Vona Gábor a múlt héten egyértelművé tette, hogy a jövőben nem szeretné az elnökségben látni Novák Elődöt, Apáti Istvánt és Szávay Istvánt. Olyannyira nem szeretné, hogy meg is vétózza azt, ha esetleg az érintettek jelöltként megmérettetnék magukat a tisztújításon és bekerülnének az elnökségbe. Bár a pártelnök nyilván számított arra, hogy a lépése kiszivárog a sajtóban, Novákék félreállítása elsősorban a párttagok, a belső kör számára bír egyértelmű üzenettel: aki nincs mellettem, az ellenem van.

Novák Előd egyből vette is lapot, nem véletlenül hivatkozott a párt mozgalmi jellegére, arra, hogy a Jobbikban ne egyetlen ember, hanem a jobbikosok döntsenek olyan horderejű ügyekben, hogy ki legyen benne az elnökségben, és ki nem.

Pedig ha valaki, akkor Novák Előd pontosan tudja, hogy a pártban eddig is csak papíron létezett a demokrácia, és ha valakitől a vezetés meg akart szabadulni, akkor meg is szabadult – függetlenül attól, hogy mekkora támogatást élvezett az illető a „talpasok” között. Rengeteg ilyen, zsarolásokkal, fenyegetésekkel tarkított leszámolásnak voltak szemtanúi a jobbikosok házon belül; 2010 óta több olyan vidéki alapszervezet oszlott fel, amelynek tagjai szembe mertek menni a központi akarattal, vagy konfliktusba kerültek azokkal, akik a Jobbik felső körének, elsősorban Vona Gábornak, Novák Elődnek vagy éppen Szabó Gábor pártigazgatónak a támogatását élvezték. 

A pártelnök akciójának lehet olyan olvasata, hogy Vona látványosan leszámol a párton belüli radikálisokkal, ezzel jelezve a külvilág felé, hogy a Jobbik már nem az a szélsőséges párt, ami volt. De tényleg csupán erről lenne szó?

Aligha. Bár kétségtelen, hogy ennek van egy ilyen hozadéka (akárcsak az, hogy az amúgy sem egységes radikálisokat megosztja a kérdésben), de a helyzet nem ennyire egyszerű. Miközben ugyanis Vona látványosan kiszorítja Novákot, Apátit és Szávayt, a Jobbik megállapodást kötött az „érpataki modell” néven elhíresült megfélemlítő rendészeti módszer atyjával, Orosz Mihály Zoltánnal: a jövőben Orosz emberei járőrözhetnek minden jobbikos településen. De említhetnénk Toroczkai Lászlót is, akit Vona beemelne az elnökségbe (bár ő erre nemet mondott), márpedig a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egykori vezetője a szélsőjobboldali szcéna egyik ikonikus figurája, nehéz lenne eldönteni, hogy Novák vagy ő számít-e radikálisabbnak a szavazók szemében.

Vajon mi a közös Novákban, Apátiban, Szávayiban, illetve Orosz Mihály Zoltánban és Toroczkaiban? Az, hogy amíg az előbbiek többször szembementek Vona akaratával, addig ez utóbbi két ember nem. Olyannyira nem, hogy a Vona–Novák-konfliktusban mind Toroczkai, mind pedig Orosz a jobbikos elnök mellett állt ki nyilvánosan. Ráadásul Toroczkai sem egy ész nélküli politikus, hanem olyan politikai vállalkozó, aki nagyon is tudja, mikor kell a gázra lépni és mikor behúzni a féket. Ahogy azzal is tisztában van, hogy csak úgy tudja megőrizni a helyi hatalmát, ha felvállalva akár a betyárok nemtetszését, de nem vereti agyon a menekülteket, viszont felhasználja őket saját politikai imidzsének felépítéséhez. 

A jelenlegi politikai környezetben amúgy is nehéz lenne a mérsékelt-radikális skálán belőni akár a Jobbikot, akár a Fideszt. Amikor Vona Gábor azzal érvel, hogy ezzel a radikális vagy mérsékelt besorolással nem tud mit kezdeni, voltaképpen igazat szól. Abban az értelemben mindenképpen, hogy a radikális vagy mérsékelt kérdés ma már sokkal inkább ügyek mentén fedezhető fel. A menekültügyben például továbbra is a szélsőjobboldali retorikát használja a Jobbik, akárcsak a kormányzó párt, míg vannak olyan témák, amelyekben a korábbinál mérsékeltebb hangot üt meg. 

Ami múlt szerdán történt, az éppen ezért nem annak a jele, hogy a mérsékeltek „túlerőbe” kerültek a radikálisok felett, megkönnyítve ezzel a Vona Gábor által kijelölt irányvonal érvényesülését és a néppártosodást, hanem annak a jele, hogy Jobbik belső köre tovább szűkül és a pártelnök a korábbinál nagyobb befolyást és hatalmat birtokol – a párt kulcsfigurájának számító Szabó Gábor pártigazgató jóváhagyásával. Egyfelől üzen a „bent maradóknak”, hogy mostantól az van, amit mond, és akinek ez nem tetszik, az odébb állhat. Ha pedig nem ért a szép szóból, akkor odébb állítják. Hasonló üzenetet már korábban is küldött az elégedetlenkedőknek, csak akkor még a puhább Vona bőrébe bújva: ha nem tetszik, amit csinálok, akkor csinálja más – üzente régebben. 

Vona le akar számolni mindazokkal, akik potenciálisan veszélyt jelentenek, hogy egy adott kérdésben különutas politikát képviselnek akár a jobbikos közönség, akár a nem jobbikos, de a Jobbik által megcélzott célközönség felé. Vona egy fegyelmezett pártot akar, ahol a nála egy szinttel lejjebb álló vezetők követik őt, ahogy ez például a Fideszben tökéletesen megvalósult. Ez egy olyan politikustól, aki 2018-ban, de legkésőbb 2022-ben reálisnak látja, hogy pártja hatalomra jut, racionális törekvés. 

Mindez teljesen beleillik Vona politikusi profiljába is. A Jobbik elnöke egyfajta mintaként tekint Orbán Viktorra. „A magyar politikában egyedül Orbántól lehet tanulni. Nem démonizálom, mint a baloldal, hanem figyelem, mit tudok beépíteni a saját politikámba abból, amit Orbán csinál” – mondta korábban a pártelnök az Indexnek. Vonában meg is van az a két fontos képesség, ami Orbánban is.

Az egyik az alkalmazkodásé: ha az szükséges a sikerhez, Vona radikális politikussá vedlik át, és szélsőségesen politizál. Ez utóbbit láthattuk 2006 után, amikor Kovács Dávid akkori elnököt váltva egy nyíltan szélsőséges párt képére formálta át a Jobbikot, amely a félkatonainak tűnő és cigányellenes Magyar Gárdával az oldalán menetelt be a parlamentbe. Ha viszont a további sikerhez már mérsékeltség kell, Vona is mérsékelt politikus lesz, a sarokba dobva a gárda egyenruháját. Ezt látjuk 2013 óta, amikor már nem arról szól egy jobbikos tüntetés, hogy azon EU-s zászlót égetnek.

Miközben Vona hosszú ideig konfliktuskerülő, tépelődő, esetenként puhány vezetőnek tűnt, akinek kényszeredetten kell hintáznia a mérsékelt és a náci barátok között, nagyon is tudatosan építette fel önmagát és terjesztette ki a médiabefolyását a párton belül. 

2010 előtt és után is évekig például a Kuruc.infó jelentette az egyetlen tájékozódási pontot a jobbikos közönség soraiban. A Jobbik pártlapja, a Barikád nyomtatott formában jelent meg, az online verziója sem tudta helyettesíteni a szélsőjobb internetes hecclapját, ami viszont erősen Novák Előd befolyása alatt áll, ez pedig mindig is nyílt titok volt a pártban. Azzal, hogy a Barikád.hu-ból a Jobbik egy klasszikus és professzionális hírportált csinált, a Kuruc.infó erős konkurenciát kapott, és értelemszerűen a befolyása is csökkent. 

Az Alfahír helyzetbe hozása is Vonának kedvezett, nem véletlen, hogy a pártelnök korábban azt üzente a jobbikosoknak: ha valaki tájékozódni akar, akkor az Alfahírt olvassa. A Kuruc.infót – amit sokan Novák Előd egyik fegyvereként emlegetnek a pártban – nem említette meg. Az Alfahíren viszont bérelt helye van, Vona7 néven önálló, hetente jelentkező műsort is kap, a kérdező pedig az a Kisberk Szabolcs, aki Toroczkai Lászlóval kifejezetten baráti viszonyt ápol. 

Az, hogy a Kuruc.infó Novák felé húz, most is nyilvánvalóvá vált. Nem sokkal azután, hogy Vona értésre adta, hogy Novákot nem akarja az elnökségben látni, éppen a Kuruc.infón jelent meg egy olyan írás, ami egy fideszes pletykára épít. Eszerint Vona Gábor Simicska Lajos támogatását élvezi, de a korábban Orbánhoz hű oligarcha csak akkor adna pénzt a pártnak, ha Vona eltávolítaná Novákot. Mindezt egy, a Simicska tulajdonában álló Magyar Nemzetben tavaly nyáron megjelent cikkre hivatkozva írta a Kuruc.infó.

És miközben a Novákkal szimpatizáló szélsőséges portál mellett jobbikos pénzből felhúzták a konkurenciát, egy ügyes alapszabály-módosítással Vona szuperfegyvert kapott a kezébe. 2013 októberében fogadta el a párt kongresszusa azt az alapszabály-módosítást, melynek értelmében az elnöknek olyan vétójoga van, mellyel élve egy személyben döntheti el, ki lehet és ki nem lehet tagja az elnökségnek. Azok, akik most e vétó miatt parkolópályára kerülnek, hiába hivatkoznak a „demokráciára”, hiszen az alapszabály-módosítást maga a kongresszus fogadta el, minden szabályszerű volt. 

Bár Vona közismerten a tépelődő politikus szerepében tetszeleg, az kevésbé életszerű, hogy majdnem egy évig gondolkozott azon, mi legyen Novák Előd sorsa. Jobbikos forrásaink szerint a pártelnök legfeljebb azon gondolkozott hosszú ideig, hogy mikor és hogyan bánjon el vele. Ahogy az sem életszerű, hogy Novák ne tudta volna, hogy magánakcióival és a pártelnök felé megfogalmazott kritikáival ne lenne Vona bögyében. Ám valószínűleg úgy számolt (és a tapasztalatai alapján joggal), hogy a párton belüli befolyása és az, hogy a „saját médiáját” maga mögött tudja, elég védettséget ad neki. Ebben egészen biztosan tévedett.   

Jobbikos politikusok szinte biztosra veszik, hogy Vona már jó ideje tervbe vette Novákék eltávolítását , csak a megfelelő pillanatra várt. Bár a most kiszorítottak utaltak arra, hogy Vona még Szabó Gábor pártigazgatót sem avatta be a tervébe, ez is a pártelnök egyértelmű megerősödését mutatja. Mert ha igaz, hogy nem avatta be, akkor már van olyan erős befolyása, hogy akár Szabó nélkül is meg tud hozni egy ilyen fontos döntést. Ha viszont beavatta, az azt jelzi, hogy Szabó szabad kezet adott neki és nem is figyelmeztette Novákékat a közelgő veszélyre. Egyik sem jó hír Novákéknak. Igaz, nem ez lenne az első alkalom, hogy Szabó kifarol Novák mögül. Amikor 2006-ban Novákot – egy magánakciója miatt – kis híján kizárták a pártból, információnk szerint Szabó is a kizárása mellett voksolt, de akkor a politikus megúszta.  

Közvetlenül azután, hogy múlt szerdán akcióba lépett, a meglepett Novákék a nyilvánossághoz fordultak, és ország-világ előtt bírálták a pártelnök döntését. Mára egy kicsit hátrább húzták az agaraikat, amiben szerepe lehetett annak, hogy időközben megismerhették Szabó Gábor álláspontját, és megtapasztalhatták, hogy esetleg még sincs akkora támogatottságuk sem a pártigazgató, sem a „talpasok” körében, mint azt esetleg korábban gondolták. Főleg nem akkor, ha a kifelé beszélésükkel azoknak a malmára hajtják a vizet, akiknek örömöt okoz, ha a Jobbikban belső háború dúl. 

A kibeszéléssel ugyanis azt a képet erősítették, hogy ártanak a pártnak, tehát Vona mégiscsak jól döntött, hogy megszabadulna tőlük. Tény, hogy amikor a párt mozgalmi jellegét vagy éppen a belső demokráciát kérték számon a pártvezetésen, sok jobbikos vagy volt jobbikos kommentelő azt vetette szemükre, hogy korábban hasonlóan antidemokratikus módon számoltak le másokkal, vagy szemet hunytak e módszerek felett. 

(Borítókép: Vona Gábor a Jobbik 2014-es évértékelőjén. Fotó: Huszti István/Index)