Index Vakbarát Hírportál

Térkép, Galéria, Videó
Ez a poszt a következő Percről percre része:

Orbán: Ismét magyar mű van születőben

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Évértékelő XV.

    Péntek délután tartja hagyományos évértékelő beszédét Orbán Viktor Budapesten, a Millenáris Teátrumban. Ez lesz a kormányfő tizenötödik értékelője. A Fidesz elnöke 1999 óta minden év elején értékeli az elmúlt időszak eseményeit.

  • Európa nem remél

    Pont a miniszterelnöki évértékelő napján, pár órával Orbán Viktor beszéde előtt hozta nyilvánosságra az Európai Unió idei prognózisát Magyarország gazdasági kilátásairól. Míg a kormány egy százalékos növekedést vár, Brüsszel 0,1 százalékos visszaeséssel számol. Ehhez képest a beszéd helyszínén kiírt jelszó szerint "Magyarország jobban teljesít".

  • Bajnai Gordon két hete szintén a Millenáris Parkban tartott évértékelőt. Igaz, az inkább csak a nevében volt évértékelő, sokkal inkább klasszikus kampánybeszédről volt szó - Bajnai akkor jelentkezett be eddig a legnyíltabban az ellenzék vezetőjének szerepére.Vitára hívta Orbánt, meghirdette a remény koalícióját, üzent a külföldre költözött magyaroknak és az MSZP-nek is. A beszédről szóló riportunkat itt olvashatja, alább pedig videónk látható.

  • Gyurcsány és Bajnai már értékeltek, Orbán most fog, Mesterházy már csak márciusban. De ez a szavazás úgysem a tényekről, csak az érzelmekről szól, hajrá!

    Kié lesz az év évértékelője?

    • 1976
      Mesterházy Attila
    • 1600
      Bajnai Gordon
    • 1581
      Orbán Viktor
    • 709
      Gyurcsány Ferenc
  • mint a megelőző években volt. Még csak a beszéd helyszíne, a Millenáris sincs teljesen körül zárva.

  • élő zongoraszó kíséri a miniszterelnököt. Illetve egyelőre csak a gyülekezőket szórakoztatja a nézőtér közepén felállított elektromos hangszerén előadott áruházi lounge muzsikával, azt nem tudjuk, hogy a beszédnek is lesz-e zenei aláfestése.

  • „Ha így folytatjuk, egy év múlva nem Bajnai Gordon vagy Mesterházy Attila lesz a miniszterelnök, hanem Orbán Viktor" - mondta ezen a héten évértékelő beszédében Gyurcsány Ferenc, aki az ellenzéki összefogás mellett érvelt. Beszédéből mégsem ez maradt meg leginkább, hanem az, hogy az újnácik, az önkényuralom és Orbán Viktor folyamatos emlegetésével halálra rémítette hallgatóságát. Az eseményről készült, felháborítóan manipulatív, de tagadhatatlanul szórakoztató videónk:

  • megérkezett Orbán Viktor. Balog a Magyar Polgári Együttműködési Egyesület - ez szokta felkérni Orbánt az évértékelésre, akár miniszterelnök, akár nem - nevében, aztán hivatalosan is üdvözölte a miniszterelnököt. "Becsületbeli ügy, hogy milyen országot hagyunk magunk után" - mondta, majd arról beszélt, hogy "nekünk is van pénztárcánk, ami meg is marad, ha jó helyeken járunk [...] de mindenekelőtt van hitünk". Ez a hit pedig arról szól, hogy a változásoktól jobb lesz.

  • Nem csoda. Ő már tudja, mi lesz az a húzás, ami ha bejön, Orbán újra kétharmaddal nyer. Itt van Fekete György is.

  • "Hozzákötve ehhez a röghöz, ami nekünk az anyaföld, a hazánk. Nekünk ez a rög. Ez a röghözkötés" - mondta még Balog. "Nem szabad engedni, hogy bárki elcsúfítsa Magyarország vonzó arcát" - mondta még, és azt is, hogy legyen bármilyen sok a kenyér, keresztény kultúra nélkül nem lesz jobb az élet. Aztán arról beszélt hosszan, és ez nem vicc, hogy Balog, a poglári egyesület elnöke sokszor vitatkozik Baloggal, a miniszterrel, hogy miért nem magyarázza el rendesen a változásokat a kultúrában, egészségügyben és az oktatásban.

  • Tőle szokatlan barackszínű nyakkendőben.

  • 90 300 gyermek jött világra 2012-ben, több mint kétezerrel több, mint egy évvel korábban - kezdte az első konkrét adattal a miniszterelnök. "A kisbabáknak kedvük támadt megszületni" - mert a jövő tartogat valami bíztatót. Lehet, hogy 2013 végre az emelkedés éve lesz? - teszi fel a költői kérdést, viszonylag bátran azután, hogy 2011-et és 2012-t is nevezte már így a kormányzati kommunikáció, de ez általában mindig egy évet csúszik.

  • "Az elmúlt száz évben azt kellett látnunk, hogy a magyar gazdaság  olyan, mint Déva vára" - mondta, majd az estéről reggelre leomló vár történetét ismertette röviden. Megtudtuk azt is, hogy a magyarok 43 százaléka azonosítja az irodalommal a kultúrát, míg az európai átlag csak huszonvalamennyi, akármit is jelentsen ez. Aztán arról beszél, hogy a megvalósult szocializmus egy munkatábor és egy szot-üdülő keresztezése volt. Legutóbb pedig az omlott össze - az elmúltnyolcévben - amit Orbánék 2002-ig felépítettek. Szerinte a szocialisták felrúgták azt a megállapodást, hogy nem fognak hitelből finanszírozni jóléti kiadásokat. "Hogy katonásan mondjam, ez az ígéret 2002-ig be volt tartva".

  • A magyar gazdaság 2008-as összeomlása mögött az áll, hogy a szocialisták felrúgták azt a megállapodást, hogy nem veszünk fel külföldi hitelt szociális kiadásokra. Tudom, ezt már elmondtam százszor, mondja Orbán, majd elismétli a viccet, amit már ceglédi beszédében is elmondott. Rögtön idézzük!

  • Íme a kedvenc vicce, amit elsütött már Cegléden: „Az aranylakodalmon az asszony kérdezi az embert, hogy miért nem mondja soha azt, hogy szeretlek. Mire a válasz: már mondtam egyszer, ha változás lesz, szólok".

  • Az Európai Unió aktuális előrejelzései nem zavarják meg Önöket, a költségvetési hiány alakulását még nem találták el egyszer sem - nyugtatja meg hallgatóságát.

    Sokan úgy nézik a dolgokat, ahogy vannak, és azt kérdezik, miért. Sokan úgy nézik, ahogy lenniük kellene, és azt kérdezik, miért ne - és nekifognak. Ők Márai tanítványai Orbán szerint, így születnek a nagy művek. A magyar ember a nehéz időkben is képes alkotni. Sakkozógép, dinamó, golyóstoll, olimpiai aranyak, matematikai Nobel-díj - sorolja érdemeinket. Megemlíti Széll Tamást és az A38-at, valamint azt, hogy a szakmunkás Európa-bajnokságon is nyertünk, például bútorasztalos-számban. Az online pornó-teljesítményünket sajnos nem dícsérte meg.

  • Közös nagy művünk volt a honfoglalás is, tudjuk meg, ahogy Szent István államalapítása, a tatárjárás után lerombolt ország újáépítése és a török megállítása. És még 48, és még 56. "És most úgy áll a helyzet, hogy ismét magyar mű van születőben" - mondta Orbán, aki szerint ezt ugyan szerényen kell mondanunk, "de mondanunk kell". Aztán megszállókról beszélt, akik között ott vannak "a nemzetközi pénzügyi körök, bankok" is. De 2010-ben "elhatároztuk, hogy ha nem kopogtat be hozzánk a lehetőség, vágunk magunknak egy ajtót". Egy olyan Magyarországot, ahol az emberek reggel felkelnek és megkeresik a munkát.

  • A gondolatmenetet azzal a sokat ismételt állításával folytatja, hogy Magyarországon évekig jobban meg lehet élni segélyekből, mint munkából. De jött a Fidesz, és "végre nem azt csináljuk, amit mások várnak el tőlünk". "Udvariasan, de határozottan figyelmen kívül hagytuk" amit mondanak, mondta, majd Mark Twaint idézte az orvosról, a patikusról és a betegről, aki végül a csatornába önti a gyógyszert, mert élni akar. Ezen az egybegyültek kacagtak.

  • "Aki fél, azt megharapja a kutya, ledobja a ló. Gyáva népnek nincs hazája" - folytatta Orbán. A magyarok szerinte 2010-ben belátták, hogy a megalázkodás nem megoldás, hanem maga a probléma. "Új időszámítás vette kezdetét, és azóta mindent véghez vittünk, amiről a gyengeség hívei azt mondták, nem lehet" - mondta.

  • Magyarország jobban teljesít – írja a mikrofonállványon elhelyezett kis felirat. Nem tudom, kinél vagy minél vagy miben, de a gazdaságban egészen pontosan így teljesítünk – jobban, valóban, a ciprusiaknál, portugáloknál, görögöknél:

     
  • Valóban elsikkadt a hír, hogy tavaly októberben a fiatal szakmunkások Európa-bajnokságán a 24-ből az ötödik helyet szereztük meg. Íme az eredmények: egyéni aranyérem: épületasztalos, bútorasztalos, csapat: "információs és kommunikációs technológiák”, mechatronika, faipar.

    Ezüstérmes lett a virágkötő csapatunk, bronzérmet szereztünk a fodrászok, a karbantartó-tisztító specialisták, a felszolgálók, továbbá az ács és a szakács-felszolgáló csapatok versenyében. Részeletek, nevekkel, és az eredménylista.

  • "Olyan országot építünk, ahol az emberek nem külföldiek hasznára dolgoznak és senki nem kényszerítheti rá az érdekeit a magyar emberekre."

    1990-ban szabadsággal és piacgazdasággal kezdtük, és a szakadék szélén végeztük 2010-ben Orbán szerint.

    A nemzetek közötti verseny ereje elsodorja azt, aki nem rendelkezik világos jövőképpel. A mi mestertervünk szerint - és itt egy felsorolás kezdődött a következő húsz év teendőiről  megszüntetjük országunk pénzügyi- és energiafüggését. Megmentjük a devizaadósokat és mindenki talál majd munkát itthon, aki keres. Tízezer exportáló, versenyképes , tizenöt magyar multi lesz majd, közben ötven százalék lesz az államadósság. Egyetemeinket bevisszük a legjobbak közé, többet költünk majd az innovációra, és visszatérünk a kultúrnemzetek közé. Világnemzetet építünk, az életszínvonal meghaladja majd az európai átlagot.

  • Épp ellenkezőleg, bár a miniszterelnök szerint ez a mestertervük egyik alapvetése.

    Ehhez képest épp tíz napja adtunk el külföldi befektetőknek 3,25 milliárd dollárnyi devizakötvényt, emellett hatályos az a törvény – már csak a miniszteri rendeletre várunk –, amely értelmében 250 000 eurós letepeledési kötvényeket adnánk a külföldieknek. És hát hogy a program nem halad tökéletesen, azt jelzi, hogy tavaly decemberben történelmi csúcsra, 5000 milliárd forint fölé emelkedett a külföldi tulajdonban lévő forintállampapír-állomány értéke.

  • Az idézetek körében Ronald Reagan következett. "Két dolgot utálok, az inflációt és a kommunizmust. Ezekkel kezdjenek valamit". Taps. Pedig Orbán szerint ennél neki nehezebb dolga volt, mégis sikerült neki. De ez nem csak az ő sikere, hanem az ország sikere. "Az ellenzék sikere is. Tudom, hogy nehéz a nemzeti gondolatot becsempészni az internacionalizmuson nevelkedett hajuk alá, de meg kell tanulniuk, a pártjaik lehetnek ellenzékben, de a haza nem" - mondta, majd arra bíztatta őket, hogy durcáskodás helyett ők is húzzák a lapátot a gályán. Ezután a rezsicsökkentés következett, és még következni is fog, mert jövőre tovább csökken majd a rezsi. Ezután arról beszél, hogy soha ennyi uniós forrást még nem harcolt ki kormány - ami vagy így van, vagy nem.

  • Az elmúlt három évben unásig ismételt intézkedéseken - családi adókedvezmény, nyugdíjvédelem, munkahelyvédelem, bérkommandók - ismertetése zajlik. Újdonság percek óta nem hangzott el.

  • lényegében azt, hogy az egykulcsossá tett szja-rendszer és az adójóváírások kivezetése rontotta az alacsonyabb keresetű bérből és fizetésből élők helyzetét.

  • A reálbér folyamatosan emelkedik, már bruttó 223 ezer forint. Igaz, szerinte a közmunkások nettó 47 ezer forintja is 73 ezer forint. Bruttóban tényleg. Szó van még a rendőri létszám növeléséről is - ez is 2011-ben beváltott 2010-es ígéret. Újdonság, hogy Orbán szerint a kábítószercsempészekkel kell felvenni a harcot, meg azokkal, "akik vörös alsónadrágjukat narancssárgára cserélték". Ki tudja miért, ekkor a kamera Martony János külügyminiszterre váltott.

  • A közfoglalkoztatottak átlagkeresete minden ellenkező híresztelésekkel szemben meghaladta a 73 ezer forintot, mondta a kormányfő. Orbán Viktor feltehetően ezzel a szimbólummá vált 47 ezer forintos közmunkásbérre gondolt. Annál a 73 ezer látszólag valóban 25 ezerrel több. Csakhogy a kormányfő diszkréten összemosta a nettót a bruttóval: a 73 200 forintos átlagos bér bruttó, amiből a közmunkás kezébe 47 946 forint kerül, a többi 25 254 forint az államnál landol.

  • Például Balázs Péter, Andy Vajna, Bencsik András, Juhász Előd, Balázs Fecó. Ők nem elsőbálozók. Kovács Zoltán volt újpesti válogatott talán igen.

  • Az elmúlt hatven év legnagyobb egészségügyi fejlesztését hajtott végre Magyarország, aztán a START-munkásokat méltatta.

    Nem mindenki örül a sikerünknek Orbán szerint - főleg azok nem, akik éveken át hasznot húztak az ország gyengeségéből és vissza akarják vinni az országot a múltba. "Nem felejtjük el, hogy kik adósították el az országot és kik vettek el el egyhavi nyugdíjat. Együtt tették tönkre az országot" - idézi szó szerint a Civil Összefogás Fórum szövegeit a közönség nagy örömére.

Rovatok