Példátlannak tűnő ámokfutásba kezdtek a múlt héten a magyar kormány vezetői, és egy nyugdíjas exelnök megjegyzéseiből kiindulva pár napon belül már Barack Obamát vádolták meg azzal, hogy muszlimokkal akarja megtölteni Európát, és minden mögött Soros György áll. A teljes őrülethez azonban logikus és hosszú út vezetett, a jelenség korántsem új. A magyar külpolitika alakításának bizánci rendszerében nem látni, kinek a feladata lenne az amerikai viszony valódi javítása. Hogy a rombolása kinek, az igen.
Felidézni is nehéz bármi hasonlót. Szijjártó Pétertől Orbán Viktorig a fél magyar kormány Soros György emlegetésével reagált Bill Clinton másfél héttel ezelőtti megjegyzésére, amikor az exelnök egy kampányrendezvényen Donald Trumppal kapcsolatban Lengyelország és Magyarország putyinizálódásáról beszélt. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Clinton kijelentéséből kiindulva még tovább ment: azt állította, Obama elnök és az USA támogatja az illegális bevándorlást, mert muszlimokkal akarják megtölteni Európát.
A Fehér Ház szóvivője pár órán belül mosolyogva úgy reagált, válaszra sem méltóak az ilyen megjegyzések. Josh Earnest, Obama első számú szóvivője azon tíz másodperc alatt, amíg egy újságíró felidézte neki Lázár állítását, tökéletesen átlátta, hogy egy ilyen muszlimozás kinek is szól valójában.
Ennek elemzése előtt azonban nagyon tanulságos kontrasztként megnézni a lengyel reakciót. Mert ha valakit tényleg megsértettek Bill Clinton szavai – amik igenis negatív következményekkel járhatnak a Clinton-kampányra nézve –, azok a lengyelek.
John Schindler nemzetbiztonsági szakértő, volt kémelhárító tételesen felsorolta, miért lőtt mellé Clinton, amikor a varsói vezetést Oroszországéhoz hasonlította. (A lengyel- és az Orbán-kormány hasonlóságairól ebben az elemzésünkben olvashat, Bill Clinton gyaníthatóan ezekre a dolgokra is gondolt, amikor kritizált.) Egyrészt a lengyelek a nyugati szövetségi rendszer legéberebb védelmezői az orosz agresszióval szemben: épp a múlt héten tartóztatták le Mateusz Piskorski szélsőjobbos politikust, aki az oroszoknak kémkedhetett. Szemben az USA legtöbb szövetségesével, a lengyelek hozzájárulása az iraki és az afganisztáni missziókhoz katonailag is jelentős. Valódi harcoló alakulatokat küldtek, nem csak mutatóba szánt, az összecsapásokat elkerülő háttérszemélyzetet. Ugyanez igaz a NATO iránti elkötelezettségre. Lengyelország fehér hollónak számít azzal, hogy GDP-je több mint 2%-át költi védelmi kiadásokra, ami amúgy mindenkivel szemben elvárás lenne.
De Clinton azzal a kijelentéssel, hogy a lengyelek az USA-nak köszönhetik szabadságukat, potenciálisan egy tízmilliós szavazói csoportot haragíthatott magára, vagyis az elnökségre pályázó feleségére. Míg a magyar származású amerikaiak csupán 1,5 millióan vannak, a lengyel-amerikaiak tízmillióan. Ez az USA lakosságának 3%-a. Jelentős közösségeik élnek például az elnökválasztás szempontjából fontos Ohióban, Pennsylvaniában és Michiganben. Márpedig Clinton ellenfelének, Trumpnak pont ezek az államok kellhetnek a győzelemhez. A Polish American Congress lengyel-amerikai lobbiszervezet nem csupán tiltakozott a magyar szervezetekkel együtt az exelnök megjegyzése ellen, de a választáson akár aktívan Hillary Clinton ellen mozgósíthatja híveit.
A Lengyelországot vezető elit élesen válaszolt Clinton szavaira, mégis nagyon másként, mint a magyar. Egy gazdasági és katonai erejére méltán büszke, régiós középhatalomnak számító, lelkes és hűséges szövetségest sértett meg az USA exelnöke, ami pontosan így is reagált. Sértetten, de egy szövetségeshez és egy középhatalomhoz méltóan.
Akadt persze ott is durva, belpolitikai használatra szánt, a saját szavazóknak szóló kifakadás: Jaroslaw Kaczynski, a kormánypárt vezetője szerint Bill Clintonnak orvoshoz kellene fordulnia. Mivel ő és szűk környezete máig úgy tartja, hogy az ikertestvére, Lech Kaczynski halálát okozó szmolenszki légikatasztrófa mögött valójában az oroszok állnak, emberileg is érthető, hogy egy olyan megjegyzés, miszerint Lengyelország „Putyin-féle vezetést akar", kiakasztja. Kaczynski azonban hiába a legbefolyásosabb lengyel politikus, nem tagja a kormánynak. Szabadabban mondhat bármit saját választóinak, a diplomáciában ezt pontosan értik. Beata Szydlo miniszterelnök nem véletlenül más hangot ütött meg az MTI tudósítása szerint:
Minden kellő tiszteletem mellett, és tartózkodva durva kifejezésektől, azt mondhatom, hogy Clinton egyszerűen túlzott, és bocsánatot kellene kérnie tőlünk. Mert az ilyen típusú kijelentések nemcsak jogosulatlanok, hanem kárt is okoznak.
A lengyel külügy pedig azonnal sietett különbséget tenni Clinton és a hivatalos washingtoni álláspont között: „Bill Clinton véleménye nem igazságos, ugyanakkor tudatában vagyunk annak, hogy az amerikai választási kampány keretein belül adott ennek hangot. Ez a vélemény nem egyezik a júliusi varsói NATO-csúcsra Varsóval együtt készülő amerikai kormány hivatalos álláspontjával" – nyilatkozta az MTI szerint külügyminisztérium szóvivője.
Szemben a varsói vezetéssel, ahol a különböző státuszú szereplők különböző címzetteknek különböző üzeneteket fogalmaztak meg, Magyarországon mindennek az ellenkezője játszódott le.
Magyarország nem középhatalom, és bár szövetséges, se nem lelkes, se nem hűséges – legalábbis az Oroszországgal szembeni szankciók és az egységes uniós fellépés folyamatos fúrása, valamint most az Obama-adminisztráció megvádolása valamiféle muszlim-invázió elősegítésével utóbbit igencsak megkérdőjelezi. De ahogy John Schindler is megjegyzi, Magyarország igazából nem is számít túl sokat az Egyesült Államoknak. A kitiltási botrány óta pedig eleve hűvös a viszony, így az Orbán-kormány azt érezhette, úgyse nagyon romolhat tovább.
A magyar nyilatkozatokból könnyen vissza lehet fejteni, mi történhetett a múlt héten: Orbán Viktor környezetében egy stáb kitalált egy, kizárólag a magyar jobboldali törzsszavazóknak szánt kommunikációs panelt, amit innentől minden szereplő egységesen elismételt. Ennek lényege, hogy „a száj Clintoné, de a hang Soros Györgyé". Elég nehéz elképzelni, hogy a sorosozós panel kitalálásához ne lenne köze Rogán Antal propagandastábjának, a Miniszterelnöki Kabinetirodának; a Kabinetirodával szerződésben lévő Századvégnek, amelynek az amerikai-magyar kapcsolatépítést kiszervezték; és a mindkét körrel szoros kapcsolatban álló, de hivatalos szerződéssel nem foglalkoztatott Habony Árpád kommunikációs gurunak.
Soros Györgyöt valószínűleg bármelyik amerikai állam kormányzóválasztása jobban érdekli, mint Magyarország, azért kerül mégis rendre képbe a Fidesz-kommunikációban, mert
De akad egy harmadik szempont is, ami miatt a milliárdos figurája ismét kapóra jött:
Clintonról ugyanis az egyre idősödő Fidesz-szavazótábor nagy részének is kifejezetten pozitív benyomásai maradhattak – mosolygós felvételek az elnök látogatásról a taszári bázison a '90-es években –, a hazai népszerűségét egy 2007-es beszámoló is megerősíti: „érkezésekor mintegy százan várták a hotel előtt, ahol az autóból kiszállva mindenkinek mindent aláírt, akik szerettek volna közös fotókat készíthettek vele, s ő mosolygott, integetett, ahogyan a tévéből mindig is láthattuk". Barack Obama pedig a Pew Research tavalyi felmérése szerint látványosan visszaállította a mindenkori amerikai elnökbe vetett külföldi bizalmat, ami George W. Bush idején jelentősen megcsappant (a Pew felmérése ugyanakkor Magyarországra nem terjedt ki).
Felmerül azonban egy másik, az előzőeknél riasztóbb elmélet is. Soros ugyanis a Kremlnek a közép-európai régióban egyre aktívabb dezinformációs kampányában is kiemelt szerepet kap, ahol többek közt őt teszik felelőssé az ukrajnai káoszért, illetve a Fidesz-propagandához hasonlóan a menekültek „betelepítéséért" is. Majdnem száz magyar nyelvű anonim propagandaoldal terjeszti a menekültellenes- és oroszbarát híreket Magyarországon, és ezek különösen népszerűek a közösségi oldalak Fidesz-támogató csoportjaiban. Egy, a nemzetbiztonsági szempontokat figyelmen kívül hagyó kommunikációs tanácsadó akár még azt is gondolhatja, ez egy jó alap, amire egyszerű lesz építkezni, akár az orosz érdekektől függetlenül is.
Tény ugyanakkor, hogy Soros György károsnak tartott befolyásával a Fidesz holdudvarához tartozó napi- és hetilapok, portálok bőven az ukrajnai válság előtt elkezdtek foglalkozni.
Egy kormánynak szíve joga, hogy a magyar-amerikai viszony javítását ne tartsa fontos célnak, lehetnek máshol a hangsúlyok (lásd keleti nyitás), ahogy azt is megteheti, hogy a belpolitikai szempontoknak adjon elsőséget és a törzsszavazók tudatformálását a diplomáciai megfontolások elé helyezze. A múlt héten látottak esetében ennél mégis többről van szó: a külpolitikai szempontok szinte teljes kikapcsolásáról és a kétoldalú kapcsolatok szándékos rombolásáról. De ki tehet erről, és hogyan jutottunk idáig?
Biztosan nem a külügyminiszteren múlt. Szijjártó Péter az elmúlt időszakban korrigálta a hivatali idejének kezdetén elkövetett ámokfutás okozta hibákat, bebizonyította, hogy energikus, céltudatos politikus és hatékony végrehajtó. Tapasztalatlansággal sem lehet már vádolni, lassan két éve vezeti a tárcát, ami előtt még több mint két évig felelt államtitkárként a nemzetközi kapcsolatokért a Miniszterelnökségen. Pontosan tudja, Bill Clinton mit és miért mondott, annak mekkora a súlya, és hogy neki normális esetben miniszterként nagyjából hasonló választ kellene adnia, mint a lengyel külügynek. De azzal is tisztában van, hogy számára a belpolitikai realitások sokkal keményebbek, mint a nemzetköziek.
Amikor a tárcavezetést elvállalta, azt is vállalta, hogy egy addigi önállóságát ezzel elvesztő minisztérium menedzselése lesz a feladata, ahol ha Orbán Viktor úgy kívánja, akkor miniszteri pozícióból is Fidesz-szóvivőként kell viselkednie. Amivel adott esetben nemcsak magából kell hülyét csinálnia a diplomácia világában, de saját apparátusa akár több hónapnyi munkáját is tönkreteszi. Mivel Szijjártó teljes mértékben lojális és hezitálás nélkül hajlandó ilyen áldozatokra, egyértelmű, hogy érdeklődése és ambíciói eleve nem is elsősorban a külpolitikáról szólnak.
Most is neki jutott elsőként a feladat, hogy bár nem ő találta ki, de elsőként adja elő az összeesküvés-elméletet: „Egy tőről fakadnak az utóbbi napok amerikai kritikái, a Clinton család kommunikációjában Soros Györgynek a magyar kormánnyal szembeni elégedetlensége jelenik meg (...) Soros György elégedetlen a mai magyar kormánnyal, azt szeretné, ha nem ez a kormány irányítaná Magyarországot (...) Soros György jó kapcsolatot ápol Bill Clinton volt amerikai elnökkel és elnökjelölt-aspiráns feleségével, Hillary Clintonnal, és mindig is támogatta a Clinton család politikáját".
Az MTI a fenti Szijjártó-nyilatkozatról szóló közleményt szerda délután tette közzé, két órával később pedig megérkezett a tartalmában teljesen azonos Fidesz-pártnyilatkozat: „A Magyarországot érő amerikai kritikáknak Bill Clinton az arca, de Soros György a hangja. Minden amerikai megszólalás mögött egyetlen dolog húzódik: Soros György egész egyszerűen egy neki tetsző kormányt akar látni Magyarországon, ezért mindent bevet." Ekkor még kevesen vették észre, hogy nemcsak a sorosozás a lényeges ezekben a válaszokban, hanem legalább ennyire az is, hogy
ami a „minden amerikai megszólalás" és az „utóbbi napok amerikai kritikái" emlegetéséből is egyértelműen kiolvasható. Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet ugyanis már kedden megszólalt, és miközben Bill Clinton megjegyzéseit egy magánember véleményének minősítette – ami teljességgel megfelel a valóságnak, Clintonnak semmilyen kormányzati pozíciója nincsen –, azt az Obama-adminisztráció nagyköveteként ismét felemlegette, hogy a korrupció bizony egy valódi, létező probléma Magyarországon.
Mivel Soros György előrángatása és beemelése a kormányzati kommunikációba túlságosan erősre sikerült, a másik üzenet elsőre nem igazán ment át a magyar nyilvánosságba. Mármint az, hogy Clinton és a washingtoni kormányzat bírálatai összefüggenek, és hogy az Obama–Kerry-féle külpolitika, meg persze Bell nagykövet bírálatai mögött is Soros Györgyöt kell keresni. Így hát a csütörtöki kormányinfón Lázár Jánosnak még nagyobbat kellett mondania. Felvázolt egy annál is durvább összeesküvés-elméletet, és konkrétan Obamát és kormányát vádolta meg azzal, hogy érdekből, Európa gyengítése céljából muszlimokkal akarja megtölteni a kontinenst. A kijelentés tartalma ismét elvonta a figyelmet a még súlyosabb jelenségről, miszerint
Mert nem maradt, aki képviselje. A külügyminiszter a kormányfő elvárásának megfelelően 2014-től lefejezte a minisztériumot, évtizedes tapasztalattal és kapcsolatokkal rendelkező külügyeseket hajtott el. Mivel pedig maga a miniszter végrehajtónak szerződött, evidens, hogy a kormányfő külpolitikai tanácsadókkal vette körbe magát – akik viszont pozíciójuknál fogva konfliktusokba kerülhetnek a külügyminiszterrel. Orbánt több tanácsadó is segíti, amerikai ügyekben például Megyesy Jenő, ő azonban egyedül kevés a prioritások átrendezéséhez; nagyobb befolyása Gottfried Péternek, illetve egyre inkább Czukor József volt berlini nagykövetnek van. Ők viszont nem a transzatlanti, hanem az európai és a német kapcsolatok szakértői, ahogy a külpolitikába szintén belefolyó Lázár Jánost is ez a régió érdekli.
A magyar külpolitika alakításának ez a széttöredezettsége így teret nyitott külső szereplők érvényesülésének, különösen a magyar-amerikai kapcsolatokban. Olyanoknak, akik adott esetben sem külügyes előképzettséggel nem rendelkeznek, sem semmiféle demokratikus felhatalmazással, vagy éppen nemzetbiztonsági átvilágítással. Erről a Századvéghez kapcsolódó, Habony Árpádot, Arthur J. Finkelsteint és Connie Macket is a soraiban tudó körről és lobbitevékenységéről már számos cikkben beszámoltuk. Például arról, hogy Colleen Bell nagykövetet republikánus képviselők segítségével próbálták meg a Kongresszusban lejáratni, kizárólag azért, hogy ezt a Fidesz-szavazóknak a Magyar Időkben büszkén mutogathassák; vagy hogy mindehhez egy hírhedten Putyin-barát képviselőt nyertek meg, ami Bill Clinton megjegyzésének és az azon való felháborodásnak a tükrében külön vicces.
Hogy a fent felvázolt, teljesen bizánci külpolitika-csinálási rendszerben ki miért felelős, és kinek meddig terjed a hatásköre, tökéletesen átláthatatlan. Hogy kinek a feladata lenne az amerikai viszony javítása, rejtély, a rombolásból viszont jó ideje mindenki kiveszi a részét.