A bajorok a Slovan Bratislavát fogadják hazai pályán, abban a reményben, hogy egy nagyarányú győzelemmel akár a legjobb nyolc közé is bekerülhetnek még. Ehhez mondjuk több másik meccsen is számukra kedvező végeredmény kéne szülessen... Mindenesetre az első lépést megtették ebbe az irányba Harry Kane-ék. Thomas Müller volt eredményes Joshua Kimmich átadásából.
A Bayern ebben a pillanatban a 10. helyen áll. A Slovan a mezőny egyetlen pont nélküli csapataként a 36.
A továbbjutásról nagyban határozó összecsapáson Bradley Barcola talált be a 7. percben, ezzel távolodik a veszélyzónától a PSG.
Villámrajtot vett az Aston Villa, amely hat perc után már 2–0-ra vezet a Celtic ellen. Morgan Rogers duplázott rövid idő alatt. Ezzel a birminghamiek pillanatnyilag a legjobb nyolc között vannak a tabellán.
Az Inter is vezet a Monaco ellen. A milánóiak büntetőből voltak eredményesek a 4. percben Lautaro Martínez találatával.
A franciák a Feyenoord ellen vezetnek Oszam Sahraui révén, ezzel jelenleg a nyolcadik helyen állnak a tabellán, de vezet Salzburgban az Atlético is, amely így a negyedik.
Útjára indult a labda a Girona–Arsenal mérkőzésen is. Mint jeleztük, a házigazda kezdőjében ott van a debütáns Yaakobishvili Antal, aki 20 évesen az első BL-mérkőzését játszhatja.
Kezdőként kap bizonyítási lehetőséget a Gironához hasonlóan ugyancsak biztos búcsúzó RB Leipzigben Orbán Willi is. Gulácsi Péter ugyanitt kispados. A németek a Sturm otthonában szerepelnek.
Szoboszlai Dominik, mint korábban írtuk is, nem utazott el a Liverpoollal a PSV Eindhoven elleni mérkőzésre.
Kezdőként mutatkozhat be Európa első számú kupasorozatában az U21-es magyar válogatott bekk, Yaakobishvili Antal. A védőt foglalkoztató Girona a Bajnokok Ligája ligaszakaszának utolsó fordulójában – biztos kiesőként – a már garantáltan kiemelt, így a tavaszi playoffkört elkerülő Arsenallal mérkőzik hazai pályán.
A 2024-es év hajrájában pocsék szériába kerülő angol csapat a már kieső, 25. helyről várja a kezdő sípszót. Azért Pep Guardioláknak nincs lehetlen küldetésük: ha megverik otthon az FC Bruges-t, biztosan bejutnak a playoffba.
A 9–24. helyezettek számára egy plusz kör van a nyolcaddöntő előtt, itt a 9–16. helyezettek lesznek a kiemeltek, így ők játszhatják hazai pályán a visszavágót.
A legnagyobb sztárjait az utolsó fordulóban pihenteti az angol élvonal listavezetője, mivel eddigi hét meccsét megnyerve már fixen bejutott a nyolcaddöntőbe.
Így zárul a ligaszakasz:
Szerda 23 óra körül véget ér a Bajnokok Ligája 2024–2025-ös idényének ligaszakasza, tartsanak velünk a nyolcadik forduló élő eredménykövetésével!