Index Vakbarát Hírportál

Vitázott a parlament az Uber betiltásáról

Német Tamás
Stubnya Bence
Bakró-Nagy Ferenc
2016.05.17. 16:42
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • azért nem gondolkodik részletes szabályozásban. Azt elismerik, hogy a jelenlegi szabályozás alkalmatlan a probléma kezelésére, de a változtatásnak nem az az egyetlen módja, hogy egész egyszerűen betiltja az egészet a parlament, úgy, ahogy van.

    A most tárgyalt szabályozás sem a taxisoknak, sem a felhasználóknak, sem az Ubernek nem jó. Időt kellene szánni erre, mondja Tóth.

  • Tóth Bertalan MSZP-s politikus szerint az a részlet a törvényben, hogy az engedély nélküli diszpécser-szolgáltatást végző weblapját blokkolhatják egy évre, egyáltalán nem jó irány, hogy megjelent egy ilyen szankció, hogy amikor nem tetszik valami a kormánynak, akkor betilt, blokkol stb.

    Tóth szerint az Ubernél a kereslet-kínálat azonnal találkozik, informatikai megoldásokon keresztül érhető el, fontos a bizalmi jelleg, közösségi élményt is nyújt, ami jövőbe mutató, mindenképp mellette szól, de természetesen szabályozni kell, azzal ők is egyetértenek. A részleteken lehet vitatkozni, de nem a teljes tiltás a megoldás.

    Tóth szerint az MSZP a felhasználók oldalán áll.

  • Azt részletezi, hogy hogyan működik az Uber. László szerint a taxis cégek sok dologban példát vehetnének a cégről. "Felmerül a kérdés, hogy ki tiltotta meg a hazai cégeknek, hogy ilyen korszerű alkalmazást fejlesszenek". László szerint annak ellenére, hogy emelték a hatósági árat, a taxis cégek nem jeleskedtek annyira az innovációk bevezetésében az elmúlt években. Az elvileg kötelező bankkártyaterminál nem mindig működött, ami miatt az utas az út végén szembesült azzal, hogy nem tud fizetni.

    Sok érv mondható egyik mellett, másik ellen. "Nincs rendben az az érvelés, hogy az Uber csak a hazai törvények kikerüléséből szerzi az előnyét" - mondja László. A fentiekre tekintettel innen is bátorítjuk a taxis társaságokat, hogy versenyezzenek az Uberrel, és fejlesszék a szolgáltatásaikat. Az lenne a legjobb, ha az Uber-kérdés azért nem lenne már érdekes, mert az Uber nem tudna óriási előnyöket nyújtani más szolgáltatásokhoz képest. László szerint ez a törvényjavaslat biztosítja az egyenlő versenyt, és remélni, hogy így elindulhat a fuvarozópiac innovációra épülő szakasza.

  • László azt mondja, hogy megosztó a kérdés, mert vannak, akik taxizni szeretnek, és vannak - főleg a fiatalok - akik az olcsóbb és okostelefonon elérhető szolgáltatást - az Ubert - választják. "Mindenkinek joga van eldönteni, hogy milyen szolgáltatást vesz igénybe, erről szól a piacgazdaság" - mondja.

    László szerint van viszont néhány kérdés, ami bonyolultabbá teszi ezt a dolgot. "Fel tudunk-e lépni a cég ellen, ha valami bajunk van utazás közben?" - mondja László, aki szerint az a kérdés is felmerül, hogy milyen autóval vezetnek a sofőrök. "Azt gondolom, hogy az mindenki számára világos, hogy egy olyan kocsi esetén, ami minden nap részt vesz a forgalomban, ott szigorúbb minőségi feltételeket kell támasztani."

  • Fekete Zoltán, a magyar Uber vezetője eléggé kiakadt a tervezeten, amit most el akarnak fogadni. A cég közleményt adott ki, amelyben azt írták: Magyarországon 1200 autós használja az Ubert, nekik van személyszállítói engedélyük, befizetik az adókat, és minden egyes út után számlát adnak. Az Uber a tervezet megjelenése után közölte, hogy nekik úgy tűnik, hogy a kormány tervei alkotmányellenesek, és sértik az uniós jogot is.

    Az Uber 30 ezer aláírást gyűjtött össze tiltakozásul az ellen, hogy a kormány be akarja tiltani a szolgáltatást. Az aláírásokat pedig Árpa Attila lóháton, lovaskocsin szállította az Uber blokkolását forszírozó Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba. 

    Fekete Zoltán, az Uber magyarországi operatív vezetője azt mondta, a szolgáltatás 415 városban működik, és sehol sem blokkolják, ez nem is lehet jó irány. Fekete úgy fogalmazott: körülbelül 150 ezer magyar felhasználója van az Ubernek, velük szemben áll az a "150 hangoskodó taxis", akik hétről-hétre próbálják sakkban tartani Budapestet.   

  • Még mindig ugyanaz a helyzet, mint amikor három hete tüntettek: a taxisok szerint  a kormány ígérete ellenére - néhány látványos rendszámlevételtől eltekintve - semmi nem történt. Úgy látják, változatlanul több olyan vállalkozás működik az országban, amely a jelenlegi személyszállítási törvénnyel ellentétes módon működik.

    A taxisok szerint nem csak az Uberről van szó, az összes olyan vállalkozás ellen szól akciójuk, amelyik a szürke vagy a fekete zónában szolgáltatnak.

    A probléma történetét ebben a cikkünkben, illetve ebben a cikkünkben magyarázzuk el részletesebben, de röviden körülbelül így néz ki:

    • 2013-ban új szabályokat vezettek be, bevezették az egyetlen fix tarifát.
    • A fix tarifa meghiúsította azt is, hogy bárki kedvezményeket adjon például egy törzsutas-kártyával, vagy egy reptéri fuvar, esetleg egy csúcsidőn kívüli fuvar árából. Az alapdíj egységesen 450 forint lett, majd kilométerenként 280 forint, illetve percenként 70 forint.
    • Csökkent a taxiként működő egyéni vállalkozók száma, a talpon maradt társaságok viszont minden korábbinál eredményesebben működtek
    • 2014 nyarán jött az Uber, és novemberre már voltak is uberes kocsik Budapest utcáin, a taxisok pedig márciusban már tüntettek is a fuvarmegosztó alkalmazás ellen.
    • Uberesek száma felfutott, a taxisok kifogásolták, hogy rájuk nem vonatkoznak a taxis szabályok, és az ő üzletüket látványosan rontani kezdte
    • Ezután a hatóságok is elkezdtek keményebben fellépni az uberes sofőrök ellen, nyáron pedig megszületett az új rendelet. Azt mondták, nem tiltják be az Ubert, de az Uber autói is ugyanolyan megítélés alá esnek majd, mint a sárga taxik, és rájuk is vonatkozik majd a 280 forint/km-es fix tarifa. Amivel gyakorlatilag betiltották.
    • A taxisok tüntettek, majd a hatóságok levették néhány uberes rendszámát.
  • Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter törvényjavaslatának indoklása alapján a fővárosi és a megyei kormányhivatalok rendelhetnék el az olyan netes tartalom blokkolását, ami hozzáférést biztosít az olyan diszpécser-szolgáltatásokhoz, mint amilyen például az Uber. A javaslat szerint a blokkolás végrehajtásáról – a büntetőügyekben és a tiltott szerencsejátékos honlapok esetében kialakított megoldást alkalmazva – a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gondoskodna (ennek a technikai részleteiről itt írtunk.)

    A javaslatban az is benne van, hogy az uberes sofőrök a közúti közlekedési előéleti pontrendszerben 9 büntetőpontot kaphatnának, ha lebuknak. Az Uber nemrég 30 ezer aláírást gyűjtött össze tiltakozásul az ellen, hogy a kormány be akarja tiltani a szolgáltatást. A taxisok az Uber ellen tiltakozva múlt kedden lezárták a tiltakozó taxisok a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmit.

  • Elkezdődött a törvény vitája a parlamentben, Fónagy indította  a törvény rövid összefoglalásával. Fél évig kivonhatják annak az Uberesnek a jogosítványát, aki megsérti a törvényt.

Rovatok