vádolják.
Ennyi volt a felfelé ívelő karrier?
Húsz évvel ezelőtt történtek miatt perelték be a Mötley Crüe dobosát.
Majdnem belehalt a betegségbe.
Terítéken a zaklatás.
Egy éven át bántalmazták társai fizikailag és verbálisan 16 éves társukat.
A színész egyik szeme sír, a másik nevet.
A férfi sértegetéssel és fenyegetőzéssel reagált a folyamatos visszautasításokra.
„Beléd engedem az egész tárat” – kiabálta.
A bullying egész életen át tartó hatással lehet a mentális egészségre.
Julia Ormondot 1995-ben zaklatta szexuálisan a producer.
A támadást már az énekesnő volt férje sem nézte tétlenül.
Embereket zaklatott, fenyegetőzött.