Egyetértek a bátor operatőrrel!
— írta egy komáromi gimnáziumi tanár a Facebook-oldalán, egy másik posztban pedig a Merkelnek nyílt levelet író baloldali értelmiségiek halálát kívánta.
A Dunával kettéválasztott város szlovákiai oldalán, a Selye János Gimnáziumban tanító férfi bejegyzései Komáromban állítólag közszájon forognak — most a bumm.sk írt a szélsőjobboldaliságáról ismert tanár nyilvános posztjairól. Jó néhány mondatot idéznek tőle („Az EU végóráit éli! Hagyta - mert jól megfizették az idióta vezetőit - hogy az USA csicskát csináljon belőle Izrühel segédletével, akinek a vizeinkre fáj a foga!”, és más ehhez hasonlókat), és megkérdezték a gimnázium igazgatóját, hogy mit szól hozzájuk.
Tőle azt tudták meg, hogy a gimnázium a magas szintű szellemi tudásra, gyökereink ápolására, az egészséges magyar öntudatra és a toleranciára épül. „Azt azonban, hogy a gimnázium tanárai munkaidő után mivel foglalkoznak, nem követem és nem is tudom követni, mindenesetre szeretném, ha ekkor is betartanák a négy alapértéküket" — mondta a felvidéki lapnak Andruskó Imre.
A némileg hasonló helyzetbe került pesterzsébeti tanárnőt, aki kedveli és terjeszti a náci vicceket, csütörtökön kirúgták az iskolájából.
Hajnalban felhetőleg embercsempészek rongálták meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság autóját. A rendőrök azt vették észre, hogy kövekkel, botokkal dobálják az autót, és azt ordibálják:
nem hagytok bennünket dolgozni.
Az ismeretlen tettesek utána elmenekültek a szerb határ felé.