Új szabályozás készül: ki és hogyan védi meg az áldozatot az elkövető szabadulása után?
A sértett kezdeményezésére a bíróság az elkövető távoltartását is elrendelhetné.
A sértett kezdeményezésére a bíróság az elkövető távoltartását is elrendelhetné.
Nem engedik szabadlábra.
Áldozatának négy hete lesz felkészülni.
Az áldozat jelenlegi párjára kenték volna a bűncselekményt.
Várhatóan a jövő év elején szabadulhat a börtönből a lúgos orvosként elhíresült egykori kórházigazgató.
A többi igazságügyi orvos szakértő szerint csoda, hogy életben maradt az áldozat.
Hosszú interjút adott a lúgos orvos áldozata, aki szerint 20-25 év börtön járt volna az elkövetőnek.
Ezzel végleg lezárult az ügy.
15 nap helyett több hónapot várt az összegre.
Nyolc és fél év kellett a döntéshez.
Úgy tűnik, Bene Krisztián nem akarja kifizetni az áldozatának járó 25 millió forintos kártérítést.
Az utolsó pillanatban sikerült a házeladását megakadályozni.
Az egykori kórházigazgató azt kifogásolja, hogy a per alatt változott a büntetőeljárási törvény.
Bene Krisztiánt 11 évi szabadságvesztésre ítélték.
B. Krisztiánt, a támadót 2018-ban a Kúria jogerősen tizenegy év börtönbüntetésre ítélte.
Bene Krisztián tavaly novemberben nyújtott be alkotmányjogi panaszt, mivel szerinte a Kúria az ügyben hozott utolsó, 2018. júniusi döntésekor megfosztották őt az érdemi felülvizsgálat jogától.
Marad az eredeti ítélet, le fogja tölteni a 11 éves büntetést, jó magaviselet esetén 7 és felet.
A bíróság büntetővégzésben 200 ezer forintra büntette Bene Krisztián titkárnőjét, amiért a nő hamisan igazolt alibit a volt kórházigazgatónak.
A bíróság elfogadta az ügyészség álláspontját, miszerint csak "gondatlanságból" igazolta Bene Krisztián alibijét az asszony, aki ugyanerre bujtott fel egy másik kórházi dolgozót is.
A lúgos orvos áldozatának kártérítési pere 2017 óta húzódik. A korábbi bíró zárt tárgyalást rendelt el, így a nőnek három férfi előtt kellett bizonygatnia, hogy nemi szerve milyen fokon sérült a maró lúgtól.
Az AB kötelezte erre a bírói testületet, de nem következik ebből, hogy csökkenteni kell a büntetést.
A jogerősen 11 évre ítélt volt kórházigazgató azt állítja, sérültek a jogorvoslathoz való alkotmányos jogai.
Ő igazolt alibit Bene Krisztiánnak, az ügyészség annak idején az ő vallomása miatt is akarta megszüntetni a nyomozást. Így sem a hatóságokon múlt, hogy a nőt felelősségre vonják.
A korábban 11 évre ítélt orvos azt állítja, sérültek a jogorvoslathoz való alkotmányos jogai.
Az öt éve húzódó ügyben a vádlottat már háromszor elítélték, de korábban egyik sem volt jogerős. Ez most az.
Ez már a második alkalom, hogy másodfokú ítélet születik az ügyben, amikor az áldozatot saját lakása ajtajában egy maszkos alak megtámadta, kábító-altató injekciót adott be neki, és a nemi szervét maró lúggal öntötte le.
Az utolsó szó jogán beszélt a lúgos ügy vádlottja, B. Krisztián. Ügyvédje a védőbeszédében megpróbálta ízekre szedni az orvosok, a bírók, a nyomozók és a sértett állításait is.
Nem jöhet szóba más elkövető, csak a vádlott B. Krisztián, mondta az ügyész a lúgos támadásként elhíresült bűncselekményben. A szerdai tárgyaláson levetítették azt a felvételt, amin a volt kórházigazgató az alibijét bizonygatja.
Ezért dobták vissza az ügyet az ítélőtáblára. A Kúria szerint van esély a hiányosságok pótlására. B. Krisztián előzetesben marad.
A BRFK döntött: pénteken elutasította a feljelentéskiegészítést.
Az orvos ügyvédje előállt egy különös levéllel, amit állítólag egy börtönben ülő elítélt írt, és az áldozat vőlegényére próbálja terelni a gyanút.
Ma kezdte tárgyalni a Kúria a budai orvos ügyét, akit azzal vádolnak, hogy 2013-ban megcsonkította volt szeretőjét.
Június 13-án kihirdetik a végleges ítéletet: eldől, marad-e a 9 éves büntetés.
Az áldozat párja szerint ez az ügy az igazságszolgáltatás próbatétele.
A Duna TV-n, majd az Origo címlapján egyaránt lehetőséget kapott arra, hogy a Kúria döntése előtt befolyásolhassa a közvéleményt.
Először nyilatkozott és tagad a budai orvos, akit azzal vádolnak, hogy megcsonkította volt szeretőjét.
Szabadlábon védekezhet B. Krisztián, aki elkábította és lúggal leöntötte Renner Erikát. És vannak más érdekességek is az üggyel kapcsolatban.
Újabb fordulóponthoz érkezett a "lúgos orvos" esete. A mai tárgyaláson is sokan támogatták az áldozatot, Renner Erikát. A Dívány is ott járt.