Még hét helyszín került fel a világörökségek listájára
Természeti szépségek, „Jóakarat kolóniák” és egy holland védművonal is felkerült a lajstromra.
Természeti szépségek, „Jóakarat kolóniák” és egy holland védművonal is felkerült a lajstromra.
A kastély Erdély egyik legszebb barokk épületeként ismert.
A programozói-művészeti esemény kulturális örökségbe való felvételét az UNESCO ajánlotta.
A kérdés az, hogy felemésztjük-e kulturális örökségünket, vagy gyarapítjuk.Falusi Márton írása az Indexnek.
Vannak történelmi helyek, ahová büszkén és szívesen megyünk, és vannak, ahová nem ezért látogatunk el.
Fiatalok jelentkezhetnek és utazhatnak ingyen.
Az EU 200 ezer euróval támogatja az egykori Duna menti kultúrák emlékének beépítését a jelenünkbe.
Összecsomagoltak, mert a kormány Várba költözése miatt menniük kell, de szeptember óta nincs hová. 140 év műemléki anyagai kerültek veszélybe. A kormány szerint minden sikerült megmenteni, de a szakemberek szerint ez egyszerűen nem igaz
Elfogadták a törvényt, ami a szakma szerint szembemegy a józan ésszel és alaptörvény-ellenes.
Munkagépek okoztak helyrehozhatatlan károkat az őslakosok által készített ábrákban.
Egy évig nyomozott a brit tulajdonosok után, majd tízmilliárdos szerződést kötött velük. Saját múzeumot építene a balatoni ókori ezüstkincsnek, végül az egészet az államra hagyná – ha a kormány belemegy.
Auschwitzot, Kassát és Rodostót is felvennék a listára.
Bekerült egy amazóniai rituálé és a mongol fafuvolások körkörös légzésének módszere is.
Európai Örökség címeket adományozna az EP az európai egység szempontjából fontos helyeknek.