Index Vakbarát Hírportál

Ez a poszt a következő Percről percre része:

A Fidesz nyerte a választást

Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Elkészült a második kisgazdapárti kampányvideó, ismét Klapkáék csinálták, kecskétől és káposztától eljutunk a dajkamesékig. Hegedűs Péter orgánuma csak minket emlékeztet kísértetiesen egy átlagos sorozatszínész szinkronhangjára?

     

  • Feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen Szabó Rebeka, az Együtt – PM szakpolitikusa, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester nem létező sertései és nagyon is létező sokmilliós sertéstámogatása ügyében, közölte a párt szombaton. Egy hvg.hu-s cikk nyomán, amely szerint a Mészáros érdekeltségébe tartozó Búzakalász 66 Kft. 2013-ban 7,4 millió forint állatjóléti támogatást kapott a sertései után.

    Ebből az következne, hogy Orbán Viktor barátja és telekszomszédja legalább 3500 sertést tart. Azonban sem a nyilvános cégadatbázisban bejelentett telephelyeken és az állami állat-nyilvántartási rendszerben, sem Mészáros Lőrinc gazdaságaiban nincs nyoma annak az állatállománynak, amely a fenti összeg kifizetését jogszerűvé tenné. Erős a gyanú tehát, hogy a támogatásokat jogosulatlanul vette fel Mészáros cége, ami kimerítheti a hivatali visszaélés vagy a költségvetési csalás bűntettét is

    – olvasható a párt közleményében.

  • Az MSZP-s szociálpolitikus szombati sajtótájékoztatójának témája:

    A  KORMÁNY ROKKANTAK ELLENI HARCA IS KUDARC.

    Nekünk nem egészen világos, hogy akkor most Korózs kinek is, minek is szurkol? Baj-e, hogy kudarc a rokkantak elleni küzdelem, vagy sem? De ha nem baj, akkor meg dicsérni kellene a kormányt, hogy olyan bénán vágott bele, nem?

    Nehéz dolog ez a politika, meg kellene talán kérdezni Kósa Lajost, a szofisztikált magyarázatok értő mesterét.

  • a Zöld Mozgalom ma kiküldött búcsúlevele. Ilyeneket írnak:

    A Hallgass a hangra, ha szól a nép! kampányunk keretében 106 énekest kerestünk meg, akik jelképesen a mi országgyűlési képviselőjelöltünkként szerepelhettek volna. Úgy gondoltuk, hogy Ők rendelkeznek olyan erős hanggal, amit később a nép érdekében eredményesen lehetett volna megszólaltatni. Kísérletünk érdekes eredménnyel zárult. Megtudtuk, hogy mint az emberek többsége, az énekesek is rettegnek a politikától, az ebben való szerepléstől. Azt is megtudtuk, hogy ha valaki Kossuth-díjjal rendelkezik, akkor magasról tehet az emberek fejére.

    És aztán ilyet is:

    A Zöld Mozgalom ezzel befejezte a harcot. A félelem, a közömbösség, a tenni akarás hiánya olyan szintet öltött az emberekben, amelyeknek megszüntetésére mi túlságosan gyengék vagyunk. Reméljük, hogy egyszer felnő egy olyan generáció, amely mentes ezektől a tulajdonságtól.

    A végső csapást egy videóval vitték be, amihez így csináltak kedvet:

    A következő videóban minden benne van, ami a jelenlegi helyzetre jellemző: kilátástalanság, közöny, reménytelenség, szomorúság.

  • Az Élőlánc Magyarországért már csütörtökön elpanaszolta, hogy Siófokon elloptak 70 darab, összesen 560 aláírást tartalmazó ajánló ívet jelöltjüktől, Léhmann Györgytől. Most megírták, hogy az ügyben már a rendőrség is nyomoz. És megnyugtatnak mindenkit:

    A tegnapi napon megszületett a döntés: Dr. Léhmann György folytatja, és megpróbálja a lehetetlent - összegyűjteni a szükséges ajánlást 3 nap alatt.

  • Lement a politikusok focimeccse, ami előtt állításuk szerint kicsit azért szívóztak velük. Mondhatni: nem bántak kesztyűs kézzel a kapussal!

    Részletek itt:

  • A mostani és a következő kormánynak is az a célkitűzése, hogy az exportképes kis- és közepes vállalkozások számát a jelenlegi 2000-ről 12 000-re növelje. Erről Orbán a borja-nyalja példabeszéd után beszélt a nyírgelsei gyáravatón.

  • Nem, nem viccelünk, ezt ő írta. Ízlelgessük:

    Gyurcsány: Ha élni akarunk, hazudni kell

    Gyurcsány: Ha élni akarunk, hazudni kell

    Gyurcsány: Ha élni akarunk, hazudni kell

    Gyurcsány: Ha élni akarunk, hazudni kell

    A továbbiak itt:

  • Azt mondta szombaton Vona Gábor:

    „Nem a második, vagy harmadik hely a cél, mi győzni szeretnénk április 6-án”

    De bárhogy is alakul a választás eredménye, senkivel nem készülnek koalícióra.

  • "Akinek nem borja, nem nyalja" – kápráztatta el hallgatóságát Orbán Viktor egy alig ismert szólással a nyírgelsei szárnyashús-feldolgozó üzem átadó ünnepségén, ahol – valószínűleg a reggel lefotózott – lila nyakkendőben jelent meg. A szólás Zrínyi Miklóstól ered, és a miniszterelnök arra célzott vele, hogy szerinte a magyaroknak maguknak kell kiállniuk saját magukért, más népek ezt nem fogják megtenni helyettünk. Az ünnepséget a kormány.hu élőben közvetítette.

  •  A választási bizottság érdemi vizsgálat nélkül elutasította Szepessy Zsoltnak, az Összefogás Párt elnökének az Összefogás név használatával kapcsolatos beadványát, írja az MTI. Szepessy azt indítványozva, hogy a baloldali pártokat választási csalás miatt zárja ki az áprilisi országgyűlési választásból az NVB, amiért az Összefogás nevének – mint beadványában írta – „csalárd használatával” megtévesztik a választókat. Azért utasították el érdemi vizsgálat nélkül, mert nem jelölte meg, véleménye szerint mely jogszabályt sértették meg a baloldali pártok. Szepessy jogorvoslattal él az NVB döntése ellen, és újra benyújtja a kifogást. Szerinte a bizottság most csak jogászkodott, nem az ügy érdemi részével foglalkozott.

    A pártjának eddig öt jelöltjét vették nyilvántartásba, hármat elutasítottak, nyolc döntésre vár.

  • Szombat. 7:45 – csak ennyit írt reggeli posztjához Orbán Viktor (FB-oldalának kezelője). Hogy Orbán hová tűnt, és mi lesz vele a lila nyakkendője nélkül ma, azt nem tudjuk. De lehet, hogy mégis az Újpestnek szurkol?

  • Nyilvántartásba vette a Jobbik országos listáját az áprilisi országgyűlési választásra a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szombati ülésén. A Jobbik listáját Vona Gábor pártelnök vezeti - írja az MTI. A Fidesz-KDNP és a baloldali Összefogás után a Jobbik a harmadik párt, amelynek van országos listája.

     
  • Szegeden, az állami fenntartású Arany János Általános Iskola udvarán is kitették a kormánypárti CÖF bohócos plakátjait. A reklám- és köznevelési törvényt is sértő plakátok több mint egy hétig voltak láthatók, de már leszedték, írja a Délmagyarország.

  • Szolnokon létrejött a megújult Független Kisgazdapárt első városi frakciója - adta hírül a párt közleménye. A megye mind a négy választókerületében lesz egyéni jelöltjük, a szolnokiban Kézér Tamást, a jászberényiben Járvás Istvánt, a karcagiban Nagy Gyulát már nyilvántartásba is vették. A negyedik körzetben, Törökszentmiklóson Török Ferenc már leadta ajánlásait, döntésre vár.

  • Szombaton a választási bizottság rendet vág a számtalan Összefogás elnevezésben. Van ugye az Összefogás párt, amit Szepessy Zsolt vezet, van a baloldali együttműködés, amit Összefogás néven futtatnak, és van Pécsen egy Összefogás Pécsért egyesület is.

    Ez utóbbi már a nap győztese, derül ki az MTI híréből:

    A választópolgárok megtévesztésére alkalmas, hogy az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP "Összefogás Pécsért, Baranyáért" szlogent használt az egyik közösségi oldalon – határozott szombati ülésén egyhangúlag a Nemzeti Választási Bizottság. Az NVB eltiltotta az öt pártot a további jogsértéstől. Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület alelnöke fordult a pécsi választási bizottságokhoz. Az NB szerint az öt párt megsértette a választás tisztaságának megóvása, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét azzal, hogy a választópolgárok megtévesztésére alkalmas módon használta
     

  • A választási iroda szombat reggeli adatai szerint 715 egyéni jelöltet vettek eddig nyilvántartásba, és összesen 983-an adták le eddig az ajánlásaikat. A két nógrádi mandátumra már 35 jelentkező van, a négy veszprémire még csak 24. A parlamenti pártok közül a Fidesznek és a baloldali összefogásnak megvan minden egyéni jelöltje, a Jobbiknak is csak egy hiányzik, az LMP-nek eddig 63 jelöltje van. Csaknem negyven szervezet állított már legalább egy egyéni jelöltet, és biztos lesz 8 független jelölt is.

    Miért van ilyen sok jelölt?

    • 5198
      Az embereknek megint elegük van a kétharmadból
    • 2900
      A Fidesz-kormány idején újjászületett a valódi demokrácia
  • Varju László, a Demokratikus Koalíció pártigazgatója szombaton sajtótájékoztatót tart „Az új Gyurcsány-film következménye – feljelentést tesz a DK” címmel. (MTI)

  • Szombaton Fóton kampányol Bajnai Gordon, ha szimbolikusan is, de hazai pályán próbálja legyőzni Orbánt. Az Együtt-PM közleményéből kiderül, hogyan:

    2014. március 1-én, szombaton Bajnai Gordon, az Együtt-PM Szövetség vezetője barátságos focimeccsen vesz részt Fóton. A focicsapat tagjai még Szabó Imre egyéni ogy. képviselőjelölt és Takács István polgármesterjelölt is.

  • A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírgelsén 11 órakor kezdődik az avatóünnepség. Meglepődnénk, ha nem lenne ott Simon Miklós, a térség fideszes képviselőjelöltje is.

  • Legalábbis ezzel a címmel hívott össze sajtótájékoztatót Szepessy Zsolt, az Összefogás miniszterelnök-jelöltje. Ami tény: a választási bizottság ma 10-kor kezdődő ülésén foglalkozik Szepessy „Kifogás az »Összefogás« kifejezés használatával kapcsolatban” című indítványával.

  • Lázár: Ha nem nyerek egyéniben, nem kell a listás mandátum sem

    Ezt mondta Makón. Mondjuk óriási csodának kell történnie ahhoz, hogy Hódmezővásárhelyen Varga Péter meg tudja szorongatni őt.

  • Ön szerint is hasonlít?

    • 1747
      Tiszta Samantha!
    • 498
      Hogy megváltozott a Pelczné!
    • 301
      Kire?
    • 112
      Egyértelmű: Lucy Ewing

    Na végre! A kiábrándító faszozás és ávózás után az utcán megjelent a jóféle választási humor is: a rendszerváltást idéző stílusával tündöklő Rónaszékiné Keresztes Monika Bazilikánál található plakátját valaki egy Jockey Ewinggal pimpelte fel (a találatért rajosbebike tumblrjének jár a kredit)

  •  A Jobbik elnöke azt mondta egy veszprémi lakossági fórumon, hogy a pártja meglepetést fog okozni április 6-án. Szerinte a közvélemény-kutatások és a lakossági fórumokon szerzett tapasztalati is azt bizonyítják, hogy a Jobbiknak vannak még tartalékai a bizonytalan szavazók körében. 

  • Gyurcsány Ferenc a Hír TV újságíróit dobta ki egy rendezvényéről, Orbán Viktor pedig a hvg.hu és az Ózdonlájk munkatársait nem látta szívesen az ózdi ipari parkban, ahol egy időkapszulát helyeztek el. 

  • Merthogy Lázár János szerint

    jelentős fejlesztések valósulnak és valósultak meg Makón, ezek közül a legfontosabbak a közlekedés rendbetételét célzó beruházások.

  • Kicsoda Tóth Ernő? A Kisgazdapárt és a MIÉP közös egyéni képviselőjelöltje a Csongrád megyei 4-es választókörzetben (Hódmezővásárhelyen).

    Miért ő a nap vesztese? Azért, mert a helyi választási bizottság elutasította nyilvántartásba vételét, mert összesen nyolc ajánlóíven kétséges az aláírások hitelessége.Így a szükséges legalább ötszáz helyett csupán 451 ajánlást mutatott be.  

    És ha ez még nem lenne elég! Az ügyben a választási bizottság hivatalból büntetőfeljelentést tett.

  • Péntek este 7 óráig 682 jelöltet vettek nyilvántartásba az egyéni választókerületi választási bizottságok, a Nemzeti Választási Bizottság pedig már hat országos listát is nyilvántartásba vett.

    A választási bizottságok a Fidesz-KDNP és az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP szövetség jelöltjei közül 106-106-ot vettek nyilvántartásba, ez azt jelenti, hogy az összes választókerületben indul kormánypárti jelölt és a baloldali összefogás jelöltje.  

    Az országos listák bejelentésének határideje március 4., 16 óra. 

  • Húsz év után országos listát állítanak a Szociáldemokraták - közölte a párt pénteken.18 megyében és a fővárosban indul szociáldemokrata képviselő a választásokon. Csütörtökön megérkezett a londoni székhelyű Szocialista Internacionálé titkárságához a párt tagfelvételi kérelme, s már múlt hétvégén formálisan bekapcsolódtak a Progressive Alliance munkájába.

Rovatok