Megmenekülhet a Velencei-tó: jelentősen megemelik a vízszintjét
A szezon kezdetére 2,5 millió köbméternyi víz kerülhet a kiszáradás által fenyegetett Velencei-tóba.
A szezon kezdetére 2,5 millió köbméternyi víz kerülhet a kiszáradás által fenyegetett Velencei-tóba.
Tovább drágulnak a leggyakrabban vásárolt termékek, ami mindenkinek fájni fog.
Másfél kilométeres balatoni vízpartra teheti rá a kezét az állam, és adhatja az Erzsébet-táborok alapítványának.
A légi közlekedés immár egy városon belül is elérhető lehet.
Olcsóbb lehet a bevásárlás egy új törvényjavaslat szerint - elmondjuk, pontosan kik számára.
Az oltóanyagból 300 ezer adag lesz az indulókészlet.
Szinte mindennap akad olyan sofőr, aki elköveti ezt a bűncselekményt, holott akár egy évig tartó szabadságvesztés is lehet a büntetése.
A NAV listáján azok a cégek szerepelnek, amelyek bejelentés nélkül foglalkoztatják az alkalmazottakat.
Ha orvoshoz készülünk, hamarosan mobilalkalmazáson keresztül is foglalhatunk, módosíthatunk vagy lemondhatunk időpontot szakrendelésekre.
Új online csalási forma terjed a közösségi médiában: sorra jelentkeznek az áldozatok.
A Facebookon terjedő vírus komoly veszélyt jelent a felhasználókra nézve.
A Katasztrófavédelem és a lakosok beszámolói alapján az Ausztriában zajló földrengést Magyarországon is érezni lehetett.
A nem mindennapi eset a Delhi-Goa IndiGo járatán történt meg.
Infláció, tömegbaleset, háború, Galambos Lajos a mező szélén, Tóth Gabi fricskája.
A Fővárosi Közgyűlés döntése alapján újabb közterületeken lesz fizetős a parkolás. A változás négy kerületet is érint.
A bankban ebben a két időpontban fognak szünetelni a szolgáltatások.
A Magyar Közlöny hétfő esti számában jelent meg a friss kormányrendelet.
A legfontosabb átigazolási hírek, pletykák egy helyen.
Kutatók egy vérben található fehérje segítségével képesek voltak megfiatalítani egerek agyát − az eljárás, mint állítják, embereken is működhet.
Kiderült, pontosan mi alapján dönt úgy a Netflix, rendel-e folytatást egy sorozatból, vagy inkább befejezi azt.
A Netflix példáját követve a Disney+ is eltörli a jelszómegosztást az idehaza is népszerű streamingplatformján.
Az átigazolási hírek és pletykák legjava egy helyen
Egy friss kutatás szerzői szerint a cukros üdítőitalok fogyasztása meglepő mértékben növeli a májrák kialakulásának kockázatát. Már napi egy doboz kóla vagy más üdítő is döntő lehet.
Helyi idő szerint hajnali 2 óra 33 perckor következett be a földrengés Kínában.
Egy kutatás szerint a szaglási képesség romlása előre jelezheti az Alzheimer-kór kialakulását azoknál, akik genetikailag hajlamosak a betegségre.
Futballbazár: a hazai és külföldi átigazolási hírek legjava.
Már fel is kerestek néhányat a legnagyobb szerkesztőségek közül.
A 19 éves védő kegyeiért a Lazio és a Benfica is versenyzett.
Csütörtöki átigazolási hírek, pletykák a labdarúgás világából
A törvényhozás „kiegyenlítettebbé tette a játékteret”.
3 millió követő az asztal alól.
Geológusok szerint egyre jobban ébredezik Európa leghalálosabb tűzhányója, a Nápolyhoz közeli Campi Flegrei szupervulkán.
Rengeteg tartalmat töröl a Netflix júniusban, köztük népszerű filmeket is.
Ne hagyja ki a TV2 legfrissebb híreit!
Az arcfelismeréses képernyőfeloldás korántsem annyira biztonságos, mint hinnéd – állítják a szakemberek.
A tavaly decemberihez hasonló országos üzemanyaghiányra számít a magyar autósok többsége – derül ki egy felmérésből.
Május 1-től sokkal szigorúbban ellenőrzi a rendőrség a gyorshajtást. A figyelmetlen sofőrök súlyos büntetésre számíthatnak.
79 éves korában elhunyt Jerry Springer.
Olvassa el ma is reggeli hírösszefoglalónkat!
Mai hírösszefoglalónkban még: Molnár Anikó lelki okokból vállalta be az OnlyFans-t, ByeAlex őszintén vallott a meleg szerelemről.
Ma is csokorba szedtük a legfrissebb hazai sztárhíreket!
Szerdai hírösszefoglalónkban még: Miller Dávid lesz az Éden Hotel műsorvezetője, Alekosz panaszkodik az Ázsia Expressz körülményeire.
Olvassa el ma is reggeli hírösszefoglalónkat!
Indítsuk a hetet friss hírekkel hazánk hírességeivel kapcsolatban!
Keddi hírösszefoglalónkban még: ezzel a szőke nővel andalgott Shane Tusup, kiderült, hova költözött Marics Peti.
Indítsuk a hetet érdekes hírekkel hazánk hírességeiről!
Azt hiszed, jó helyre tetted a lakásban a routert? A szakértők szerint gondold újra.
A mesterséges intelligencia gondolatolvasási képességeit vizsgálták japán kutatók, döbbenetes eredménnyel.
Hírösszefoglalónkban még: Kulcsár Edina kórházba került, mégis börtönbe megy Galambos Lajos, L. L. Junior elárulta, mennyit fizetett lánya anyjának.
A rendszerváltás környékén még egészen más volt a helyzet.
Otthon elvégezhető tesztek segíthetnek az öregedés folyamatának lassításában.
Kanadai kutatók megvizsgálták, milyen hatással jár a fiatalok szellemi egészségére, ha a felére csökkentik a közösségimédia-felületek böngészésével töltött időt.
Ma is egy csokorba szedtük a legfrissebb hazai sztárhíreket!
Szeparatista harcosok túszul ejtettek egy új-zélandi pilótát Indonézia Pápua régiójában.
Értesüljön ma reggeli hírösszefoglalónkból a legfrissebb sztárhírekről!
A brazil férfinak hét gyermeke, 13 unokája, 16 dédunokája, valamint 16 ükunokája van.
Kezdjük a hetet friss hírekkel hazánk hírességeiről!