Elütött a vonat egy embert Törökszentmiklóson
Késésekre kell számítani.
Késésekre kell számítani.
A visszatérítést augusztus 31-ig lehet igényelni.
Az államtitkár szerint újjá kell építeni a MÁV működési folyamatait.
Hétfőn mintegy kétszáz járat el sem tudott indulni.
Tavaly 13 milliós kárt okoztak a tolvajok a cégnek.
Idén ez már a hatodik eset ezen a szakaszon, feljelentést tett a MÁV.
A keletkezett műszaki hiba a hatvani és az újszász–szolnoki vonalat érinti.
Átvágták a kábelt Herend és Szentgál között.
A vasúttársaság azt ígéri, hogy ma este jobb lesz.
A Budapest–Újszász–Szolnok–Békéscsaba vonalon gondok vannak.
A tehervonattal ütköző autó átsodródott a másik vágányon érkező vonat elé. Senki nem sérült meg.
Már a bemutatót is el kellett halasztani, és úgy látszik, most az első példányok is késve kerülnek a vevőkhöz.
Budapesten sok helyre riasztották a tűzoltókat. Több elővárosi vonalon késnek a vonatok. Pest megyében pincékből, garázsokból szivattyúznak.
Több vonalon estére áll helyre a menetrendszerű vonatforgalom.
A piros jelzés, és a leengedett félsorompó ellenére volt a síneken Algyőnél.
Átlépték a hangsebességet, majd gyorsan a fénysebességet is? Vagy más történt?
Ha vonatra ül, egy a nyolchoz eséllyel késni fog, és valószínűleg annyit, hogy ha átszállni akar, azt lekési. Azt hiszi, az IC a legjobb választás? Hát nem! Most mindent megtudhat a MÁV által eltüntetett 12 millió percről.
A férfi a kezén sérült, a baleset miatt félórás késések lehetnek a Budapest-Nagykanizsa vonalon.
Úgy tudjuk, egy füstjelző berendezés épp akkor gyulladt ki, amikor egy gyanús csomagot is találtak.
Egy autó a sínekre hajtott és összeütközött a Szegedre tartó vonattal Kiskunfélegyháza és Petőfiszállás között.