Autós üldözés volt Győrben, videó készült róla
„Az ilyen jellegű menekülések amellett, hogy veszélyesek, nem szoktak eredményre vezetni.”
„Az ilyen jellegű menekülések amellett, hogy veszélyesek, nem szoktak eredményre vezetni.”
Az esetről videó is készült.
A közúti autóversenyzők helyből 3 év felfüggesztettet érdemelnének.
Pszichológiai vizsgálathoz kötné a szakértő a jogosítványt.
A való életben legtöbbször megállunk az anyázásnál és a mutogatásnál, ám a Balhé című minisorozat jóval tovább viszi a közúti konfliktusokat.
Abból semmi jó nem fog kisülni, ha a volán mögött próbáljuk megteremteni a máshol hiányzó respektünket, társadalmi elismertségünket.
A traktortüntetést szervező politikus „mocskos állatoknak” nevezte a rendőröket.
Úgy tért vissza saját sávjába, hogy autóját szándékosan a másik járműnek kormányozta.
A felnőttek ostobasága gyerekeik életét veszélyeztette.
Közúti veszélyeztetéssel és hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják.
Két elborult manőver két nap alatt, csak a szerencsének köszönhető, hogy nem lett baj.
A kisteherautó sofőrje besorolt a busz elé, majd beleállt a fékbe. Ugrott a jogsija.
Sőt akad olyan oktató, aki szerint az autójukat is el kellene kobozni.
A 76 éves férfi ellen közúti veszélyeztetés miatt indult eljárás.
Van igazság! A bunkó közúti magaviselet nem marad megtorlatlanul.
Közúti veszélyeztetés a vád.
Nem egyedi az eset.
A „megleckéztetett” busz nem is tudott időben megállni.
Akár három évet is kaphat a Baranya megyei közúti veszélyeztető.
Hajmeresztő jelenetek.
Nem BKK-busz és a Bentley esete az első, ezért bemutatunk néhány korábbit és szakértővel elemezzük a fájdalmasan népszerű közúti veszélyeztetéseket.
Családi egyterűt, 3-as metrópótló buszt, sőt még traktort is befenyítettek már, akik előszeretettel tanítanának móresre másokat. De mi az ok?
Egy R8 sportkocsival próbált meg leszorítani egy furgonost az M0-ás csomópontjában. Pechjére videó készült az egész jelenetről.
Az enyhe büntetést is tovább puhítaná a hátulról villogó, büntetőfékező és a lassabb autót leszorító Audi R8 vezetőjének ügyvédje.
A rendőrség és a különböző csatornák is sorra osztják meg a felvételeket a szabálytalan és veszélyes manőverekről. Utánajártunk, mi játszódik le közben a büntetőfékezőben, a belső sávban tötymörgőben, és mit mond a KRESZ, meg a Btk.
A baleset után mindketten megálltak, de az autós végül elhajtott. Közúti veszélyeztetés miatt indítottak ellene eljárást.
A Nissan vezetője ahhoz az eszközhöz nyúlt, amiért börtön jár, ha túléled az ütközést.
Kis híján csúnya baleset lett a vége. Közúti veszélyeztetés gyanújával indult nyomozás.
Többszörösen szabálytalankodva ütött el majdnem egy gyalogost egy sofőr. A manővert valaki rögzítette, és a rendőrséghez fordult. Mégsem magától értetődő az ügy.
Megy a sok ostoba az autópályán a másiktól 4-5 méterre, kilónyolcvannal tolná le a többit, mert ő jobban siet. De mit nyer, és cserébe mit veszíthet?
Ütötték, autóval üldözték, zaklatták a válás után. A fiú a traktorokat akarta megszerezni az anyjától.
Félig szándékos volt a pálfai férfi manővere.
A következő történetben mégis ő járt a legrosszabbul.
Közúti veszélyeztetés miatt körözték B. Tamást.
A sofőr egy balatonakarattyai útzárnál döntött úgy, továbbhajt, de végül visszafordult.
Így válik fegyverré az autó egy őrült kezében. Elmondjuk, mire számíthat a sofőr, aki ma reggel majdnem megölt néhány embert a 6-os úton.
Satufékezett egy szabályosan közlekedő autós előtt, ami a szalagkorlátnak csapódott. Elhajtott, de később maga jelentkezett a rendőrségen.
Nagykállónál, egy felüljáróról dobták le. Szerencsére nem sérült meg senki.
Autójával felhajtott a járdára és gázolt.