Húsz év börtönre ítélték a kínai "szerető anyát", aki 118 gyereket fogadott örökbe
Olyan csalásokért megy börtönbe, amelyekkel hatalmas vagyont szerzett, de gyermekei életét kockáztatta.
Olyan csalásokért megy börtönbe, amelyekkel hatalmas vagyont szerzett, de gyermekei életét kockáztatta.
Szívhez szóló módon mondott köszönetet nagymamájának.
Leginkább a kiszámíthatatlanságtól tartanak az örökbefogadó meleg szülők. Az Abcúg cikke.
Bár nem így tervezték, úgy gondolják, az örökbefogadás volt életük legjobb döntése.
Gazdijaik mutatták meg, milyenek voltak kedvenceik, amikor befogadták őket, és milyenek most. Hatalmas a különbség.
Fogadj örökbe, nem fogod megbánni.
Ellenzéki pártok szerint Kövér László, Gulyás Gergely és a Fidesz nemcsak homoszexuális magyarokat sértette meg.
A miniszter a Kormányinfón állt ki Kövér László kijelentései mellett. Az LMBT szövetség szerint ez minden örökbefogadót sért.
Isabella Cruise-t a férje oldalán kapták le a lesifotósok.
Idősebb gyereke, Jackson fiútestbe született, de lánynak érzi magát. Theron eszerint neveli.
Mindig is elválaszthatatlanok voltak, így összeadták őket a menhelyen. A gondozóiknak fontos céljuk volt a cuki esküvővel.
Olyan kutyákat fogadnak be, akiknek nélkülük esélyük sem lenne az életre vagy a gazditalálásra.
Egy amerikai főnővér figyelmes lett egy koraszülöttre, akihez már 5 hónapja nem jött senki, szülei kábítószerfüggők voltak. Nem nézhette tovább a dolgot.
Bár az örökbefogadók 66 százaléka elzárkózik attól, hogy roma gyerekeket fogadjon örökbe, a kevés kivétel alakított egy klubot, ahol megbeszélhetik a tapasztalataikat.
Közel háromszáz kutya él a szegényes és zsúfolt paksi telken, egy idős nő és egy segítője igyekszik csinálni mindent, de alig bírják a rendszeres takarítást és karbantartást. A nő és az önkormányzat teljesen mást mond a helyzetről. Mi a megoldás?
Hanna Schygulla, a német film nagyasszonya szerint az 1975-ben Arany Medvét nyert Örökbefogadás teljesen örökérvényű.
Példaértékű kezdeményezés indult Valentin-nap apropóján: minden százezer forint után kimentenek egy kutyát a sintértelepekről.
Magyarországon kritizálták, Berlinben fődíjat nyert Mészáros Márta Örökbefogadás című filmje, amit most itthon megint bemutatnak.
Az Instant család jó szándékú film, ami egyszerűen és szórakoztatóan mesél egy tabutémáról.
Bayer Friderika két fiú mellett már egy kislányt is nevel.
A kis Lana nem tudta tétlenül nézni, ahogyan egy másik kóborka az utcán fagyoskodik.
Hihetetlen hatással van a macskákra a gondoskodás, a törődés és a szeretet: hatalmas átalakuláson mennek keresztül a szerető gazdinál.
Miatta ment tönkre a színész és fia viszonya.
Az iskolás lányok furcsa hangra lettek figyelmesek, tiszta szerencse, hogy a zajforrás nyomába eredtek.
A szülők nem hittek gyermekük gyógyulásában, mígnem a sors egy különleges kóbor kutyát sodort az útjukba.
Állatvédőket kérdeztünk a halloweeni feketemacska-hájpról és annak veszélyeiről.
A kutya ugyanúgy kötődik a gazdájához, mint egy 2-3 éves kisgyerek a szüleihez.
Maria egy cigánytelepről származik, de még kicsi volt, amikor dánok örökbe fogadták. Ma már felesége, gyereke van. Felkutattam a vér szerinti szüleit.
A különleges fotósorozat képei magukért beszélnek.
Bevett gyakorlat, ám ettől még tilos!
A Megjött apuci! rendezője most a saját életéből merített ihletet.
Tavaly mindössze hét fogyatékkal élőt fogadtak örökbe az országban. Az Abcúg cikke bemutat két csodálatos példát.
És te milyen zenei ízlésű kutyát fogadnál örökbe? Szuper kezdeményezést mutatunk.
Rengeteg nehéz sorsú állat él a Földön. A szerencsésebbeket örökbe fogadja egy szerető gazdi, mint ezt a husky-t is.
A hétéves kisfiú és cicája bizonyítják, hogy van, amikor egy kisállat szeretete képes megváltoztatni egy ember életét.
Sokan elmulasztják örökbefogadás előtt, pedig nagyon fontos lenne, hogy előre kiderüljön, összeilletek-e.
Annyira kreatív és cuki képeket mutatunk, hogy te is szeretnél majd egy saját kiscicát.
Jótékonykodni sosem késő, és mi lehetne jobb alkalom erre egy menyegzőnél?
Az egyik családnak nem kellett, a másiknak viszont hatalmas boldogságot okoz Larry, a cica. A kisfiúval teljesen elválaszthatatlanok.
Imádni való képeket készített gazdija a mosolygó cicáról.
San Diegóban élnek, és mindig csak hármasban szexelnek. Az egyik feleség megint terhes, a másik örökbe fogadná az új jövevényt. Fotók+videó!
Rejtett kamerás felvételt készített az RTL Klub egy gyermekét áruló párról.
Családi bizniszhez kellenek férfi örökösök, a Toyota is élt már ezzel a lehetőséggel.
Tükröződik a boldogság az arcán, mióta új családjához költözött.
Mennyit kell ma várni, hogy valaki örökbefogadjon egy gyereket, milyen nehézségek várnak? Zsófi csodálatos történetén keresztül elmeséljük.
Idősen, betegen került a menhelyre, és rendkívül hálás, hogy újra szerető gazdira talált.
Oláh Dóra és Ruskó Rita módszere az örökbefogadás feldolgozásában és az érkező gyermekkel való összehangolódásban segíthet. Interjú.
Az ombudsmani jelentés szerint hátrányos megkülönböztetést valósítottak meg állami szervek.
Nem adatott meg nekik, hogy eddigi életüket együtt töltsék, de hosszú évtizedek múltán egymásra találtak.
Ennél szebb meglepetésről nem is álmodhattak a nevelőapák: nem csoda, hogy megszólalni is alig tudtak.
Kjetil felesége halála után rájön, hogy semmilyen kapcsolata sincs örökbefogadott gyerekével, ezért inkább visszavinné Kolumbiába. Az igazi törődés igazi skandináv film.
Három testvér külön-külön nevelkedik, és varázslatos utakon találnak egymásra és örökbefogadó szülőkre. Kisrigók. Interjú Paulon Viktóriával.
Négy nappal az azonos neműek házasságának engedélyezése után már hivatalosan nevelt egy kisfiút a meleg pár.
Lemondtak szülei egy hathónapos babáról, amikor kiderült, szívbeteg. Sokan rögtön rávágták: jobb is neki, majd szerető új szülei lesznek. De vajon tényleg ilyen egyszerű ez?
Képeken a színésznő csemetéi.
De csak a 12 év alatti gyerekek helyzete javult. A gyermekvédelmi rendszert vizsgálta az ÁSZ, és számos komoly hiányosságot fedezett fel.
Connor Cruise sikeres lemezlovas lett.
Hihetetlen, mennyire látszik rajtuk a hála és a boldogság. A gazdik nem véletlenül kampányolnak az örökbefogadás mellett.
Ez a család 3 ikerpárt nevel, akik ráadásul mind február 28-án születtek. Igen, mind a hatan. Nem, nem direkt.