Ambrus Attila 20 évvel fiatalabb felesége nagyon szép nő: Réka szemei igézően kékek
Ambrus Attila esetében ritkaság, hogy feleségével közösen szerepeljen a tévében. Most együtt adtak interjút.
Ambrus Attila esetében ritkaság, hogy feleségével közösen szerepeljen a tévében. Most együtt adtak interjút.
„Nagyon jól haladunk ezzel a kis boltunkkal” – újságolta el.
Csütörtöki Instahíradónkban is összefoglaltuk, hogy mit osztottak meg magukról a külföldi és hazai hírességek.
Még egy sorozat is szerepel közöttük.
Tokaj önkormányzata mindent cáfolt.
Nem először vált nemkívánatos személlyé.
A Viszkis szerint az elkövető hónapok óta készülhetett a robbantásra.
Egyfolytában kapja a felkéréseket.
Hamarosan kiderül, milyen munkát fog bent végezni a zenész.
Összeszedtük az 1990-es évek legfontosabb mozzanatait, melyek meghatározták az évtizedet nekünk, magyaroknak.
Ambrus Attila nem mindennapi szakmát űz, családfenntartóként nagy a felelőssége.
Bevallotta, hogy sokat dolgozik, és ezért gyakran néz a pohár fenekére.
Ambrus Attila kislánya túl hamar árulta el a megfejtést a vetélkedőben, mindenki mosolygott az édes apróságon.
Keddi Instahíradónkban még: Ambrus Attila 11 éve szabadult a börtönből, Stohl András döbbenetes előtte-utána fotót posztolt.
Az épület elődje látta Lenkey 80 huszárját, a mostani a Viszkis szökését is.
A keramikus szerint a csatornát minősíti, ami történt.
Ambrus Attila két gyerkőcével készített videót a közösségi oldalaira. A friss felvételen látszik, mennyit nőttek.
Olvassa el ma is reggeli hírösszefoglalónkat!
Minden bevételt Natinak és Emmának adna.
A börtönévek alatt hozzászokott a spártai élethez.
Hírösszefoglalónkban olvashat még Liptai Claudiáról, Ambrus Attiláról, Ábel Anitáról, Krizsán Liliről és VV Béci feleségéről.
Igyekszik másképp nevelni a gyerekeit, mint ahogyan vele bántak kiskorában.
Hírösszefoglalónkban olvashat még Stohl András újszülött gyermekéről, valamint Varga Viktorról és kedveséről.
Ambrus Attilának az Esztergom melletti, festői szépségű Búbánatvölgyben van egy szép kertes háza és egy hétvégi telke.
Gyermekeinek és családjának a legjobbat akarja nyújtani, emiatt teszi le az alkoholt.
A saját bőrén tapasztalja az idő múlását.
A dutyiban a Viszkis szerint pofonok várják a celebet.
Ambrus Attilát felesége 2019-ben ajándékozta meg egy kislánnyal, másodjára, 2021-ben kisfiuk született.
Ami akkor volt, azt a Benny Hill Show-ban lehetett volna mutogatni.
Az egyik vendéglátó a Viszkis lesz.
A Viszkisként hírhedtté vált rabló szerint valaki úgyis hibázik, mindenkit elkapnak.
Novemberre várják második gyermeküket.
Ambrus Attila és felsége a második gyermeküket várják, akinek már a nemét is tudják.
Tovább húzódik Schoberték DVD-zenés pere, Ambrus Attilát kitiltotta a veresegyházi piacfelügyelet, Gáspár Evelin pedig legalább felvállalja.
Pintér Tibor új külsővel szerepelt ma a Reggeliben: hosszú szakálla és haja van. Plusz megvolt Istenes Bence első focimeccse és egyéb érdekességek.
Ambrus Attila elé Réka rengeteg próbatétel állított.
Szabó Zsófi nagymamáktól kapta a legdurvább beszólásokat, és nézze meg, le tud-e nyomni Hajdú Péter 25 fekvőtámaszt!
Férfias beszélgetés érzelmekkel és könnyekkel.
Újraindul az Összezárva című műsor, és Hajdú Péter elmeséli, miért haragudott meg rá anno a Viszkis, és hogy miért tartott az interjútól Tóth Andival.
A bankrabló több mint 20 méter magasból jutott az utcára, mindkét bokája kiment.
Ambrus Attila és Réka irigylésre méltó idillben élnek.
Ambrus Attila kislányától elolvadtak a versenyzőtársai.
Ambrus Attila szerint parasztként viselkedett a Farm VIP-ben, Pataky Attla távgyógyítással küzd Balázs FEcóért, Kis Grófo pedig szintén koronavírussal küzd.
Ambrus Attila nem vette jó néven, hogy csapattársa csalással vádolta meg.
Bochkor Gábor pedig Sebestyén Balázs házasságát szomorúzta le, Nagy Alekosz pedig arról beszélt, hogy elfogyott a pénze, visszament biztonsági őrnek.
Ambrus Attila a szabadulása óta csak kétszer járt bankban, akkor is lefagytak a rendszerek.
November 15-én kezdődik a TV2 új realityje, a Farm VIP, ahol összesen 14 celeb mutathatja meg, mennyire áll helyt a farmon. Fotók!
Kiderült, ki lesz a TV2 november 15-én induló kalandreality-műsorának 14 szereplője.
Annak idején eladta a jogokat az egykori bankrabló, de most részt követel belőlük.
Ambrus Attila azt mondja, nem a markát tartja, de azért nem tartja igazságosnak, hogy más milliókat keres az ő életével. Hírösszefoglaló.