A kék oszlopok az adott szakaszon mért aktuális vízállást mutatják, a vörös oszlopok a folyó ottani legnagyobb vízállását.
A Duna vasárnap délután tetőzött Budapesten, az árhullám most dél felé halad. Fotóriporterünk nyakába vette az országot, hogy megnézze, hogyan készülnek az árhullám tetőzésére Budapesttől délre.
Írja meg tapasztalatait vagy küldjön fotót erre a címre: tema@mail.index.hu
Befolyt a felhőszakadás vize a Frankel Leó út 21-23-ba, ami egy 100 évnél is idősebb ház. Aztán lecsorgott a pincébe. Most telefonáltak, hogy lezárják az áramot. A hatemeletes házban 170 lakás marad áram nélkül. Az ORFI Lukács-fürdőben levő részlegét ma délelőtt átköltöztették a másik épületbe. A Közép Európai Gazdasági Főiskola mélygarázsában levő autók "tökig" állnak a vízben, mert szivattyúzni egyenlőre nem lehet.
- számolt be a nehézségekről Sándor.
Győrújfalun a töltést erősítik, mivel a gát átázott és több helyen szivárog. Mecséren kotrógépek és szállítójárművek segítségével építik a kavics nyomópadkát. Zselykepusztán a földtöltés a magasításoknál néhány részen átázott, a szivárgások megszüntetésén és a bordás megtámasztások kiépítésén dolgoznak az árvízi védekezők. Buzgárok ellen küzdenek Vámosszabadinál is. Az 1-es főút egy szakaszán, a 19-es főút és a Győrszentiváni kertváros között elkészült a nyúlgát. (MTI)
A Szentendrei út nyugati keleti részén a vasúti töltés mellett a Pók utcánál már kiöntött. Ami gáz, a nyugati részén az Aquincumi amfiteátrum melletti részen van egy gyaloghíd a szétszedett vasúti híd lábánál a hévsineknél, amit lassan ellep a víz. A gát tetejéig csak kb. 20-30 cm. van. Jelenleg katonák erősítik a töltést. Az egyik vízügyes szerint, ha átcsap a töltésen, akkor néhány utcába (Rozália déli része, Aranyalma, Gladiátor déli része) betörhet a víz. A kaszásdűlői részt jól védi a vasúti töltés, de a patak északi része az gázos. Van valami suttogó propaganda a környéken, hogy menni kell esetleg éjszaka gátat erősíteni, emelni. Buzgárok mindenesetre vannak, és a Mocsáros dűlőben is emelkedik a belvíz, néhány mélyebben fekvő udvarban bugyog fel a víz. Régen egyébként itt volt a Duna meder.
- számol be az Indexnek László.
A Duna vízszintje Százhalombattánál délutánra meghaladta a 2002-ben mért eddigi legmagasabb, 860 centiméteres értéket, a szakemberek 864 centiméteres vízállást jelentettek. A 885-895 centiméteres tetőzést hétfő éjjelre várják. A város 955-960 centiméter koronájú védműveket épített az elmúlt napokban. (MTI)
Hiába a sok megpróbáltatás, a miniszterelnök jó kedvű és vicces. Még Farkas Flórián romavezető ölelgetéséhez is van kedve a gáton.
Győrnél kora este tetőztek a folyók, legmagasabb vízszintjük megegyezik a prognosztizált magassággal, írta közleményében Borkai Zsolt, Győr polgármestere. Nagybajcsnál lassú, de folyamatos a Duna vízszintjének csökkenése, ami a Mosoni-Duna és a Rába esetében is csekély mértékű apadás kezdetét jelentheti. Kisebb átszivárgások vannak bizonyos helyeken, de a vízügyi szakemberek szerinte urai a helyzetnek. A polgármester arra kéri a győrieket, hogy továbbra is figyeljék a híradásokat, hiszen önkéntesekre több helyen is szükség van.
A honvédelmi miniszter facebook-bejegyzésében Nagy Imre legendássá vált szavaival jellemezte a magyar katonák árvízi helytállását:
Tartjuk a gátakat minden erőnkkel. "Csapataink harcban állnak, a Kormány a helyén van"
Az idézőjel miatt valószínűtlen a véletlen egybeesés. A mártír miniszterelnök 1956. november 4-én rádióüzenetben tudatta, hogy „ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” Mint ismeretes, '56-ban 2652 magyar esett el, és nagyjából negyedmillió menekült nyugatra. A 2013-as árvíznek egyetlen magyar áldozata sincs.
Csepelen az árvízi területen megjelentek a csaló katasztrófavédők, akik a katasztrófavédelem, az önkormányzat vagy az árvízi védekezésben résztvevő szervek, cégek képviselőinek adva ki magukat ellenszolgáltatás fejében szippantást és egyéb szolgáltatásokat ígérnek a lakóknak, jelentette a helyi védelmi bizottság. Arra kérik a csepelieket, hogy ne engedjék magukat félrevezetni, figyeljenek értékeikre és hívják a rendőrséget, ha hasonlót észlelnek.
Erdészek is segítik az árvízi védekezést utak tisztításával, munkagépekkel, de volt olyan erdőgazdaság, amelyik vadhúst ajánlott fel a gátakon dolgozók ellátására, írta honlapján az Országos Erdészeti Egyesület (OEE).
Még erősítik a védműveket, nagyon bíznak benne, hogy meg tudják tartani a gátat, mondta tudósítónknak Nagy Imre Attila, Győrújfalu polgármestere. Voltak veszélyes pillanatok, de ezeket sikerült átvészelni, és a buzgárokat is megfogták. Elindult az apadás, eddig 5 centivel csökkent a víz szintje, de a helyzet még mindig nagyon veszélyes. Kb. 150-160 centit kellene csökkennie a vízszintnek, hogy elérje a régi gát magasságát, akkor lélegezhetnek majd fel. Ez még nagyjából két és fél, három napba telhet, addig a faluból kitelepített emberek sem térhetnek vissza otthonaikba.
Állomásnév | Aktuális vízállás | Tetőzés magassága (cm) | Tetőzés időpontja | Eddigi legnagyobb vízszint | Legnagyobb vízszint éve | |
Nagybajcs | 894 | ↓ | 907 cm** | jún. 7. 21:00 | 872 | 2002 |
Komárom | 845 | ↑ | 845±5 cm | jún. 8. este | 802 | 2002 |
Esztergom | 806 | ↑ | 810±5 cm | jún.8- 9. | 771 | 2002 |
Nagymaros | 739 | ↑ | 745±10 cm | jún. 9. reggel | 714 | 2006 |
Budapest | 869 | ↑ | 885±10 cm | június 9. este | 860 | 2006 |
Dunaújváros | 691 | ↑ | 750±15 cm | június 10. napközben | 742 | 1965 |
Dunaföldvár | 645 | ↑ | 710±15 cm | június 10. késő este | 703 | 1965 |
Paks | 808 | ↑ | 880±20 cm | június 11. | 872 | 1965 |
Dombori | 828 | ↑ | 900±20 cm | június 11. | 894 | 1965 |
Baja | 868 | ↑ | 970±25 cm | június 12. | 976 | 1965 |
Mohács | 830 | ↑ | 950±25 cm | június 13. | 984 | 1965 |
A boltosok, az éttermesek és a pincetulajdonosok keseregnek, sokan az utcán vannak.
Újpesten, az Északi Vasúti Összekötő után kifelé a Váci úton sávszűkítés van egy kb. 200 méteres szakaszon, végig homokzsákok az út mellett, jelentette tudósítónk. A Télikikötőben az úttal egy magasságban úsznak azok a sétahajó méretű és még nagyobb hajók, amik amúgy látszani se szoktak az útról. „Még kijjebb, az M0-s lehajtónál már nem engednek tovább a Váci úton Dunakeszi felé, csak a székesdűlői lakcímkártyámmal tudtam átjutni. Az út bal oldalán végig szinte az út magasságában van a Duna, Székesdűlőnél pedig teljes útzár, nem lehet továbbmenni Dunakeszi felé" – jelentette.
Dunaföldváron délutánra elkészült a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság által előírt magasságú gát, lakóház nincs veszélyben. Közel két kilométer hosszan építettek védművet 22 ezer homokzsákból, 215 ember dolgozott, többségük önkéntes, mondta Horváth Zsolt polgármester. Dunaföldvárnál a vízállás 647 centiméter, az előrejelzések szerint a folyó 730 centiméteren tetőzik, az ideiglenes gátat 750-re méretezték. (MTI)
Nem áll a 11-es úton a sor. Sőt, kifelé szinte semmilyen forgalom nincs. Most jöttünk be a Szentendrei-szigetről kocsival a III. kerületbe. Nem az első árvíz, amit megélünk a Dunakanyarban, de ennyire óriási még soha nem volt a Duna. És meg kell mondjam, a védekezés megszervezése és az összefogás is olyan, mint eddig még soha. A 11-es út Tahitótfalu-Leányfalu szakaszát például korábbi árvizeknél egyáltalán nem védték, nem érdekelt senkit, hogy ellehetetlenedik az élet. Most itt a bizonyíték, hogy ilyen hatalmas vízállás ellenére még mindig járható ez a szakasz!
– írta nekünk Tünde.
A BRFK közleményt adott ki, hogy mindenkit megnyugtasson.
Újabb forgalmi változásokról írt a BKK a Facebook-oldalán:
Élelmet és a védekezők kérésének megfelelően szúnyogriasztót visz az Ökumenikus Segélyszervezet a Győrújfalunál dolgozó több mint 250 embernek. A Győrújfaluról kitelepítettek segítésére a győrújbaráti parókián segítőpontot hoztak létre.
A mainál kisebb eséllyel, de vasárnap is elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok a déli, kora délutáni óráktól késő estig a Duna magyarországi szakasza mentén. Nagy területen jelentős csapadék nem valószínű, csupán egy-egy helyen lehet felhőszakadás (akár 20-30 mm csapadék), és a szél is több helyen megerősödhet. A hajnali 13, 16 fokról 27, 28 fokig melegszik fel a levegő. (OMSZ)
Táton, Nyergesújfalun, nem üdülőket hanem a „centrumban" lévő házakat veszélyezteti az ár!
– írta Judit, aki képeket is készített a helyszínen.
Az átszakadt tótfalui nyúlgátnál (a Dunakanyarban) van egy kis fejetlenség. A hídtól Budapest irányában van a nagy gát, az még tart, ott vannak az állami vízügyesek, az ő feladatuk ennek a felügyelete. Viszont a környező terület többi része az önkormányzaté, amire nem jutott már szakember. Ebből kicsi bénázás van, magyarosan megy a történet. De legalább mindenki nagyon lelkes. Vannak helyek, ahol az a baj, hogy vagy homok van, vagy zsák van. Közben az önkormányzat nem ad ki minden zsákot, vészhelyzetre hivatkozva. De hát kell ennél nagyobb vészhelyzet? A 11-es-en vannak részek, ahol már folyik be a víz. A helyi Tesconál keményen pakolnak, mert ártérben van.
- mondja Gábor.
Ugyan megkértek bennünket , hogy erről ne nyilatkozzunk, de... Nagymaroson hazazavarták a civileket, miután kiépítették a teljes védvonalat. Ma este befutott a honvédség, holnap pedig érkezik a belügyminiszter. Hivatalosan a katasztrófavédelem védte meg a várost, valójában több kárt okoztak, mint amit használtak. Kedd óta kint vagyunk a gáton, és lehetőleg ne beszéljünk róla... Az ész megáll.
- írta nekünk Zoltán.
Rekordok napja volt a szombati. A Duna vízszintje Budapestnél meghaladta a 860 centimétert, de mégsem alulről öntötte el hamarabb a várost, hanem a hirtelen eső okozott gondokat délután. A nap árvízi fotói:
A Batthyány téren már semmi probléma, 21:47-kor. Kicsit iszapszag van, de problémamentes
– írta Gábor. Már a Bem téren és a többi olyan részen sincs víz, ahol a felhőszakadás után felgyülemlett a csapadék. Ettől független a forgalmi korlátozások érvényben vannak, ezekről bővebben itt.
A XIII. Kerületi Dagály strandon átszivárgott a víz a gáton, de a medencéket még nem veszélyezteti. A strand is mintha üzemelne, a medencék rendesen megtöltve. Homokot lapátolni, zsákot pakolgatni órákon át elég megterhelő, de a több száz önkéntes, akinek a fele nő volt, pakolgatás közben kedélyesen ismerkedni kezdett egymással. Amennyit ehhez még a strand hangszóróiból szóló zene a háttérben hozzátett, arról az állami párválasztó kitalálói sem mertek volna álmodni. Szombaton a Dagály strandon ott volt a béke.
Ma próbáltam önkénteskedni, elmentem három barátommal Leányfalura előzetes egyeztetést követően (önkormányzati hivatalt hívtam). Amikor megérkeztünk, 15 perc várakozás után egy ember elirányított egy helyre egy 5-6 autóból álló csoportot, 5 perc után kiderült, rossz helyre. Másik irányba vissza, kiszáll mindenki, valamiért szalad előre az „irányító", nem értjük miért, 20 másodperc múlva eltűnik. Útközben nagy dugóba botlunk, ismerős (BM-es szervezésben indultak busszal segíteni) azt mondja, nincs lapát már, nincs mivel dolgozni. Elindulunk haza, visszafele az út mellett ledobva egy kupacba, gazdátlanul hever vagy 25 lapát, sehol senki. Hát, megpróbáltuk
– írta csalódottan Balázs.
Késő délutánig több mint száz árvízi fotót címeztek nekünk instagramon szombati felhívásunk után. Ezekből a fotókból gyűjtöttünk össze most egy galériát, de továbbra is várjuk képeiket instagramon az #arvizindex címke alatt, vagy a tema@mail.index.hu címen!
Nincs minden magyar a gátakon, az Attraction nevű budapesti árnyszínház tíz produkcióval verseng a brit Csillag Születik döntőjében a 87 milliós fődíjért. Ha megfáradt a zsákolásban, kattintson ide.
A vis maior keret terhére megkezdődik az árvízi károk felmérése azon önkormányzatoknak, amelyek védekezési költsége jelentősen meghaladja az önkormányzat költségvetési lehetőségeit, jelentette be a Belügyminisztérium (BM). A természeti csapások kárainak enyhítésére több milliárd forintos keret áll az önkormányzatok rendelkezésére. (MTI)