Felborult egy kikötői daru Indiában, tizenegy halott
Terhelési próba közben történt a tragédia.
Terhelési próba közben történt a tragédia.
Egy munkás meghalt a hétfői balesetben.
A másik férfi súlyosan megsérült.
A daru 250 méter magas, és akár ötezer tonnát is fel tud emelni. Egy atomerőművet kezd el összerakni.
Koronásdaru-fiókák keltek ki a Nyíregyházi Állatparkban.
Öthetes mandzsu daruról tettek közzé fotókat. A fióka imádni való.
Nem bírta a daru a nagy szelet. A balesetben egy ember meghalt, öten megsebesültek.
A kapitány elmondta, hogy fogják kiemelni a Hableányt, közben töviről-hegyire megmutatta a hajót.
A roncs alatt emelőszárakat kell átfűzni a búvároknak. A munka nagyon pontos tervezést igényel, hogy a hajótest ne roppanjon szét a kiemelésnél.
Szerda reggel fél hétkor elindult Komáromból a Clark Ádám hajódaru, amivel megpróbálhatják majd kiemelni a Hableány roncsát a Dunából.
Az első kritikus ponton már átjutott.
A Google éppen épülő központjánál történt a tragédia.
A ledőlő állvány azonnal ki is gyulladt.
A Denizlispor drukkerét így is lekapcsolták a rendőrök.
Egész Európára körözést adtak ki.
Egyetlen mozdulattal megszelídítette a toronyháznyi magasságból ejtett labdát.
A kocsi sofőrje a balesetben meghalt.
Harminc éve történt a csernobili atomkatasztrófa. A szovjet hadiipar csúcsával küzdöttek a sugárzás ellen.
139 ember volt a daru alá szorult konténerekben.
A daru három másik embert megsebesített, a környéken gázszivárgástól tartanak.
Legalább egy ember meghalt, óriási a kár.
Maradt vidéken is, csak nem mind használható.
A tízemeletes ház liftje működött, de túlsúlyos, életveszélyben lévő beteg szállítására lakalmatlan volt.
Le kellett volna zárni az utcát.
A 300 tonnás darut legyőzte a Hortobágy folyó iszapja.
Ön sem értette, mit keresnek a betontömbök a Rákóczi híd budai hídfőjénél? Jó napja van!
Legalább húszan megsérültek Hollandiában.
Nem ebéd lett belőle, hanem hős.
Elég különleges helyet választott magának a kisállat az ürítéshez, de szerencsére épp bőrrel megúszta a kalandot.
Miközben bent gubbasztunk a jó meleg irodában, a szomszédban éppen egy hajó szálldos a levegőben. A közel egy éve vízre tett Táltos katamarán testvére került végre vízre a Clark Ádám úszódaru segítségével. Az ikertestvéréhez hasonlóan, két főgépe Volvo Penta D5A, amik egyenként 118 kW teljesítményre képesek. A Táltost kvázi prototípusként használva pár dolgon módosítottak, mint például a konyha és audio rendszer kapott egy saját generátort, az utastér pedig erősebb klímát és egy vacogós este után megduplázták az állófűtést is. Szerkezetkész állapotban van, saját lábán már elmegy, de még sokat kell rajta reszelni, mielőtt utasokat is vihet. További képek a galériában.
A holland férfi romantikus akciójáról szóló tudósítások szerint „szerencsére senki nem sérült meg”.
Több napos prodecúra, mire a gépet bejuttatják a kórházba, akkora, hogy máshogy be sem fér, be kell emelni.
A Velvet értesülései szerint egy régi daru meghibásodása okozta a balesetet. A környéket a daru elszállításáig lezárták.
A júliusban leégett háznál elromlott egy daru. A földalatti kihagyja a Kodály köröndi megállót.
A leszakadó vezeték felgyújtott egy faragást. Áramszünet van a környéken.
Ha tudnánk görnyedt gerinccel hajolgatni!
Pilleként emelte magasba a szolnoki daru a tizenöt tonnás teherautót.
Magasan lógtak az utcaszint fölött a drága sportautók. Egy jótékonysági esten voltak vendégek.
Inkább Franciaországban csatlakoznak társaikhoz.
Átszakította a németországi áruház tetejét, és pont oda zuhant, ahol a pénztárak vannak.
Brazília csúszásban van a vb-rendezéssel, ezért nagy a kapkodás. Három ember életébe került ez.
45 ember őrizetben, tízezer liter olajat szívtak le úszódaruval a hajókról a kapitányok tudtával.
Tűzoltók szabadították ki 20 méter magasságból.
A Katasztrófavédelem és az érintett családja másként látja a történteket.
James Daredevil Kingston még egy kézen is csimpaszkodott Southampton felett.
Harminc méter magasról mentették meg a tűzoltók a harminc körüli férfit Szegeden.
A 48 tonnás jármű egy padkára hajtott és ott megsüllyedt. Órákra lezárták az utat a mentéshez.
Megpróbálom röviden összefoglalni a lényeget, mármint azon kívül, hogy a rombolás gyerekkorától kezdve ugyanúgy foglalkoztatja az ember fantáziáját, mint az építés.
Az első hírek szerint a köd miatt nem látta a pilóta a darut. A helikopter lezuhant és kigyulladt.
Hétfőn nem tudták visszaemelni az útra a rossz időjárási viszonyok miatt, kedd este végeztek vele.
Sydney belvárosában történt a bizarr baleset.
Megsüllyedt a lába a puha talajon, majd a kereskedés parkolójára dőlt a hatvantonnás daru.
Kispest önkormányzatának hatmillió forintjába került a bontás a félbemaradt vállalkozás után.
A fővárosi Árkád 2 építésénél történt balesetben a munkás súlyosan megsérült.
Házak tetejére, darukra, kazamatákba másznak, de nem robbantanak és nem rabolnak.Az illegális városi sport, az urbex csak tériszony nélkül űzhető.
A Stefánia Házat 2004-ben kezdték el, a projekt csődbe ment, a lakosok félnek, rájuk dől a daru.
A munkában egy magáncég 130 tonnás daruja, a tűzoltóság egy daruja és egy tűzoltósági műszaki mentő vett részt.
Örkénynél egy daru megrongált egy felüljárót, emiatt kellett lezárni az autópálya egy szakaszát.
A mezőgazdasági felüljáróból a baleset miatt vasdarabok állnak ki, az érintett szakaszt lezárták.