Velkám drink
Várunk valakit.
Várunk valakit.
Megbízhatónak gondolt forrásra támaszkodtunk, ezért közöltünk egy nekrológot.
Az ok, amiért most mindenki gyűlöli Andy Vajnát, nem belőle, hanem belőlünk ered, mert minálunk lehetett ilyen.
Harcolt a II. világháborúban, elnökként ő zárta le a hidegháborút, megdöntött egy diktátort, és kabátot adott egy vacogó magyar nőre. Az amerikai gazdaság és Bill Clinton kifogott rajta, de aztán összebarátkozott legyőzőjével. 94 éves volt.
Ő fedezte föl a Tetrist a nyugatnak, és ő indította be az 1980-as években a hazai játékfejlesztést.
A nemrég elhunyt amerikai zongoristára, zeneszerzőre, a szabadzene kolosszusára, Cecil Taylorra emlékszik nekrológjában Mezei Szilárd.
90 éves volt a kommunista Kuba megteremtője, aki elűzött egy zsarnokot, majd maga is azzá vált. Jöhetett amerikai invázió, kubai rakétaválság vagy összeomló Szovjetunió, a kubai diktátor fél évszázadon át kitartott.
93 éves korában halt meg az Izrael Államot alapító politikusok generációjának utolsó tagja. Már fiatalon politizálni kezdett, az izraeli-palesztin béke egyik legfontosabb előremozdítója volt. 1994-ben Béke Nobel-díjat kapott.
A szovjet időkből ragatd az ország élén. 26 év alatt formálta a maga képére Üzbegisztánt, ha kellett, a saját lányát is börtönbe záratta.
Legnagyobb sikerei az LGT-hez kötődnek, korábban az Omega tagja is volt. 56 évesen diplomázott az ELTE-n, beült a Voice zsűriszékébe is.
„Elhatároztam, hogy író leszek, és az anyanyelvemen fogok írni.” Videóban emlékezünk a 87. évében elhunyt Nobel-díjas magyar íróra, Kertész Imrére.
Volt drogfüggő. Volt sebességmániás motorbolond. Volt súlyemelés- és úszásőrült. Ma is a világ talán legismertebb neurológusa. Oliver Sacks pár hónap múlva meghal.
Fotókkal illusztrált nekrológgal búcsúztatta vasárnap a The New York Times Jacsó Miklóst.
Süveg Áron 25 portrét készített Jancsóról: különböző szavakra kellett reagálnia.
Az apartheid-rendszer ellen küzdő aktivistából a hosszú börtönévek alatt kultikus alak, Dél-Afrika megkerülhetetlen lelke lett. Egyetlen elnöki ciklusával példát mutatott, visszavonulása után is aktívan szerepet vállalt a világ problémáinak megoldásában.
A filmforgatás a legunalmasabb dolog a világon. Kivéve, ha Xantus János rendez.
A Facebookon több százezren gyászolják az elhunyt filmsztárt, teljesen értelmetlenül.
Sikeres drámaíró, de szélsőséges politikus volt, aki az "elkeseredett, idősebb magyarokhoz" szólt.
Keserédes búcsú a magyar légitársaságtól. Nem csak a szépre emlékezünk.
A tánc, mely a halálba visz, nem jár egyedül. Követi világ mamikája, és lehúzza a láncot, könyörtelenül.