Ha elkezdett gyanakodni, talán nem biztos, hogy Vona, Orbán, Mesterházy és Szél Bernadett is ugyanazt értette szabadságon, akkor önnek jó a szimata! A szabadság ugyanis már 1848-ban is kettős jelentéssel bírt, az egyik jelentése az egyén autonómiája, a másik pedig a politikai közösség (a nemzet) önrendelkezése. A kétféle jelentés biztosít teret arra, hogy mindenki a saját politikáját magyarázza bele ebbe a valóban különleges történelmi eseménybe.
Pedig 1848-at azért tartják - teljes joggal - történelmünk egyik legcsodálatosabb eseményének, mert vezető alakjai képesek voltak egy programba gyúrni a szabadság két vonulatát. Itt van például Kossuth Lajos, aki az örökváltsággal kapcsolatos vitában így foglalta össze politikai követeléseit:
"Szabadság s alkotmányos jog minden magyarnak; nemzeti jólét, mely a szabadság gyökeréből hajtson; közös teherviselés különbség nélkül, s az alkotmányos szabadság közös élvezete, azon organikus formák kifejtése s a népképviselet kellékeihez idomítás által, melynek köszönhetjük, hogy él magyar, áll még Buda".
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
Egy súlykorlátokat meghaladó kamionnal kampányolt a Jobbik csepeli és soroksári képviselőjelöltje olyan utcákon, ahol szigorúan tilos kamionközlekedés. A kampánykamion átment Soroksárra, ahol egy szűk utcában megrongált egy ott szabályosan álló gépkocsit - értesült a Csepel.hu.
Eszerint április 4-én délután egy kampánycélokra átalakított, aktivistákkal és lufikkal teletömött kamion vonult végig egy felvezető autóval azokon az utakon, amelyeken szigorúan tilos a kamionközlekedés. A tiltás oka többek között az, hogy ekkora terjedelmű járművek fizikailag sem férnek el ezeken az utakon. Ennek lett a következménye, hogy egy soroksári utcában, a Hősök terénél a kamion nem tudott befordulni és összetört egy ott szabályosan várakozó BMW-t. Az eset körülményeit a rendőrség is vizsgálja.
A socialdaily.hu kiszámolta, hány forintot költhettek a pártok facebookos lájkokra. Abból kiindulva, hogy egy fizetett lájk átlagos költsége 0,83 dollár a nagy pártok és vezetőik összesen 87 millió forintot költöttek el hirdetésre a közösségi oldalon. Eszerint míg Mesterházy Attla kampánya 32 millió forintba kerülhetett, addig Vona Gábor népszerűsítésére 19,2, Orbán Viktoréra pedig 8,2 milliót költhettek. A Jobbik, a Fidesz és az Együtt egyaránt 10-12 milliót költhetett a párt lájkjaira.
A volt MSZP-s házelnök bizniszpártja forradalmasítja a kampányt: a nagymellű csajok mellett más kampányeszközöket is bevetettek, a Széll Kálmán téren ugyanis szórólapjaik mellé nagyítókat is osztogattak.
Nálunk máris szavazhat: melyik a legjobb a pénteken közzétett meghökkentő mozgósítóképek közül?
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a kiszabható maximális, 5 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a TV2-t a Jobbik kampányeseményeinek elhallgatása miatt. A testület pénteki ülésén a jogsértés megállapításáról és bírság kiszabásáról egyhangúlag döntött, a konkrét összegről pedig 16:3 arányú többséggel.
Az NVB-hez egy magánszemély fordult kifogással, és több konkrét műsorszámot is felsorolt, melyekben az ellenzéki pártok között a Jobbikot egyáltalán nem jelenítették meg.
A beadvány szerint a TV2 „rendre elhallgatja a jobbikos eseményeket és a Jobbikot, miközben szalagcímeivel, illetve felkonferálásukkal azt a látszatot keltik, hogy objektív és egységes tájékoztatást ad”.
Borbély Andrea, az NVB Jobbik-delegáltja az ülésen arra hívta fel a figyelmet, hogy az országos médiaszolgáltató a március 24 és április 3-a közötti időszakban a Jobbik semmilyen formában nem jelentette meg, szerinte ez a párt „tudatos és tendenciózus elhallgatását” mutatja. (MTI)
A párt vezetői kampányzárójukon többször elmondták: az LMP az egyetlen olyan hiteles és megbízható alternatíva, ami gátat szabhatna Orbán kétharmadának. 2018-ra kormányképes alternatívává szeretnének válni, ehhez kérik a választók támogatását.
Schiffer András a rendezvény végén elmondta: ha lesz erős LMP, akkor megmarad a remény egy gyűlölködésmentes, új irányú magyarországi fejlődésre.
Vágó Gábort nagy taps és ujjongás fogadta az LMP kampányzáróján, amikor Schiffer megköszönte neki az elmúlt négy éves munkát. Schiffer kiemelte, hogy továbbra is számít Vágó munkájára a NAV-botrány felgyöngyölítésében.
Hasonmása a Pest megyei 5-ös választókerületben indul.
Polt Péter legfőbb ügyészhez fordul a kormányváltó ellenzéki szövetség annak érdekében, hogy kezdeményezze Rogán Antal mentelmi jogának felfüggesztését, így végre megindulhasson a vizsgálat a Fidesz-frakcióvezető gyanús vagyonosodásával kapcsolatban – közölte lapunkkal az Együtt-PM.
Másfél millió forintos bírságot szabott ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a Jólét és Szabadság Demokrata Közösségre (JESZ), mert más jelölő szervezetek jelöltjeit jelenítette meg a plakátjain. A testület pénteki ülésén 17:2 arányban döntött a jogsértés megállapításáról és a bírság kiszabásáról.
Az NVB-hez Szabó Tímea, a baloldali összefogás jelöltje fordult kifogással azért, mert a JESZ plakátjain mások mellett az ő fényképe is szerepel, de ehhez nem járult hozzá. Az országosan 400 kihelyezett plakáton Pokorni Zoltán fideszes politikus képe is szerepelt, a „Hiszünk a szeretet és összefogás erejében” felirat társaságában. Az NVB a maximálisan kiszabható bírsággal sújtotta a pártot. (MTI)
Kormányváltó. A DK politikusai fognak futni: Gyurcsány Ferenc 10-kor indul az Árpád hídtól, tőle Molnár Csaba, Kerék-Bárczy Szabolcs, majd Oláh Lajos veszi át a botot.
Szili Katalin pártja nem zöldalmákat osztogat, de még csak nem is kakaóscsigát: a KTI alulöltözött lányokat rakott az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkára, hogy mossák le az arra járó autósok szélvédőjét.
A 444 videót is készített róluk, Szarvas pedig egy új logótervet készített a pártnak:
A Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége (BUOD) hírlevelében arra figyelmeztetik a 4453 németországi szavazót, hogy vigyázzanak vasárnap, mekkorát ikszelnek a berlini vagy a müncheni külképviseleten.
Egy választási szakértő rádiónyilatkozatára hivatkoznak, aki szerint rendelet nem szabályozza a szavazatot érő X-ek nagyságát, hanem a választási bizottságokra bízza, hogy érvényesnek fogadják-e el azt, amelyik kilóg a körből.
Róna Péter, az LMP gazdasági szakértője keményen bírálta az elmúlt 25 év gazdaságpolitikáját a párt kampányzáró rendezvényén, kijutott Gyurcsánytól kezdve Orbánig mindenkinek.
A paksi bővítést „orosz vacaknak” nevezte, a Seuso-kincsekkel kapcsolatban pedig azt vetette fel, hogy tényleg megérte-e 80 milliárdot kivonni az oktatásból, és római ezüsttálakra költeni.
A legtöbb megfigyelő az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettől (EBESZ) érkezik: a nemzetközi szervezettől 79-en jelentkeztek az NVI-nél. Emellett a Silba (Support Initiative for Liberty and Democracy) dán szervezet 23 munkatársa is jelentkezett megfigyelőként. Az Egyesült Államok budapesti nagykövetségétől 17-en, a brittől és az orosztól négyen-négyen regisztráltak. Részletekért katt a címre.
Bajnai Gordon egy klasszikus plakáttal mozgósít. Habár az Uncle Sam-es amerikai verzió talán ismertebb, Bajnai plakátja egy még régebbi, 1914-es brit poszterre hajaz, amivel Earl Kitchener, az első világháború idején kinevezett háborúügyi miniszter próbálta mozgósítani a fiatalokat, hogy lépjenek be a hadseregbe.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerint jogsértő, ha valaki lefényképezi a szavazólapját, illetve kiviszi a szavazókörből. Mert: sérti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét, valamint a választás titkosságát, ha a választópolgár a szavazólapot sajátjaként kezeli, és a szavazóhelyiségből kiviszi, vagy a borítékba helyezés előtt felvételt készít róla. (MTI)
A Lehet Más a Politika Facebook-oldalára folyamatosan kerülnek fel a pártot támogató nevesebb közéleti figurák képei. Tegnap már beszámoltunk róla, hogy tiszta Magyarországot szeretne - életvitelét ismerve némileg vicces módon - Váczi Zoltán egykori válogatott focista, de felbukkant a sorozatban többek között az MDF-támogatással 1990-ben mandátumot nyerő, majd 2010-ben ismét MDF-jelölt Király Zoltán, a Századvég volt vezetője, Mellár Tamás közgazdász, de Sólyom László arcképe is. A volt köztársasági elnök egyébként nemrég az Indexnek nyilatkozva is burkoltan az LMP támogatásáról beszélt.
Az LMP Millenárison tartott kampányzáróján megjelent Vágó Gábor, a párt korábbi képviselője is. Vágó a nézőtéren ült le, de Schiffer észrevette, és felhívta arra a pódiumra, ahol a párt jelöltjei ülnek. Most ott ül közöttük.
Vadai Ágnes, a DK jelöltje szerdán Epölön járt, ahol nem fogadták szívesen. Erről így írt:
A település független polgármestere ezt viszont nem hagyta annyiban, és a Facebookon kioktatta Vadait:
Mint epölinek és mint magyartanárnak is rögtön szemet szúr helységünk nevének helytelen határozóraggal való használata. Aki Epöl és az itt élők sorsának jobbrafordulását valóban képviselni akarja, attól minimum az elvárható, hogy előtte tájékozódik arról, hogy az itteniek hogyan határozzák meg önmagukat, az EPÖLÖN élők mit is gondolnak a világról és a benne elfoglalt helyükről.
A független polgármester terjengős, kommunistázós (kunbélázós, rákosizós) válaszát a Fidesz helyi szervezete rakta ki a Facebook-ra, de Völner Pál, az NFM infrastruktúráért felelős állímtitkára is megosztotta. Mi innen Budapestből inkább nem foglalnánk állást.
Legalábbis a Somogy megyei 02-es választókerületben induló Szászfalvi László KDNP-s országgyűlési képviselő kampánybusza alapján erre következtetnénk.
Úgy látszik, a „Dudálj, ha Orbánnak mennie kell!” az ellenzéki pártok idei kampányának jolly jokere. Most éppen a DK aktivistái vetették be a Deák térnél, amíg Gyurcsány Ferenc 50 méterrel arrébb egy színpadon beszélgetett az arra járó, többnyire nyugdíjas korú érdeklődőkkel.
A TASZ Drogriporter blogjának legfrissebb bejegyzése segít. A szerző sorra veszi a bejutásra esélyes pártok drogpolitikai nézeteit, választási programjának - már ha van, ugye - a témára vonatkozó részleteit, és arra a következtetésre jut, hogy az LMP, a DK, és az Együtt-PM a megelőzésre és gyógyításra helyezi a hangsúlyt, míg az MSZP alig szólalt meg ebben az ügyben, a Jobbik a büntetőpolitika kérdésében pedig túllicitálta a Fideszt is a szigor terén.
Egyelőre nincs túl nagy érdeklődés az LMP a Millenárison tartott kampányzárója iránt: körülbelül 20 ember várakozik a Teátrum előtt, ahol három órától kezdődnek a beszédek. Schiffer András és Szél Bernadett mellett beszédet mond majd Róna Péter, Nagy-Bandó András, Meszerics Tamás és Osztolykán Ágnes is.
Kilenc gyerek és körülbelül ugyanannyi felnőtt a szintén a program részeként odatelepített pónikat simogatja.
Nincs könnyű dolga annak, aki ma szeretne átjelentkezni egy az állandó lakcímétől eltérő szavazókörbe. Ezt elvileg délután négyig még megteheti a valasztas.hu-n, de a rendszer nyilván túlterhelt, ezért akadozik.
A 444.hu ma több olyan fotót is kapott, amin a haldokló rendszer vergődése látható, de mikor kettő óra után pár perccel próbálkoztunk, éppen működött az oldal.
A XVIII. kerületi helyi választási iroda a szavazatszámláló bizottságba tagokat toborzó hirdetménye első ránézésre nem tűnik túl izgalmas olvasmánynak, sőt, másodikra sem, de van benne egy link.
Valószínűleg eredetileg a www.bp18.hu oldalra akartak linkelni, ami az önkormányzat hivatalos oldala, de véletlenül becsúszott egy pont a bp és a 18 közé. Ez az oldal viszont már nem önkormányzatiságot, hanem kendőzetlen NSFW tartalmat rejt.
Vagy legalábbis hasonló retorikájú, piros lapra írt üzenettel ragasztották le a VIII. és a IX. kerület nagy részét magában foglaló budapesti 6-os választókerület egyik, a fideszes jelöltet népszerűsítő plakátját. A kép a József körúton készülhetett.
Az Origo valótlanságot állít "Délután tájékoztat a Fidesz Rogán vagyonáról" című cikkében. Mai, a vasárnapi eredményváróról szóló sajtótájékoztatómon azt mondtam, hogy minden más kérdésre választ kapnak az újságírók a délutáni szóvivői sajtótájékoztatón.
– írta közleményében Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője, akire alapozva korábban az Origo azt írta: a Fidesz egy délutáni sajtótájékoztatón válaszol majd a Rogán Antal ingatlanvagyonával kapcsolatos kérdésekre.
Nyitrai közleménye persze még mindig nem jelenti azt, hogy a Rogán vagyonára vonatkozó kérdésekre nem válaszolnak majd, csak azt, hogy nem ez lesz a sajtótájékoztató témája.