A Coop állami támogatást kér a falusi boltok fenntartásához
Piaci alapon nem éri meg üzemeltetni őket, ha nem segít az állam, még több település maradhat üzlet nélkül.
Piaci alapon nem éri meg üzemeltetni őket, ha nem segít az állam, még több település maradhat üzlet nélkül.
A hős kecskeméti biztonsági őr mégis elfogta.
A cég alapítója arra számít, hogy két nagy márka marad az európiai piacon is, mint az USA-ban.
Érthetetlen módon a pultok között cirkáló autók mégsem forradalmasították a bevásárlás élményét.
A Magyar Idők szerint idén 11,5 ezer milliárd forint körül várható a kiskereskedelmi forgalom.
A Dunapanda szupermarket a kínai negyed egyik kincsesbányája: vaszabis hínárok, medúzák és ragacsos zselék az ismert márkák között.
Önkiszolgáló pénztárral felszerelt hűtőt helyeznek üzembe az ír fővárosban.
És egy kukát is, hogy legyen mibe rejteni a szajrét. A párt elfogták, bíróság elé állnak.
Beverte a maga 11-esét is. Igazolt azért nem lesz.
Most sor kígyózik az automata bolt előtt, amellyel pont a sorban állást akarták megszüntetni.
A benzinkutak kisboltjai nyitva tarthatnak, de minden más boltnak kötelező lesz a zárvatartás.
Vasárnap az üzletek legkésőbb 14 óráig tarthatnak nyitva, de van, ahol már délben bezárnak.
Felmondták a bolt bérleti szerződését, mert nem árultak alkoholt és disznóhúst.
A KSH elemzése szerint a kormány lépései miatt csökkent az üzletek száma.
Az a lényeg, milyen korszakok jönnek az atlétikában.
Lázár levelet írt a sztrájkra készülő Tesco-dolgozóknak.
Év végéig két új áruházat nyit a sportszerkereskedő, utána tovább terjeszkednek.
Az online forgalom egyetlen hónap alatt akkora volt, mint a tavalyi év teljes online bevétele.
2018 második felére lesz kész, a Porsche Centrum része lesz. Két autót már rendeltek is.
A sprinter utolsó nagy eseményére készül, de aggódik a sportág iránt.
Rengetegen keresték-kutatták a titkot, megszámlálhatatlan összesküvés-elmélet keringett, de eddig homályban maradt a fesztivál örökké nyugtalanító kérdése: Miért van nyolc éve mindig irtózatos sor a boltban?
3,5 százalékkal nőtt az iparág teljesítménye.
Meggazdagodni azért nem fognak, de az eladásokból jár nekik.
Fotózva vásárol mindenki, pedig elméletileg szigorú szabályok tiltják. Az egyik legnagyobb bolthálózat akkor gondolta át a dolgot, mikor rákérdeztünk a miértre. Ön a biztonsági őrtől fél vagy inkább attól, hogy rossz színű pólót választ a gyereknek?
Csótányhullák, hepás hambi, hányatós hús, egérinvázió: volt miért büntetnie a Nébihnek.
Nem hagyta magát a debreceni boltos a rablónak.
Rosszul megy az üzlet, spórolni kell, ezért öt éven belül bezárják a magyarországi boltokat is.
Szeptemberben 5,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelem forgalma.
„Kornél, ne szórakozz!” - mondta a kaposvári nő a rablónak, aki az összes vörösbort el akarta vinni.
De hogy másik három sporttársa is, az meglepő.
Pedig a Margit körúti volt az első önkiszolgáló bolt és az Európából felliftezték a telefonon rendelt reggelit a lakóknak. Ma kicsit más a helyzet.
Nem érte meg fenntartani. 6 munkavállaló közül négy más boltban fog dolgozni.
Egy sor CBA zárt be Nógrádban, így sok kistelepülés nagyobb bolt nélkül marad. Somoskőújfalu lakói megosztottak a kérdésben.
Ma bezárt boltok sora. Feltámadhat-e még a józsefvárosi Csirkekorzó, a Baross utca?
Figyeli a tartózkodási helyünket, és ez alapján is meg tud jeleníteni hirdetéseket.
A 15 éves, konyári tolvajnak nem sikerült a mission impossible híres jelenetét leutánozni.
A Kúria az államnak adott igazat, elutasították az kilakoltatásuk elleni felülvizsgálati kérelmet.
Igaz, csak benzinkúti kisboltot. Mutatjuk a listát a most vasárnap nyitva tartó áruházakról.
Régen külsős vállalkozók biznisze volt, de jövőre már az ország összes börtönében a bv. cégeinek termelnek hasznot a belső boltok, ahol a rabok elkölthetik, ami megmarad a keresetükből. Főleg a dohány fogy, de a vécépapírt is maguknak veszik.
Egyiküknek azonban sikerült elmenekülnie, és a csendőrök kimentették a nyolc másik túszt is.
Lázár János cáfolta, hogy a bolti dolgozók számát szabályozták volna.
Magyarországon 125 forintra vitte le a fizetős appok árkorlátját. Díszes társaságba tartozunk.
De több üdítőt és energiaitalt.
Nézze meg, hol vásárolhat!
Az Aquarius-Aqua július közepén vetette le a termékeinek egy részét a polcokról.
Csütörtöktől Budapesten a XVII. kerületben és Kerepesen is új Aldiban lehet vásárolni.
Nem tudni, a fegyveresek az épületben vannak-e még. Rablásnak indulhatott.
Kevesebbet mentünk tavaly hipermarketbe, de egyre több pénzt költünk a boltokban. A legnagyobb még mindig a Tesco, támadnak a diszkontok, eltűnt ezer élelmiszerbolt.
A beltéri navigációs rendszer az okostelefonok kameráját használja.
Milliárdos reklámadót fizethetnek a boltláncok az ingyenes reklámújságjaik után.
Minden ötödik próbavásárlásánál a valódi súlynál többet mutatott a mérleg.
Bő 600 milliárd forintot költöttünk februárban a boltokban. A növekedés üteme azért lassul.
A rendőrség kicsalta az utcára, ahol elvették tőle a kést. Senkinek nem esett bántódása.
Özönlenek a bejelentések az Index bolttérképére, bár sok tulajdonos már maga sem tudja követni a törvény alakulását. Elmagyarázzuk, hogy állunk.
Van, akinek az állásába került a változás, de életbe lépett a zárvatartási törvény. Térképünkön megnézheti, hol érdemes keresgélni, ha boltba menne vasárnap. Listánk folyamatosan bővül.
A templomozásért nem rajonganak, vasárnapra marad a mozi meg a kertészkedés, ha már a szex nyugdíjasként úgyse jöhet szóba.
Új megállókat kap az életveszélyes 3-as metró, a világ legnagyobb fa felhőkarcolója épül Bécsben és egy japán szigetet elfoglaltak a macskák.