![4 népszerű padlóburkolat, amit takarítani is egyszerű - Természetes hatásúak és vízállóak](https://kep.index.hu/1/0/5099/50999/509998/50999873_3888149_c53cc18542ae1f62d67cf82e3783f82a_wm.jpg)
4 népszerű padlóburkolat, amit takarítani is egyszerű - Természetes hatásúak és vízállóak
A laminált padlólapok új generációját már a fürdőben és a konyhában is használhatod, más hagyományos burkolatok mellett.
A laminált padlólapok új generációját már a fürdőben és a konyhában is használhatod, más hagyományos burkolatok mellett.
Aki szeret buszon, metrón, villamoson zenét hallgatni, most figyeljen.
A Nokia XR20 szinte elpusztíthatatlan.
A vízálló érintőkijelző mögötti technológia egyszerű, és a járműveknél is lehetne haszna.
De ne úgy, hogy kint felejti az esőben!
Ezek a házi kencék segítenek meggátolni, hogy befolyjon a víz a csizmádba.
A helyi fogyasztóvédelmi hivatal szerint olyan helyzetekben mutatták be a telefont, ahogy nem is lehet használni.
Árakkal és lelőhelyekkel mutatjuk a legdivatosabb vékony, vízálló dzsekiket.
Bírják a hőt, a vizet, a strapát, egy szatyorban elférnek, és egy házibulit is behangosíthatnak. Vezeték nélküli Sony hangszórókat teszteltünk.
Hiába írják rá, hogy vízálló, ne hidd el.
A Sonim XP8 nem törik, nem ég, nem ázik be, és a katonai szabványoknak is megfelel, csak drága.
Beszivárogni viszont semmi sem fog állítólag.
Ráadásul a híres billentyűzet nélkül. Állítólag ez lesz a világ legbiztonságosabb androidos mobilja.
Valamennyire vízállók voltak a mobilok, de nem eléggé. Perben nyertek a fogyasztók.
Csupán közel 100 évbe tellett, míg a legendás tornacipőgyártó rájött, hogy a vízálló cipő jó.
És egy teszt alapján a jobb vízállósági tanúsítványú Samsung S7-nél is strapabíróbb.
Néhány teszten nem ment át a S7 Active, de a mobilgyártó szerint egyedi hibáról lehet szó.
Beindult a pletykagyár az Apple középkategóriás okostelefonjáról. Tavaszra várják a megjelenést.
Könnyű, vékony, gyors, vízálló, ultrafürge benne a 4G. Semmi sem hiányzik a kívánságlistánkról, a gyártója mégis az összeomlás szélén táncol.
Egy kémfotó szerint a Galaxy S6 Active-ból már van működő prototípus.
Kipróbáltuk a Nikon víz- és ütésálló, cserélhető objektíves gépét, ami még jól is néz ki.