Ebben a megyében minden anyagi támogatást megvontak a kultúrától
Rengeteg munkahely és ember mehet tönkre.
Rengeteg munkahely és ember mehet tönkre.
Jósolnak mára szemmel látható mennyiségű havazást és jelentősebb széllökéseket is.
Így néz ki az élhetőségi rangsor 2023-ban.
Vannak, akik könnyebben mozdulnak, míg mások inkább határon belül maradnak.
Viharos szél és jégeső is előfordulhat.
Teszteld, mennyire vagy képben a magyar földrajzi tájakat illetően.
Továbbra sem tudják közölni a számokat.
A magyarországi városok gyönyörűek, de nem mindenki tudná elhelyezni őket a térképen.
Ezeréves múlt és negyvennapos jelen.
Neked mennyire mennek ezek a földrajzi alapismeretek?
Az Országgyűlés még tavaly nyáron döntött a módosítás mellett.
Az egész országban elérhetővé tenné a tömegközlekedést.
Az ország földrajza számos érdekes kérdést tartogat.
Játékos formában tesztelheted az ország megyéivel kapcsolatos tudásod.
Jelentős változások jönnek az ügyeleti rendszerben.
A Magyar Közút által üzemeltetett táblák száma a 700-at is meghaladja.
A miniszter a javaslattal még nem találkozott, de az átnevezést inkább szimbolikusnak tartja.
El tudod dönteni, hogy melyik megyében van a kvízben szereplő tíz város?
Mennyire ismered kis országunkat? Nagyon? Akkor most figyelj!
Magyarország közigazgatási térképén nem mindenki igazodik ki könnyen.
Ha tudod, melyik megyénknek mi a székhelye, illetve azt is, hogy mivel határos, a kisujjadból kirázod ezt a kvízt.
Kétmillió ember lenne gondban, ha rendelési időn túl hirtelen fájni kezd a foga.
Nézze meg, hogy eléri-e a megyei átlagbért.
Nem is olyan egyszerű felidézni a megyeszékhelyeket. Vagy mégis?
A Mi Vidékünk projekt következő állomása Vas megye. Kíváncsiak voltunk, mit tudnak róla a fővárosban élők – és kiderült, hogy szinte semmit.
A magyarországi megyéket bemutató cikk- és videósorozatunk első állomása Zala megye. Arra voltunk kíváncsiak, mit tudnak róla a nem Zalában élők.
Mennyire vagy képben a megyékkel és a városokkal? Most tesztelheted tudásod.
Ha átlagos fizetéssel és 50 négyzetméteres átlagos lakással számolunk. Nógrádban 3 év is elég.
Egyhangúlag határoztak Lázár ötletéről.
Egy cikkben az összes eredmény.
Végignéztük az országos listás szavazásokat, hogy 1990-tól kezdve melyik párt kapta a megyékben a legtöbb szavazatot a választásokon. Volt olyan megye, ami a hét választás alatt ötször váltott színt.
Itt a tételes lista, hogy hol lesz ellenőrzés biztosan.
Átnevezhetik Pest megyét, nézze meg, hogy nézne ki a magyar megyetérkép, ha minden más megye is visszakapná régi teljes nevét. Hello, BATZG-megye!
Itt tényleg egy mesében járhatsz.
Itt tényleg egy mesében járhatsz.
Továbbra is hatalmas a bérszakadék Magyarországon.
Vajon hány kérdésre tudsz válaszolni? Töltsd ki a kvízt!
Ismered a megyeszékhelyeket?
Az országjáráson az EU-s pénzek felhasználásáról fog egyeztetni.
Gyula és Csaba, Szeged és Vásárhely, Sopron és Győr: egy rakás helyen indulhat újra a vetélkedés a szomszédvárak között a megye vezetéséért. Térkép és sztorik, történelem kontra lakótelep: címverseny a megye I.-ben.
A főpolgármesterségért Tarlós István vezet, Szegeden Botka László az első, de még csak a szavazatok töredékét dolgozták fel. Az MSZP-ben azt várják, hogy ma mélypontra süllyednek. Most törik a fejüket az új politikán. Bálint Antónia és Juhász Péter is szelfizett a szavazófülkében.